A katedrális a fontos | Fenyő D. György: Útikalauz a vershez

● K É T  S Z E M S Z Ö G B Ő L ●

Tóth Zsuzsanna |

Már a borító, Gráf Dóra munkája is megkapó (nézd meg itt oldalt): az útjelző tábla Jambus-erdő, Parafrázis liget és Arany J. körút felé mutat. A könyv teljes képi anyaga is értékes, grafikai kivitelezése nem csupán lendületes, de rendkívül segítségnyújtó is; az ember már az „útvonalterv” láttán kedvet kap a költészeti barangoláshoz. (Nem mellesleg a formátum is kellemes, könnyen kézbe vehető.)

Bizton állítom, nem csalódik majd a témától talán idegenkedő olvasó sem, már ha nem rémül meg attól, hogy a versek világába invitál minket a szerző. Említsük meg, hogy ami egyeseknek riasztó, mások számára éppen hogy vonzó. Vagyis a költészetre fogékony, abban jártasabb irodalombarátok alighanem rávetik majd magukat a kötetre. Nem gondolom persze, hogy minden diák hasonló elragadtatással veszi kezébe, de abban hiszek, hogy ha ez a könyv minden magyartanárhoz eljutna (legjobb volna még tanulmányaik alatt megismerkedni vele), annak jelentős lenne a hozadéka.

A szerző, Fenyő D. György gyakorló tanár, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, nem csoda hát, hogy megfelelő szakmai alapossággal, meggyőző ismeretanyaggal, de mindenféle felesleges tudományoskodás nélkül nyúl a szövegekhez. Stílusa olvasmányos és izgalmas. Igen, abból indul ki – és ez nem mellesleg személyes mániám –, hogy nem az irodalomtörténeti vonatkozások miatt lesz egy-egy irodalmi alkotás fontos a diákok, az olvasó számára, hanem a szövegben kódoltak miatt. Néha egy kép, egy furcsa kifejezés, egy különösen szép rím megragadja az embert, de a ránk gyakorolt hatás alapvetően függ attól, mit értettünk meg belőle. (Mit tudunk már vagy mit sejtünk a világról.) Lényegi közelítés tehát, hogy megvizsgáljuk a szöveget, annak szókészletét, a sűrített képek tartalmát, majd ennek tükrében a formát, a használt ritmikai-zenei eszközöket. Mert bizony az is előfordul olykor, hogy az összecsengő rímek, a nagyívű dallamok megtévesztő módon – első olvasatra – nem fedik fel a szöveg fájdalmas mögötteseit. Vagy éppen fordítva, az olykor meghökkentően rideg, fanyar vagy humoros, roncsoltnak tűnő sorok hátterében lényegesen eltérő tartalom búvik meg.

Fenyő D. György remek idegenvezető ebben a különös világban, nem áll tőle távol a humor, és kellőképp merész, hogy a közízléstől eltérő dolgokról is beszéljen. (Egy hajdani, nagy tudású történelem-szakos tanár barátomra emlékeztet, aki úgy volt képes kalauzolni több mint két héten át Görögországban, hogy noha minden kőhöz volt egy története, hagyott minket szabadon kószálni is.)

A könyv szerkezete „beetetős”. Kicsiben indul, konkrétan egy „szóverssel”; Weöres Sándor ismert, mégis titkokat és szabad asszociációkat rejtő szavával: „Tojáséj.” Mint egy kapu tárul fel ez az egyetlen szó, és invitálja a látogatót a költészet beláthatatlan tájaira. Innen indulunk, és számos egészen tömör, érdekes anyagon át, amelyben a szavak, majd a sorok száma is növekszik, eljutunk a csodálatos Arany János balladájáig, A hamis tanúig. A kötet alapvetően a kortárs költészet alkotásait hozza elénk, de mint a kezdő és a végpont is mutatja, nem csak élő költőkre irányul a figyelem. A válogatás teljesen szubjektív, majdhogynem esetleges – hiszen (csak a magyar nyelven született) költészet tárháza is mérhetetlenül gazdag –, ugyanakkor még a kortárs irodalomban jártasabb olvasók számára is tartalmaz meglepetéseket.

• Olvass bele!

A szerző voltaképpen nem tesz mást, mint szemezget, és elénk helyezi ezeket az általa kedvelt műveket, közös gondolkodásra invitálva az olvasót. Nem kanonizál, sőt. Személyes véleményt fogalmaz, de megengedő. Kínál egyfajta értelmezést, ám azt nem erőlteti ránk. Ahol szükséges, elmondja, irodalomtörténeti szempontból mit érdemes tudni a szöveg hátteréről. Észre sem veszi a gyanútlan olvasó, hogy egyetért vagy polemizál mindezzel, miközben újra meg újra visszalapoz a szöveghez, hogy egybevesse Fenyő D. György véleményét a sajátjával. Mindeközben érezni lehet, hogy kalauzunk számára maga a költészet a legfontosabb, a „gótikus katedrális szépsége”, amelynek egy-egy rejtett részletére hívja fel figyelmünket.

Ennyi pozitívum felsorolása után nem tehetek egyebet, minthogy rábeszéljek mindenkit a kb. 16–99 éves korsávból erre a sokat ígérő utazásra – az idegenvezetőjük, ahogy fentebb is írtam, kiváló lesz.

H. Móra Éva | 

Vajon olvas-e ma valaki verset? Olvasnak-e a fiatalok? Megelégszenek-e az iskolában tanultakkal, vagy otthon, szabadidejükben, kedvtelésből is előveszik-e a verseskötetet? Talán, remélem, igen. Ha ilyen magyartanáruk van, mint Fenyő D. György, e könyv szerzője, akkor biztosan.

Mai, pragmatikus világunkban sok magyartanár érezheti úgy, hogy szélmalomharcot vív, amikor a verseket igyekszik megszerettetni a diákokkal. „Mi szükség van erre? Mi hasznom lesz belőle?” – kérdezik sokan. De tanulják, mert muszáj: érettségi tantárgy… Fenyő D. György azon munkálkodik, hogy a versolvasó örömét lelje a művekben. Végtelen türelemmel nyújt segítő kezet, s készséges kalauzként vezeti a költészet, a befogadás útján azokat, akik rábízzák magukat. Nem az a fajta pedagógus ő, aki a vizsgálódást „elblicceli” az életrajzokkal, történelmi háttérrel. Itt szó sincs ilyesmiről: a szó legteljesebb értelmében szövegközpontú. S a szöveghez se úgy közelít, hogy „megmondja a tutit”; gyakran szerepel gondolatai kifejtésekor egy-egy közbevetés: Szerintem… úgy érzem, hogy… De szabad másképp is érezni.

Érdekes módját választotta a szerkesztésnek: a sorrendiség alapja a terjedelem. Nagyon tetszik, hogy egy-, majd kétszavas versekkel kezdi; igen, egyetlen szó is asszociációk sorát indítja el az emberben: hangzása van, muzsikálhat, hasonlíthat egy másik szó hangzására, de tartalmilag teljesen mást jelent, másféle képzeteket kelt, mint amaz. A szavak után a verssor a mértékegység, majd jön a háromsoros haiku, a négysoros Pilinszky-csoda, az ötsoros limerick. Közben cseppenként adagol egy kis formaismeretet is, éppen csak annyit, amennyire az adott vershez szükség van. Nagyon rokonszenves az a – talán önkéntelen, tanári létéből fakadó – vonása, amellyel diákolvasói formálódó szemléletét óvja-alakítja. Történetesen a limerick-példa (Várady Szabolcs) igencsak pajzán vers, de bátran beemeli, és szépen, logikusan elmagyarázza, hogy igenis, az effajta verseknek is helyük van a költészetben. Továbbá helye van a játékosságnak, a szórakoztatásnak, a humornak is. Persze arányaiban mégiscsak a fajsúlyos gondolat, érzés van többségben. Az erkölcsi jó felé terelgető pedagógus szólal meg akkor is, amikor Babits Cigánydala kapcsán megkérdezi: „Nem szép dolgok ezek, nem helyesek? Valószínűleg az életben tényleg nem azok. De itt a versben nem úgy kerülnek elő, hogy erkölcsileg, morálisan megítélnénk őket.”

A verssorok száma növekedik, szigorú rendben méghozzá; csak újraolvasáskor figyeltem fel erre a szigorúságra: a hatsoros verset nyolc-, majd tízsoros követi, s egy húszsoros zárja le ezt a szakaszt. Ezután a versszakokra tagolt darabok sorjáznak, színes palettán, imponáló sokféleségben. A tartalmi változatosságon kívül egy újabb pozitív vonás: jól megfér itt egymással váltakozva klasszikus és kortárs, Csokonaitól a maiakig. Találkoztam olyan alkotással, amelyet azelőtt nem ismertem, de helyet kapott a könyvben Petőfi Szülőföldemen című népszerű költeménye is. Huszonöt magyar vers pompás gondolat- és formai gazdagságban.

A magam számára a művészetek „hasznát” Kosztolányival szoktam megfogalmazni: „Gyöngyöt dobálni, semminek örülni”. Ezt csak az ember tudja. Egyedül az ember ilyen verselő-olvasó-játszó-éneklő-zenélő-táncoló-rajzoló teremtmény! S hogy ez a hajlandóság ne vesszen ki belőle, ebben – is – segít Fenyő D. György munkája. Illusztrátorként méltó alkotótársa volt Gráf Dóra, a grafikák és fotók elegyéből különleges képi világ született.

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez
Illusztrációk: Gráf Dóra
Tilos Az Á Könyvek (Pagony Kiadó), Budapest, 2021
200 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3390 Ft
ISBN 978 963 587 0264

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Itt egy könyv, ami után úgy fogod érezni, mától csak verseket akarsz olvasni! Az Útikalauz a vershez 25 kortárs és klasszikus magyar szerző művén keresztül megmutatja, hogy a költészetről lehet és érdemes beszélgetni, és rávezet, hogy a költészet igenis mindenkihez és mindenkiről szól.

Dragomán György így ajánlja a kötetet: Ne mondd, hogy nincs időd verset olvasni, egy vers, az két perc, három perc, ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen, és amúgy semmi a világon úgy meg nem éri a ráfordított időt, mint a vers, mert ez alatt a két perc alatt megváltozhat az életed, ha hagyod, hogy a szöveg megérintsen, ha megfelelő pillanatban és lelkiállapotban talál el, valósággal átprogramozza az agyad, jobban mint bármilyen drog vagy bármilyen gyógyszer, kiránt a valóságból, felráz, magadhoz térít, egy pillanatra átröppent valaki másnak az agyába, egy villanásnyira másként fogsz gondolkozni, olyat látsz és érzel, amit egyébként sose láttál és éreztél volna, és utána ez az élmény is veled marad, úgy fogsz emlékezni a pillanatra, ahogy egyébként nem emlékeztél volna rá. Ne mondd, hogy nem érted, elég ha elolvasod, nem elemezni kell, elég odafigyelni rá, hagyni, hogy működjön, hogy hasson – Fenyő D. György nagyszerű könyve pontosan erre való. Megmutatja, hogy működnek a versek és hogyan lehet használni őket, ezzel segít megőrizni a józan eszünket, és segít élni.