Görög Ibolya: Summa summarum (részletek)

június 30, 2018
Szerző:

0

Az európaiság mint olyan A hitelességünkhöz legegyszerűbb, ha betartjuk az európaiság elemeit. Az európai elemeket mindannyian tudjuk, több száz éve épül be a májtól balra, és az is tudja, aki erről még harangozni sem hallott. Mikor a kocsmában a két félrészeg felkönyököl a pultra, és a harmadik meg leköpi a tökmagot, „Figyeld már, milyen bunkó?” […]

A viselkedés is kultúra | Görög Ibolya: Summa summarum

június 30, 2018
Szerző:

0

Bodó Viktória Booklány | Egyszer régen, egy főiskolás lányban hatalmas tudásvágy égett. Tudni szeretett volna a világ dolgairól, lehetőség szerint mindent, ami csak hozzáférhető. Így esett, hogy egy könyvárusító bódéban a kezébe akadt Görög Ibolya legelső, őskiadású könyve. Megvette, hogy aztán a következő években rongyosra olvassa. Aztán sorban a többit, és forgatta azokat is hatalmas […]

Titkos tudósítás az eltitkolt terrorról | Szamer: Rakka-naplók – Szökés az Iszlám Államból

június 29, 2018
Szerző:

0

Pokorny Zsófia | „Úgy hiszem a legnagyobb bűn, amit egy ország elkövethet, ha önös érdekeit előrébb sorolja ártatlan emberek életénél.” A 24 éves Szamer meneküléstörténete embert próbáló olvasmány. A csupán 108 oldalnyi, képekkel kiegészített mű letaglóz, ugyanakkor emberfeletti bátorságról tesz tanúbizonyságot. A Rakka-naplók egy borzalmas világ látlelete. Egy olyan világé, amelyben a média befolyását nem […]

Európa kifosztása | Hitler kontra Picasso | A művészet templomai / Uránia

június 28, 2018
Szerző:

0

Xénia | A művészet templomai című ismeretterjesztő mozifilm-sorozat újabb epizódja a hitleri diktatúra művészet-üldözését veszi górcső alá. Az 1930-as években Adolf Hitler háborút hirdetett a kozmopolitának és kommunistának tekintett „elfajzott művészet” ellen: a modern irányzatok remekműveit, köztük Matisse, Chagall, Monet, Renoir, Picasso és sok más neves alkotó műveit nyilvánosan megbélyegezték, tiltólistára tették, elkobozták és egy […]

Posted in: Film, NÉZŐ, Programajánló

Csillaggyermekek | Boldizsár Ildikó: Születésmesék – hangoskönyv

június 27, 2018
Szerző:

0

Kleyer Éva | Olvasni annak idején azért tanultam meg, mert a szüleim nem szolgáltattak kielégítő mennyiségű mesét. Emlékszem, volt ötéves korom táján egy nagyméretű, meglehetősen csúnya mesekönyv, ami nélkül engem nem lehetett látni, és mindenkit azzal zaklattam, hogy olvasson fel belőle csak nekem. Mivel volt egyéb teendőjük is, hát megtanultam magamnak olvasni. Aztán nem minden […]

Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet (részlet)

június 26, 2018
Szerző:

0

Miruna előbb a három földszinti lakásba csengetett be, de szerencsére senki nem nyitott ajtót. Már a számon volt, hogy talán mára elég is lesz ennyi, és szerintem mi megtettük a magunkét, amikor az első emeleten valaki zörögni kezdett a zárral. Hatvan körüli, hunyorgó szemű nő nyitott ajtót. Amikor meglát minket, felragyog a nő vaksin hunyorgó, […]

Mérgező előítélet | Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet

június 26, 2018
Szerző:

0

Eszéki Erzsébet | A mai középgenerációs, Erdélyből jött írók művei közül három nagyszerű regényben is az apa gyötrő hiánya nyomja rá a bélyegét a történetre. Ez jellemző Dragomán Györgynek A fehér király, Tompa Andreának A hóhér háza és Papp Sándor Zsigmondnak a legújabb, Gyűlölet című kötetére is. Vagy elvitték az apát a Ceausescu-diktatúra idején a […]

Ölelkező műfajok | Swingoperett a Benczúr Kertben

június 24, 2018
Szerző:

0

Xénia | A Benczúr Kert platánjai alatt ölelkezik az operett és a jazz. A Swingoperett afféle crossover zene: keresztezi a zenei világokat, de megtartja az egyes zenei stílusok, műfajok értékeit. Nem sérül sem az operett zeneisége, sem a szvingé, sőt: a két műfaj együttes hangzásban szólal meg az, ami addig különbözött. A Swingoperett cím – […]

Tragikum | Huszárik Zoltán rajzai / Műcsarnok

június 24, 2018
Szerző:

0

Nádudvari Anna | Azt, hogy balkezes volt Huszárik Zoltán filmrendező, a művészetek polihisztora, akinek kiállítása nyílt a Műcsarnokban, akár sorsdöntőnek tekinthetjük. Ma már talán nem, de még a közelmúltban is valami szerencsétlenségnek vélték a balkezességet, s a felnőttek, a szülők hajlamosak voltak rá, hogy átok sújtotta gyermeküket átalakítsák „normálissá”, vagyis jobbkezessé, a „szép kezedet használd”, […]

T. W. Hodgkinson, H. van den Bergh: Művelt társalgók könyve (részlet)

június 22, 2018
Szerző:

0

Kávéfüggők A koffeintabletta csak az 1980-as években vált népszerűvé. Azt megelőzően, ha valaki egész éjszaka fent akart maradni, jó sok csésze erős kávét kellett innia. Voltaire, író és filozófus (1694–1778) Amikor jól jöhet: A voltaire-iánus azt jelenti, csípősen szellemes, s a nyílhegyek főként az egyház, illetőleg a hatalom birtokosa ellen irányulnak. Voltaire-től a halálos ágyán […]

Műveltségi gyorstalpaló | T. W. Hodgkinson, H. van den Bergh: Művelt társalgók könyve

június 22, 2018
Szerző:

0

Tóth Zsuzsanna | Nem ez az első könyv, amiről nemigen tudom eldönteni, szeressem-e, nem-e. A szerzőket sem ismertem – Hodgkinson viszonylag ifjú ember (mondja a Wikipédia), újságíró-szerkesztő, meglehetősen érdekli a világ. Utazásokról, könyvekről, sőt a jövőről is ír. Az egyik könyve elég mókás című: How to be cool… Hubert van den Bergh-ről ennyi sem olvasható, […]

Több mint? Igen | Virányi Péter: Több mint reklámtörténelem

június 21, 2018
Szerző:

0

Tóth Gergely | A reklámok mindenhol körülvesznek minket, akármerre járunk a mai világban. A hirdetések egyidősek az emberi civilizációval, ezért nem csoda, ha kutatják a történetüket. Sőt: a reklámok kutatása képet adhat az őket létrehozó korról és kultúráról is, méghozzá őszintébb képet a távoli utódoknak szánt krónikáknál, hiszen a reklámozó a ma emberének ma (de […]

Pécs megér egy hetet | POSzT 2018

június 19, 2018
Szerző:

0

Jeges-Varga Ferenc | A most véget ért 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében a 2017/2018-as színházi évad meghatározó munkái mutatkoztak be, ám a független színházi formációkból sajnos idén is keveset láthattunk. A hét nagyszínpadi és hét kamaraelőadásból álló versenyprogramon minden korábbinál hangsúlyosabb volt a határon túli színházak jelenléte, összesen öt bemutató érkezett a külhoni magyar […]

Posted in: NÉZŐ, Színház

Chandler újratöltve | Benjamin Black: A fekete szemű szőke

június 19, 2018
Szerző:

0

Somogyi András | Nagy bravúrt vitt véghez Benjamin Black (azaz valódi nevén John Banville) amikor a Chandler Hagyaték felkérésére hitelesen újrateremtette, szinte klónozta Raymond Chandler ikonikus regényhősének, Philip Marlowe magánnyomozónak az alakját. Chandler a 20. század negyvenes-ötvenes éveinek világszerte ismert szerzője volt, a kemény, „hardboiled” krimi egyik, ha nem a legnagyobb mestere. Mind a hét […]

»Egyre kisebb szigeteken, de végezzük a dolgunkat« | Závada Pál az Egy piaci nap fogadtatásáról és az életünkről

június 17, 2018
Szerző:

1

L. Horváth Katalin | Závada Pál legutóbbi regényét, az Egy piaci napot 2016-ban adta ki a Magvető, a belőle készült színművet 2018 májusában mutatta be a Radnóti Színház. De az utóbbi napokban nemcsak ezért volt hangos a nevétől a sajtó, hanem az Ünnepi Könyvhét nyíregyházi megnyitóján mondott beszéde miatt is. Nyíregyházi megnyitóbeszédéről Vörösmarty verse jutott […]

Megrázó lányok | Naomi Alderman: A hatalom

június 15, 2018
Szerző:

0

Pokorny Zsófia | Vajon milyen lenne a világ, ha az egyik nem erőszakos eszközökkel juthatna hatalomra? A nők kulcscsontja alatt felfedezett rejtélyes szövet elektromosságot termel, és fejlettségétől függően kisebb vagy akár halálos áramütést mérhet másokra. A kezdetben csak kamasz lányokban felfedezett szerv, a motring egyre elterjedtebbé válik, a fiatalabbak képesek az idősebbekben is felébreszteni használatát, […]