Artisjus Irodalmi Díjak | Nagydíjas Takács Zsuzsa

EE |

Az Artisjus irodalmi díjait tegnap adták át a Budapest Music Centerben. Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat A vak remény című verseskötetéért idén Takács Zsuzsa kapta.

A szerzői jogok védelmével foglalkozó Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek további alkotómunkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj az egyik legjelentősebb hazai irodalmi elismerés, melynek presztízsértéke abban rejlik, hogy maguk a pályatársak szavazzák meg, hogy kik legyenek a díjazottak.
Az egyesület 2006 óta összesen 63 kitűnő költőt és írót ismert el ezzel a díjjal, a korábbi években egyebek mellett olyan szerzők kapták meg, mint Berkovits György, Földényi F. László, Kukorelly Endre, Pintér Béla, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, Cserna-Szabó András vagy Závada Pál.

A 2019. év díjazottjai:

Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Takács Zsuzsa költő, műfordító, prózaíró kapta A vak remény című kötetéért.
Tudományos fokozatát spanyol filológiából szerezte 1995-ben. Számtalan díja mellett 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia a tagjai közé választotta, 2014-ben pedig Artisjus Irodalmi Díjat kapott Tiltott nyelv című kötetéért.
„A költő uralkodó főtémája a veszteség érzete: szeretett személyek, sorsdöntő kapcsolatok, helyzetek, néha bizonyos azonosságtudat elvesztése, mindeközben a törékeny énnek – és ezáltal e törékeny én látásának – a megőrzése” – írta Szkárosi Endre a kötetről szóló méltatásában.

Markó Béla az elismerésben Bocsáss meg, Ginsberg című verseskötetéért részesült.
A költő a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagja. Tagja a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának.
„Markó Béla versanyaga a leltározás igyekezetével veszi számba egy rosszabb, de mégis szebb reményekre jogosító kor elmúlását és egy szabadabbnak rémlő jelen tényeit. Az író nemcsak gondolatgazdagságával, formai sokrétűségével, hanem kisebbségi sorsban is egyetemes szempontokat hangsúlyozó látásmódjával, hitelesen győzi meg az olvasót. Költészetében az összmagyar költészet egyik magas vonulata kezd véglegesülni” – írta laudációjában Báthori Csaba.

Száz Pál (1987) a díjat Fűje sarjad mezőknek című regényéért kapta. Magyar nyelv és irodalom doktori tanulmányait 2017-ben végezte a pozsonyi Comenius Egyetemen. A könyvben növények, virágok és gyógyfüvek fonódnak egybe egy félig reális, félig elképzelt mátyusföldi falu, Marad lakóinak élettörténeteivel. A helyi nyelvjárást fonetikus lejegyzéssel mutatja be a szerző: a posztmodern szemlélethez kapcsolt archaikus beszédmód teremti meg a regény semmihez sem fogható hangulatát.

Thomka Beátának a Regénytapasztalat című írását díjazták.  Az író korábban a Pécsi Tudományegyetem professzora volt, 1996-ban megalapította a pécsi Irodalomtudományi Doktori Iskolát, majd 2018-ig pedig a képzés vezetője volt. Kutatói és kritikai tevékenységét több kitüntetéssel és díjjal ismerték el.
Reményi József Tamás így méltatta a díjazottat: „Thomka Beáta a nyelvet váltó migráns írók műveit vizsgálja kötetében, a nagypróza műfaját, kifejezési formáit sajátosan tovább alakító teljesítményeket. A tárgyalt szerzők távol-keleti, örmény, szlovák vagy magyar leszármazottak, ex-Jugoszlávia elkényszerültjei, akiknek a hősei »azonosságvesztéssel, traumákkal terhelt menekültek, üldözöttek, migránsok, talajvesztettek és az integritásukért küzdő fiatalok vagy emlékező sziluettek«. Sorsuk – az árvaságba cipelt kulturális örökséggel – Thomka Beátát arra sarkallja, hogy elemzéseiben a nemzeti identitás és a multikultúra kategóriát elemezze.”

Bán Zoltán András Betűtészta című kötetéért részesült elismerésben. Írói tevékenysége sokrétű: író, drámaíró, műfordító, esszéista, szerkesztő és irodalmár. 2001-től 2007-ig a Magyar Narancs rovatvezetője volt. Esszéköteteiért korábban József Attila-díjat és Szépírók-díjat kapott. A Betűtészta kötetben az utóbbi tíz év esszéi, kritikái és emlékezései jelentek meg.
Bazsányi Sándor laudációjában így foglalta össze Bán Zoltán András sokféleségét: „A híres Adorno-tézis, miszerint »Auschwitz után barbár dolog verset írni«, Bán számára már az új »barbárság« fogyasztóbarát és piacirányult övezetében, a »kultúripar« kiterjedt mátrixában fogalmazódik újra, illetve íródik teljességgel át – mégpedig a »tizedik múzsaként« működő »politikai korrektség« önparodisztikus jelenségekben dúskáló irályának jegyében.”