Bedő J. István | Nyilván sem Shakespeare, sem a londoni Globe Színház társulata nem szorul rá az elragadtatott hangú kritikára, csakhogy az Urániában történetesen most vetítették egyetlen alkalommal a Tévedések vígjátékának tavaly rögzített előadását. A Shakespeare-búvárok pontosan tudják, mi a történet – de nem mindenki tartozik ebbe a csoportba. Adott tehát egy görög város, Efeszosz […]
június 18, 2015 Szerző: olvassbele
Xénia | Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ZAlaegerszegi KOrtárs (ZAKO) Művészeti Fesztivált, amelynek programjában július 2. és 12. között hét független társulat játéka kerül színre. Kilencedik évadát kezdi ebben az évben a Kvártélyház Nyári Színház, s ehhez kapcsolódva idén is megrendezik a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti (ZAKO) Fesztivált. Ez alkalomból több mint egy hétig a […]
június 6, 2015 Szerző: olvassbele
Hárságyi Margit* | Egybehangzó szakmai és közönségvélemény, hogy a Pécsi Harmadik Színház idei legjobb előadása Martin McDonagh színműve, a Piszkavas, Vincze János rendezésében, Parti Nagy Lajos magyar szövegével. A főszereplő Bacskó Tünde. Nem csupán a darabról, sok más egyébről is beszélgettünk vele. Nagyon népszerű lett hazánkban az ír szerző, sokat játsszák a darabjait. Egy rövid […]
június 2, 2015 Szerző: olvassbele
Lengyel Szilvia | Tömörített változatot láthatunk a színpadon. A történet ugyanaz, mint az 1991-es Krumplirózsa filmé volt, a megközelítés kicsit más. Nem nyomasztó dráma dől ránk romantikus vígjátéknak címkézve. 120 perc nem is elegendő, hogy hosszan vájkáljanak a lelkekben. Könnyed, szórakoztató társalgás pereg a Thália nagyszínpadán. Nem kevésbé gondolatébresztő, mint a filmváltozat, csak a szájíz, […]
május 21, 2015 Szerző: olvassbele
Hárságyi Margit* | Átütő siker Mozart Don Giovanni című operája Pécsett. Hogyan lesz egy zömök, csupa derű énekesből elegáns, minden hölgy álma, rafinált Don Juan – kérdeztük Bognár Szabolcstól, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) művészétől. Humoros, jópofa embernek tartják, de ez a forma nehezen hozható folyamatosan. Az alapkarakterem bohókás, vidám, zenei szóval buffó. Szeretek sokat […]
május 11, 2015 Szerző: olvassbele
Kolbe Gábor | Április elején mutatta be a Centrál Színház John Fowles A lepkegyűjtő című thrillerét, Horgas Ádám rendezésében. Az idei szezonra már minden jegy elkelt, az első előadások után beszélgettünk a Miranda szerepét alakító Ágoston Katalinnal. Lehet egy fiatal színművész életében szerepálom egy Miranda nevű áldozat megformálása? Nekem igazából nem szerepálmaim vannak, hanem egyelőre […]
május 7, 2015 Szerző: olvassbele
L. Sz. | Tolsztoj Kreutzer-szonátája: monológ. Ha színpadra viszik, legfeljebb monodráma lehet. A Thália Színházban bemutatott Végállomás mégis elhiteti, hogy erős irodalmi anyagból lehet drámát gyúrni. B. Török Fruzsina dramaturg Koltai Róbert felkérésére végezte el a kísérletet. Koltai és Gubás Gabi már összeszokott színpadi páros, rájuk lehet alapozni, de hogy színház legyen Tolsztoj művéből, először […]
április 30, 2015 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Rögtön az elején szögezzük le: ez a Kabaré nem az a Kabaré. De nem is amaz. Vagyis aki az elmúlt évi Centrál színházi bemutató darabját vagy pláne a Bob Fosse/Liza Minelli-filmet várja – csakis csalódhat. Nézzük tehát nyitott szívvel és szemmel Alföldi Róbert rendezését a Bábszínház színpadán. Alföldi legelőször is ízeire […]
április 22, 2015 Szerző: olvassbele
Kolbe Gábor | Az utolsó római császár, Romulus Augustulus uralkodásnak végnapjait éljük. (Kiskorú srácként lett uralkodó, ezért a neve helyesen: Augustulus. Mert ő csak császárocska.) A palota fénye megkopott, a birodalom az összeomlás szélén, az uralkodó látszólag egyáltalán nem ura a helyzetnek. Az államügyek hidegen hagyják, még a germánok utolsó, mindent elsöprő támadása sem tudja […]
április 20, 2015 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Ellentmondásos érzések fűznek John Fowles könyvéhez, melyet a hetvenes években olvastam. Alig bírtam haladni benne, megbénított, hogy ilyen rémes dolgok egyáltalán megeshetnek. Ugyanakkor mindenképpen végére akartam jutni az aberrált lepkegyűjtő történetének, aki a szépség iránti rajongását előbb pillangók kipreparálásával és nézegetésével elégíti ki. De túllép ezen, és egy addig messziről csodált […]
április 15, 2015 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | Tehetsége és sármos külseje alapján lehetne körberajongott címlapsztár, de ő nem nyilatkozatokkal hódít, inkább a színpadon bizonyít. Szőcs Artur több darabban is látható a Vígszínházban, rendezéseivel pedig nevet szerzett magának nem csak a fővárosban. Egyik este még Pesten játszik, másnap pedig Miskolcon ül a rendezői székbe. Immár jó ideje ingázik a két […]
április 13, 2015 Szerző: olvassbele
Előbeszéd, ajánló Nyelvünk gazdagsága, kommunikációs lehetőségeink burjánzó veteményes kertje ihlette, hívta életre e tanulságos, s egyszersmind mosolyfakasztó történetet, amely az emberi beszéd eszközeivel szólítja meg nézőit, s hívja önfeledt, ugyanakkor felelősségteljes játékra mindazokat, akik szívükön, s ajkukon viselik a verbális információáramlás sorsát, s akik nem fordulnak el az emberi diskurzus építőköveinek az évezredek során tükörré […]
április 13, 2015 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | A nézőt már a kezdés előtt eligazítja a halk zeneszó, a My Fair Lady dalai – ha nem kapcsolna azonnal, később még rájöhet, miért hallja Eliza Doolittle-t. Mert a történet arról szól, hogy a láthatatlan, de annál cinikusabb Úristen – látván, hogy az ember mint korcsosul a Földön – elvenni készül […]
április 10, 2015 Szerző: olvassbele
Kolbe Gábor | Négy év kényszermunka után Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij végre ismét irodalmi munkásságára koncentrálhat. Egészsége azonban megromlott, magánélete romokban hever. Minden vágya, hogy bizonyítson, de folyamatos bűntudattól szenved… Szakonyi Károly rádiójátékát eredetileg 2000-ben rögzítették hangszalagra a Magyar Rádióban, márciusban pedig az Örvény eredeti szövegének színpadi adaptációja került a Rózsavölgyi Szalon színpadára. A rendező mindkét […]
április 7, 2015 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Az önként vállalt vakság még rosszabb, mint a született vagy folyamatos látásvesztés. Ettől aztán szikrázóan és vérlázítóan friss az Örkény Színház Tartuffe-je. Nem a steril, hófehér díszletektől, nem a plazmatévétől a falon, nem a napjaink szövegével megszólaló alakoktól (attól is, persze), hanem a levegőjétől. Parti Nagy Lajos (2006-os) újrateremtett Molière-je egy […]
március 31, 2015 Szerző: olvassbele
Kolbe Gábor | Ha egy drámát a megírása után azonnal betiltanak a szerző hazájában, de mindenhol máshol tomboló sikerrel állítják színpadra, az valamit jelez. Pontosan így járt az osztrák Arthur Schnitzler, akinek az eredetileg Bernhardi professzor címen, 1912-ben elkészült drámáját a monarchia bécsi cenzorai kapásból passzolták indexre, miközben a német színházak annál inkább műsorukra tűzték. […]
július 7, 2015 Szerző: olvassbele
0