Keserű tudósítás egy példakép országról | Anna Politkovszkaja: Orosz napló

Bodó Viktória Booklány |

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb kor­do­ku­men­tuma került tavaly a boltokba. Anna Politkovszkaja naplója túlmutat a tartalmán – időközben me­men­tójává, emlékművévé vált a független újság­írásnak, és jelzőfénye az utóbbi években elvesztett politikai, társadalmi illúzióknak, szerte a világon.

Kezdhetném azzal, hogy a hülyeség korát éljük, utalva az ezen a címen elhíresült filmre, de nem lenne sok értelme.  Inkább beszéljünk arról, hogy hogyan vész el az információ a nyilvánosság korában, hogyan lesz a nyilvánvaló tény is csak egy, a naponta ránk ömlő hírfolyam apró villanásából.

Hol vannak már a boldog békeidők, amikor igaz volt a szólás, hogy a mai újságba holnap már halat csomagolnak a piacon! Ma a reggeli hírre már nem is emlékszünk este, elvész az információ, s vele együtt a hatalom. Nem csak az egyén, de a nép hatalma, a demokrácia ereje is így válik gyengeséggé.

A kor, amelyben élünk, sajátos politikai apátiát hozott el; az emberek jó része számos országban már semmi másra nem vágyik, csak hogy hagyják végre békén, és valaki (tipikusan az állam) oldjon meg helyette mindent. Ha ez egzisztenciális problémákkal, ezzel (is) összefüggő félelemmel társul, akkor egy olyan országban, amely hagymányosan és önként hajlik az infantilizálódásra, és egy mindenható vezető (lásd: cár atyuska) néma követésére, akkor bizony veszedelmes dolgok következhetnek be. Gyakorlatilag: bármi. Ha generációkba ivódott be a rettegés a hatalomtól, ha a szovjet múlt ennyire közel van, akkor a jelenkori Oroszország sorsa szinte kézenfekvőnek látszik.

„A mi társadalmunk beteg. A többség a paternalizmus nevű kórban szenved, ezért úszik meg Putyin mindent, és ezért vált lehetővé, hogy ő álljon Oroszország élén.”

• Olvass bele!

Mégis megrázó olvasni a naplót, amit a világ legbátrabb újságírójaként elhíresült Anna Politkovszkaja vezetett 2003 és 2005 között, hogy dokumentálja, amint a világ egyik legerősebb országának polgárai szépen, lépésről lépésre elveszítik frissen kivívott szabadságukat. Hűen tudósít arról, hogy rezsim által agyonhallgatott csecsen háború hogyan tombolt, hogyan tűntek el nyomtalanul emberek nemcsak a háborús zónában, hanem Oroszország területén is, és ez hogyan vált mindennapi gyakorlattá. Olyannyira, hogy az elnökválasztási kampányban is napokra eltüntettek valakik egy elnökjelöltet – valakinek az utasítására. Neki szerencséje volt: két nap múlva előkerült. Ír az apatikus vagy reményveszett emberekről, a bürokraták hatalmáról, az oligarchák mérhetetlen gazdagságáról és az átlagemberek nyomoráról, a hadseregben dúló tarthatatlan állapotokról, a terror elleni harc mögé bújtatott leszámolásokról… Egy olyan országban tapasztalható mindez, ahol a merényletek áldozatainak halotti anyakönyvi kivonatából egyszerűen kihúzzák a „halál oka” rubrikát. Szól a szétvert civil szféráról, a rezsim igényeinek megfelelően átgyúrt és felvásárolt sajtóról.

Megrendítő olvasni, hogyan épül ki a hatalom, miközben egyre épül le minden egyéb: a civil szféra, a társadalom morális állapota, a szabad sajtó – s ezáltal az állam hatékonysága meg az ellenzék is.

„A jelenlegi rezsimnek az a sajátossága, hogy nem csupán brutálisan szétzúzza az ellenzéket, ahogy az a totalitárius korszakban történt, hanem egyszerűen elpusztítja a demokrácia intézményeit. Ma az államhatalom minden civil szervezetet és közintézményt a maga céljaira szab át. Aki megpróbál ellenállni, az egyszerűen lecserélik, aki pedig nem akarja, hogy lecseréljék, az… hát, szóval, jobb, ha vigyáz. Az összes probléma kilencvenöt százalékát ezzel a két módszerrel: az átszabás és a lecserélés módszerével oldják meg.”

Történik mindez a volt állambiztonság büszke tisztje, Vlagyimir Putyin vezetése alatt, egy veszedelmes arzenállal rendelkező és hatalmas országban. Politkovszkaja nemcsak általában az ország teljes átszabására világít rá, hanem az ehhez használt különböző módszerekre, az egyes társadalmi csoportok problémáira, gondolataira és mindennapjaira. Ha nem vezette volna olyan akkurátusan ezt a naplót, ma sokkal szegényebbek lennénk, mind politológiailag, mind történelmileg. Kordokumentum ez a könyv a javából. Levegőtlen, keserű tudósítás, valósággal letaglózza az olvasóját; Magyarországon olvasni pedig különösen nyugtalanító…

Minden mozzanat itt történt, a szemünk előtt, nem is olyan régen. Mégis hihetetlen ereje van így, egy kötetben. A mindennapok információs dömpingjében valahogy nem tudtunk figyelni a részletekre, az aprónak tűnő dolgok jelentőségére. És akkor még nem is esett szó mindarról, amit elsőként ő tárt fel, mutatott be e naplóban, a választástól a beszlani túszdrámáig. A legaggasztóbb talán ebben az, hogy korunkban evidens: az ilyesfajta munkának egyszerűen nem lehetett jó vége.

Az Orosz naplóról azóta született számtalan cikk, értekezés, indított el polémiát, és konferenciát is rendeztek a témában. Biztos vagyok benne, hogy mindezekben két közös mozzanat lelhető fel. Az egyik: mindenki, mindenütt igyekezett hangsúlyozni a könyv hatalmas jelentőségét a közelmúlt feltárásában. A másik pedig valószínűleg az, hogy ez a könyv nagyon súlyos figyelmeztetés. A mai álhírek (fake news) világában, ahol a megtévesztés mindent visz, ott a putyini forgatókönyvet azok a populisták is sikerre viszik, akik mögött nem áll egy atomhatalom. A szabadság (és gyakran a józan ész) egyre fogyatkozó híveinek résen kell lenniük, minden eddiginél jobban. Az emberek ugyanis (talán csak kezdetben) mindenütt éppen úgy reagálnak ezekre a hatalomvadász törekvésekre, mint a putyini Oroszországban. Ott is, ahol a rezsim mögött nem áll semmiféle Vörös Hadsereg, oligarchák, végtelen hatalom, volt/jelenlegi rettegett állambiztonsági szervezet, és még sok minden.

Anna Politkovszkaját 2006. október 7-én, a saját házában máig ismeretlen tettesek agyonlőtték. Ez a nap Putyin elnök születésnapja.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Anna Politkovszkaja: Orosz napló
Fordította: Szieberth Ádám
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2018
448 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes webshop ár a lira.hu-n 3599 Ft,
ISBN 978 963 293 8325

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Anna Politkovszkaját, az egyik legbátrabb orosz újságírót 2006 őszén bérgyilkos lőtte le Moszkvában. Közvetlenül a halála előtt fejezte be mellbevágó, „testközeli” feljegyzéseit a putyini Oroszország erőszakos, korrupt valóságáról.

A szerző szenvedélyes, mégis tárgyilagos krónikáját nyújtja a szabadság elvesztésének, a 2003 decemberi parlamenti választásoktól 2005 zord nyaráig, amikor az ország még nem ocsúdott föl egészen a beszláni iskolai túszdráma sokkjából. Lépésről lépésre követi nyomon az új önkényuralom kiépülésének folyamatát, amelynek működtetésében a meggyilkolt újságírók, összevert és bebörtönzött ellenzékiek mellett legalább ekkora szerep jut a demokratikus díszleteknek, a Kreml által finanszírozott álellenzéknek és az elvtelen, profitéhes oligarcháknak. A politikán kívül és alatt pedig fel-felhangzik a kiábrándult és megnyomorított átlagemberek tömegeinek hangja, akik a szabadság ígéretének futó felvillanása után ismét hosszú időre elvesztették a reményt, hogy hazájuk egyszer végre az ő érdekeiket szolgálhatja.

Az Orosz napló ugyanakkor több a közelmúlt történelmének egyszerű elbeszélésénél. Figyelmeztetésül és intésül is szolgál a populizmus és az álhírek világában, amelyben a szabadság új ellenségei szorgalmasan tanulnak egymástól. A putyini hatalmi eszközök vírusként terjednek a világban, és ha nem ismerjük fel őket időben, sikerre is vannak ítélve. Politkovszkaja könyve nem orosz történet, hanem egyetemes lecke a szabadság törékenységéről – igazságát pedig saját tragikus halála nyomatékosítja.