Hát maga tényleg? | Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green! / ZsiMü / Bethlen Téri Színház

Bedő J. István |

A múlt szombattal megkezdődött eseménysorozat, melynek Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) a címe, azonnal egy hatalmas színházi gyomrost vitt be egy nagyon pici pesti színházban. Jeff Baron nehezen meghatározható műfajú komédiája minden egyszerre, térdcsapkodástól mentes nevetés és érzelgősség nélküli érzelmi villámcsapás egyaránt van benne – és minden a helyén.

Az alaphelyzet nem túl bonyolult. Valamikor néhány hete Mr. Greent New Yorkban fellökte egy autó, amit nagyobb baj nélkül megúszott, de a kocsi vezetőjét a rendőrbíró gyorsan elítélte – és itt jön az amerikai jogrend csavarja – hat hónap szociális munkára a 85 éves áldozatnál. Vagy börtön. Ross tehát (30 éves, jól kereső irodai alkalmazott) elmegy a bácsihoz, bár az egész feladatot idegesítő bosszantásnak érzi.

Mr. Green özvegy. Gyermektelen, magányos, zsémbes és gyanakvó. Rigolyái vannak, ráadásul majdnem ortodox, vagyis csak kósert eszik, de igazából azt se nagyon. Idegesíti Ross és az egész helyzet, amibe nem is akar belekerülni. Székhelyi József szájából Baron szövegei mintha a pesti zsidónegyed öreg túlélőitől hangzanának el. Kioktat, mindent jobban tud, a szülei által megélt pogromról, az üldözésről, a jogfosztottságról. Sosem felel, de mindig visszakérdez. Időnként demens, nem emlékszik a percekkel korábban elhangzottakra. Hepciás, majdnem elviselhetetlen. Csak ha feleségére, Jettára gondol vissza, meg a vele töltött majdnem hat évtizedre, akkor lágyul el.

Ross látogatásai során Greenből előtör a „családépítő” (sadchen, matchmaker), és biztatgatja a szintén magányos fiatalembert (aki, persze szintén tanult judaisztikát…), hogy házasodjon meg. De ennek sajnos esélye sincs. Rosst a nők nem érdeklik. Innentől kezdve a darab két csodálatos előbújás (coming out). Pál Tamás a rejtőzködni, magát macsónak eljátszani kényszerülő Rosst úgy teszi elénk, hogy nekünk, nézőknek is fáj. Ross nem vállalhatja önmagát, az érzelmeit, a vonzalmait. De ennek az idegennek, akivel normális körülmények között nem is találkozott volna, ennek kitárulkozik, jobban, mint az apjának.

Székhelyi Greenje szigorúan követi a törvényeket, tehát idegenkedik a fajgel (=meleg, eredetileg: virágszál) Rosstól. Ugyanakkor egy gyengébb pillanatában ő is előbújik, mert elkottyantja, hogy mégiscsak van egy lánya, de – a törvényt többre tartva a családnál – kitagadta őt, mert nem zsidóhoz ment feleségül. Jetta – akivel „Egyetlen hangos szó nélkül, 59 évig!” – titokban mégis levelezett az apja által halottnak tekintett Ráchellel. És a gyenge pillanatokban kapaszkodik ebbe a fiúba, mintha az ő elveszített, elűzött gyereke lenne. Könnyű mozdulatokkal fogja a csuklóját, lappogatja az öltönyét – nem vallja be magának sem, hogy megkedvelte ezt a lelki társat, de a gesztusai elárulják.

Székhelyi szakállas és jól fésült, de pizsamás Greenjén érezzük a borotválatlanságot, a fésületlenséget, a savanykás öregemberszagot. Ebből a mogorva, szürke kőmorzsalék Greenből alakít a Pál Tamás formálta Ross – egészen szelíd, gyöngéd erőszakkal – egy vajszín öltönyös, nyakkendős, megfésült urat, aki mégiscsak fogadja hozzá látogató lányát.

Tolerancia a színlapon jelölt műfaj, és nem igazán csak két ember egymás iránti toleranciájának kialakulásáról szól. Arról is, hogy mit vállaljunk önmagunkból, mikor kell a legszigorúbb törvényt is mérlegre tenni, sőt: figyelmen kívül hagyni, mert az emberség mégiscsak fontosabb. Hogy Ross-nak és Greennek érdemes és szabad is elgondolkodni azon, hogy vajon mindent jól teremtett-e az örökkévaló. Vagyis, hogy az önálló gondolkodás inkább viszi előbbre a világot.

Esze Dóra igen jól megépített magyar szövegét Molnár Kristóf rendezte. Semmi aktualizálás nincsen benne, mégis otthonosan, itthonosan szól. A nagyon ravaszul egyszerű látvány Gedeon Boróka dicséretes munkája. És hát a színváltozások alatt, meg néha a jelenetekben klezmer muzsika szólal meg. Hú, de remekül!

Talán önkritikával kellett volna kezdenem, nem tudtam, hogy Veresegyháznak három éve van színháza is. Társulata nincs, de vannak visszatérő vendégművészei, jó repertoárja. Okos dolog volt meghívni ezt a produkcióját, Székhelyi jutalomjátékát a Zsidó Művészeti Napokra. (Aki most lemaradt, az jó ha tudja: Veresegyházon a repertoár része!)

Fotók: Lethenyei László (Veres1Színház)