Röhögtető végórák | Bakfitty / Stúdió K Színház

Posted on 2015. április 22. szerda Szerző:

2


Romulus (Nagypál Gábor)

Romulus (Nagypál Gábor)

Kolbe Gábor |

Az utolsó római császár, Romulus Augustulus uralkodásnak végnapjait éljük. (Kiskorú srácként lett uralkodó, ezért a neve helyesen: Augustulus. Mert ő csak császárocska.) A palota fénye megkopott, a birodalom az összeomlás szélén, az uralkodó látszólag egyáltalán nem ura a helyzetnek. Az államügyek hidegen hagyják, még a germánok utolsó, mindent elsöprő támadása sem tudja kizökkenteni együgyűnek látszó nyugalmából.

Nagyjából így foglalható össze röviden Dürrenmatt 1949-ben írt művének (eredetileg A nagy Romulus, a szerző definíciójával: történelmietlen történelmi komédia) alaphelyzete. Ám a kissé gyengeelméjűnek tűnő uralkodó pontosan tudatában van küldetésének, amely nem más, mint a Római Birodalom agóniájának beteljesítése, melyhez éppen kapóra jön a barbár germánok attakja. Természetesen Dürrenmatt drámájának témaválasztása csak jelkép. A nagy, hódító birodalmak bukásának szükségessége az íráskor, 1949-ben éppen olyan aktuális és forró téma volt, mint az utána következő korszakban bármikor. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon is több alkalommal vitték színre a darabot.

Az alku tétje: a holnap (Nagypál Gábor, Spilák Lajos)

Az alku tétje: a holnap (Nagypál Gábor, Spilák Lajos)

A Studió K Színház bemutatója – talán a megújulás, megújítás igényének jelzéseként ezúttal Bakfitty címen – megőrzi az eredeti mű valamennyi értékét. A ma már több mint fél évszázados, archaikusnak mégsem mondható szöveg azonban jelentős vérátömlesztésen ment keresztül. A játszók a mai fiatalok szóhasználatára alapozva, meglehetősen szabados módon keverik bele a hozzáadott értéket. Ez a – helyenként triviális és obszcén – stílus azonban olyannyira 21. századi mindennapjaink részévé vált (sajnos vagy sem, ki-ki maga döntse el), hogy a közönséget nem hogy nem zavarná az első felvonás féktelen végigröhögésében, de kifejezetten emeli annak élvezeti értékét. Nagyon konzervatív, vaskalapos lelkület kell, hogy valaki úgy érezze, színházhoz illetlen dolgokat hall a figurák szájából. De manapság már más a színház, nem csak az alternatív televíziók rétegműsoraiból ömlik ránk a vaskos nyelvi világ, de a politikai és gazdasági élet személyiségeinek szájából is. És ettől válik mindennapjaink még aktuálisabb lenyomatává a másfél évezrede játszódó (és immár hat és fél évtizede megírt) darab, melynek műfaja is más lett: sírásás két részben.

A rendezők, Benkó Bence és Fábián Péter – meg az eredeti szöveg átdolgozója, Kautzky-Dallos Máté dramaturg – persze egyéb eszközöket is felhasználnak, hogy kiemeljék a korszakokon átívelő párhuzamokat. A verbális és vizuális poénok pergőtüzében egy pillanatra sem felejthetjük el, mi zajlik a színház bezárt ajtaján kívül, amíg mi Romulus végóráit nézzük. Ugyanakkor rengeteg, Dürrenmatt által papírra vetett poén olyan stabilan tartja a helyét 2015-ben is, amihez fogható bravúrt talán csak szép emlékű Hofi Géza tud felmutatni. A néző szinte zavarban van, mert nem igazán tudja, melyik mondat származik a derék Friedrich mestertől, és melyiket csapták hozzá az átdolgozók.

Jelentések sohasem rengetik meg a világot. A tények igen, de ezeken nem tudunk változtatni, mert amikorra a jelentés befut, már megtörténtek. A jelentések csak felizgatják a világot, épp ezért lehetőleg le kell szokni róluk” – indokolja Romulus vétkes semmittevését. De a nyakatekert és hamisnak tűnő magyarázat mögött véresen komoly filozófia feszül. „Nem vonom kétségbe az állam szükségességét, de igenis kétségbe vonom a mi államunk szükségességét” – mondja máshol a császár, és ezek bizony Dürrenmatt gondolatai, melyeket a második világháború lezárásának korszaka ihletett.

Totális züllés és káosz (Nyakó Juli, Pallagi Melitta, [mögöttük takarásban Sipos György és Homonnai Katalin], bíbor zakóban Horváth Szabolcs, cilinderben Spilák Lajos, Lovas Dániel

Totális züllés és káosz (Nyakó Juli, Pallagi Melitta, [mögöttük takarásban Sipos György és Homonnai Katalin], bíbor zakóban Horváth Szabolcs, cilinderben Spilák Lajos, Lovas Dániel

A hivatalnoki packázás, a kétes tisztaságú politikusi játszmák, a vétkes összefonódások és bűnös nemtörődömség, mind-mind lehetnének a jelen kori szerző témaválasztásai. Megrendülve kell megállapítanom: századunk erkölcsei az idő gyarapodásával rohamosan fogynak” – hangzik a ma sem minden alapot nélkülöző megállapítás, majd kiderül, hogy a pénzügyminiszter lelépett az államkasszával, leplezendő, hogy abban már nem hogy aranytallér, de egy árva sestertius se csörög.

Bölcs ember. Aki el akarja kerülni a nagy botrányt, legjobban teszi, ha kisebbet rendez. Tüntessük ki a Haza megmentője címmel…” – mondja erre az uralkodó, a nép, az istenadta közönség pedig fetreng a dézsávü-kacagástól. Az a rossz, aki rosszra gondol? De hölgyeim és uraim, ezek Dürrenmatt úr papírra vetett saját szavai…

Tehát nincs új groteszk a nap alatt?

De bizony van bőven! A Stúdió K előadása éppen fiatalosságával, újszerű megközelítésével – és a különös kontrasztot közvetítő díszletekkel (Pignitzky Ádám) – teszi szuperszonikusan modernné a darabot. Nagypál Gábor hanyag és bűnösen nemtörődöm Romulusának méltó ellenpontozása a feleségét formáló Nyakó Juli hideg fejű, céltudatos Júliája. Pallagi Melitta (Rea, a lányuk), Horváth Szabolcs (Isaurai Zénó, keletrómai császár), Sipos György (Mares, hadügyminiszter), Homonnai Katalin (Tullia Rotunda, belügyminiszter), Viktor Balázs (Aemilianus), Lovas Dániel (Spurius Titus Mamma, futár), Spilák Lajos (Caesar Rupf, germán üzletember) mind megkapják a lehetőséget, hogy egy-egy csillogó magánalakítással hozzá tegyék a magukét a fergeteges komédiába forduló drámához.

Két nagy komédiás:  Domokos Zsolt (Achilles), Borsányi Dániel (Pyramus)

Két nagy komédiás: Domokos Zsolt (Achilles), Borsányi Dániel (Pyramus)

Borsányi Dániel és Domokos Zsolt párosa (Pyramus és Achilles, a császár udvaroncai) pedig a legnagyobb egykori komédiás duókat idézi. Idősebbeknek Csákányi–Agárdi vagy Kibédy–Hlatky, fiatalabbaknak Bujtor–Kern vagy Kapa–Pepe. Ahogy tetszik…

Kell is a csillogó színészi teljesítmény, különben nehezen lenne tolerálható a másfél órás első felvonás. De ha az ember kilencven percen át csak kapkodja a fejét, és igyekszik úrrá lenni a fel-feltörő röhögésen (hátha az zavarja a többi szórakozni vágyót), hamar elszalad a játék első része. A folytatásban aztán – mintha szándékos rendezői húzás lenne – kevesebb teret kap a humor, jobban érvényesül Dürrenmatt filozofikus gondolatmenete. Romulusról kiderül, hogy korántsem olyan együgyű, mint gondolnánk, és nem is közömbös a birodalom dolgai iránt. A második felvonásban a néző is magába szállhat kissé, végiggondolva a történteket, együtt a császárral. Haza vagy önös érdek? Család vagy birodalom? Lassú agónia vagy gyors halál? A császár már döntött…

„Nem én árultam el a birodalmat. Róma önmagát árulta el. Ismerte az igazságot, és mégis az erőszakot választotta. Tudta, mi az emberség, s mégis a zsarnokságot választotta. Kétszeresen lealacsonyodott: önmaga előtt, és azoknak a népeknek a szemében, amelyek hatalmába kerültek” – védekezik Romulus a környezete előtt. Itt már nincs helye az első felvonásban gáttalanul tobzódó röhögésnek.

Mert a sírásás még folytatódik a függöny mögött. De ki tudja, meddig?

Fotók: Kolbe Gábor

Bakfitty – Dürrenmatt: A nagy Romulus című történelmietlen komédiáját figyelembe véve
A Stúdió K és a k2 Színház közös előadása