A Kőbéka igazi történelmi szatíra, akkor is, amikor a múltban, és akkor is, amikor a jövőben játszódik: jelenünkbe-elevenünkbe vág. Nem gondolták volna, hogy Kálmánkából ispán lesz. A kukoricásban szülte meg az anyukája, és nagyon meglepődött, mert nem tudta, hogy terhes, pedig volt már egy lánya. Sanyi bácsi akkor már nem élt, egy éjszaka a sínek között tolta […]
november 26, 2017
Szerző: olvassbele.com
L. Horváth Katalin | Néhány nappal karácsony előtt mutatja be a Belvárosi Színház James Goldman Az oroszlán télen című drámáját. A darab világszerte nagy sikereket arat a színpadokon, 1968-ban Katharine Hepburn és Peter O’Toole főszereplésével film is készült belőle. A hazai előadásban Plantagenet Henrik angol királyt Gálffi László, a feleségét, Aragóniai Eleonóra királynét Hernádi Judit […]
november 24, 2017
Szerző: olvassbele.com
Novák Zsófi Aliz | Életre szóló élményben lehetett részem, mert nemrég Lator László költőnek a Rózsadomb csöndes részén fekvő otthonában jártam. A költő, aki már gyerekként verset írt, a napokban ünnepelte 90. születésnapját. Az Európa Könyvkiadó főszerkesztője volt, nagyszerű pedagógus. Egy időben Kormos István, Weöres Sándor és Illyés Gyula járt náluk, mostanság egykori tanítványai a […]
november 23, 2017
Szerző: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Totth Benedek debütáló regénye, a Holtverseny abszurdan szórakoztató helyzeteivel, lendületes, élőbeszédhez közelítő nyelvezetével pillanatok alatt megkedveltette magát a magyar olvasókkal. Még úgy is, hogy sötét atmoszférájú, rémálomszerű látomása a totális nihilizmus himnuszaként is értelmezhető. Ezzel a borongós világlátással és az amerikai kultúra által ihletett műfaji megoldásokkal Totth friss hangot csempészett a kortárs […]
november 23, 2017
Szerző: olvassbele.com
Kissé elmosódva A legfurcsább az, hogy nem emlékszem, mikor jutott eszembe, hogy felrobbantsam az óvóhelyet. A fotós negatívjait nézegettem, csinált egy sorozatot az óvóhelyről is, ahol a Gyufáékkal laktunk. A képeken mindenki halott. És bennem is minden fordítva működik. Rettegnem kellene, de nyugodt vagyok. A kapuban állok. Félretolom a gerendákat, és átkúszom a szűk járaton. […]
november 20, 2017
Szerző: olvassbele.com
Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek. Őszintén szólva amikor először találkoztam vele, még csak nem is vonzott. Se nem magas, se nem alacsony termet, középhosszú bubifrizura. Bőre érdes volt, és száraz, egyszerű, ázsiai vágású szeme alatt kissé kiugrott az arccsontja. Mintha félt volna megmutatni magát, mindig színtelen, egyszerű ruhákat hordott. A […]
november 20, 2017
Szerző: olvassbele.com
Lázár Ivett KönyvParfé | Ugye érzed néha te is, hogy legszívesebben kifutnál a világból? Ha a munkahelyed stresszes, ha a kollégáid az idegeidre mennek, vagy épp otthon nem klappolnak a dolgok, akkor bizony hamar eleged lesz mindenből. Ez normális. Nagy a nyomás, folyamatosan meg kell felelni az elvárásoknak, így nem csoda, ha egyszer csak elszakad […]
november 17, 2017
Szerző: olvassbele.com
K. M. | Mindannyian láttunk már régi filmet, de ennél régebbit aligha, mert azt ők, a címet adó Lumière fivérek találták fel. A francia dokumentumfilm időutazásra hív a filmművészet megteremtői: Auguste és Louis Lumière szubjektív univerzumába. Az új korszakot nyitó fivérek eredeti, felújított filmkockáit rendezte önálló filmalkotássá Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója. Ugyanő mesél […]
november 16, 2017
Szerző: olvassbele.com
Olvassbele | Először lép fel Magyarországon a 20. század úttörőjének számító balett-társulat, a Dance Theatre of Harlem. Az amerikai táncegyüttes európai turnéjának részeként érkezik a Müpába, ahol november 23-24-én két különböző tematikájú esttel örvendezteti meg a hazai táncrajongókat. 1956-ban Arthur Mitchell balett-történelmet írt, amikor mindössze 22 évesen, első afroamerikai táncosként egy vezető balett-társulat, a New […]
november 15, 2017
Szerző: olvassbele.com
Néni I. Piros köpenyes, a linóleum is, nem, az a kollégiumé. Ezé a linóleumé zöld, barnászöld, és egy-egy részen feljött. Nem, az a másik épület. Itt döngölt. Nincs lealapozva a fürdőben, és mindenhol ez a fehér Palmolive-szag, ezt használom itt. Világoskék a kupakja, tejes, de nem mandulás, ez az érzékeny bőrre való. A hátamon piros […]
november 15, 2017
Szerző: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Jól ismerjük a vacak érzést, amikor a testünk nem akar úgy működni, ahogyan általában elvárható lenne. Fogalmunk is van a normálistól eltérő állapotra – úgy nevezzük: betegség. Tóth Kinga szerint e meghatározás már eleve negatív relációba helyezi elszenvedőjét. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy amint belépünk az orvosi rendelőbe, diagnózis hiányában is […]
november 14, 2017
Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | A történet szerint a nyolcvanas és kilencvenes években járunk, a még létező, de már haldokló szocializmusból haladunk a kilencvenes évek vadkelete felé, ahol és amikor, kicsiben és nagyban, csak az nem tudott meggazdagodni, aki nem akart/túlzottan félt/alkalmatlan a feladatra. Hősünk, Feri nem volt az. Kishalból nagyhallá akart válni, mondhatnám, hogy kis […]
november 14, 2017
Szerző: olvassbele.com
ÉPPEN A LÁBAMAT FŰRÉSZELTÉK, KINYITOTTAM a szemem a műtőben, és ráeszméltem, hogy az osztályon csupa törpe fekszik. Egy pillanatra térhettem magamhoz a művelet közben, aztán gyorsan vissza is zuhantam a mámoros mélyálomba, de a szorongató felismerés valahogy velem maradt még napokkal később is. Nem akartam törpe lenni. Nem mintha ez éppen az én döntésem lett […]
november 12, 2017
Szerző: olvassbele.com
„Hát még Zümrüt szája! Akárha két találkozni vágyó földrész, ez a két telt ajak alkotta száj, ha egyszer összecsücsörödne, hogy magába szívja az egész világot, ellenállás nélkül folynának belé Kozluk után Isztambul városának az európai és az ázsiai földrészen elterülő negyedei, talán mind a hét tájegységével együtt az egész Törökország, hegyeivel és dombjaival, tengereivel és […]
november 28, 2017
Szerző: olvassbele.com
0