Kováts Kriszta gyerekvilága | Fábri Péter, Wolf Péter: Gyerekszáj

Bedő J. István |

Kováts Kriszta annyi nagy, zenés színpadi siker után – ahol is felnőttek tízezreit bűvölte el –, és egy sor hanglemez (itt megtalálod őket) után, hogy most egyéb részletekbe ne is menjünk bele, új terepen készül hódítani: óvodások és kisiskolások körében. A napokban volt a bemutatója Gyerekszáj című műsorának (már az alcíme is boldogító: zenés-verses, interaktív rosszalkodás).

Ide természetesen gyerekeket vártak, és persze kísérő felnőtteket. Tanúsíthatom, mindkét korosztály remekül mulatott. Sőt: mi, szülő-nagyszülő korúak duplán-triplán, mert újra átéltük azt a gyerekkort és azt a gyerek-mentalitást, amire már „a feledés jótékony fátyla hullt”.

Az énekes-játékos délután előtörténetéhez tartozik, hogy a Fábri Péter és Wolf Péter alkotópáros munkája gyerekszáj szövegek gyűjtésével kezdődött. Mondjuk úgy, két kérdéssel: mit szeret egy ovis, iskolás, és mit nem, még pontosabban: mit nagyon nem…

Fábri a szituációkból dalszöveget varázsolt, Wolf Péter pedig olyan zenét írt hozzá (de lehet, hogy közösen gyúrták össze), hogy az könnyen énekelhető, fülbe mászó, refrénes legyen, és a refrént vagy csak a zárósorát a kicsik – meg a nagyok – együtt tudják énekelni. Könnyűnek látszó feladat, pedig egyáltalán nem az. Hiszen még a legkisebb gyerekcsoportban is akad több visszahúzódó, és nagy szerencse, ha egy cserfes, válaszra mindig kész csemete kerül elő közülük.

Kováts Kriszta és sok közös munkában játékos-színészpartnere Básti Andrea öltötte magára hol az egymást bosszantó testvérek, hol a verekedő osztálytársak, máskor meg a sértett és meg nem értett, ezért világgá induló gyerek alakját. Persze amikor reggeli felkelés vagy a hisztizés volt a téma, a felnőttek tudtak erősebben mulatni azon, ahogy Kriszta dacosan és autentikus gyerekszáj-magyarázatokkal utasította (utálta) el a főzeléket – amúgy mindent, ami nem fagylalt…

Az említett interaktivitás igen hétköznapi dolog: Kriszta és Andrea megszólította a gyerekeket (ekkor bukkant fel egy cserfes…) és látszott, hogy ők mindenféle válaszra felkészültek – ha meg nem, akkor improvizáltak. Itt nem feltétlenül negatív szituációk kerültek elő, hanem gyermeki óhajok is. Mert a gyerek csak kicsi, és nagyon tudja szeretni, hogy ő a család szemefénye. Olyankor bizony hitelesen hangzik a dal:

Szeretnék visszanőni!
Kicsinek lenni újra,
anya ölében ülni,
jól összebújva.

Amit persze aztán a gyermeki bölcsesség szentenciája zár le:

Szeretnék visszanőni!
Tudom, ez persze nem megy,
maradok most már sajnos
nagy kisgyereknek!

Az anya-lánya és a határtalan, feltétel nélküli szeretet gyönyörű megfogalmazása az a sor, ami Kriszta előadásában alighanem másokat is megkönnyeztetett:

Szeretnék lenni papucs a lábadon
reggel és este leveszem, rád adom, Anya! Ó, ó, Anya.

Szeretnék lenni madár az ágadon,
napsütés fénye reggel a házfalon, Anya! Ó, ó, Anya.

De volt itt kérem minden, diák-beszámoló a tanárnak a szünetben történt konfliktusról: – de természetesen vétkes ott sincs:

Úgy kezdődött, hogy visszaütöttem,
tulajdonképpen nem verekedtünk,
véletlen csak, hogy dagadt a képe,
úgy volt, hogy én csak egy helyben álltam,
úgy volt, hogy ő meg szaladt felém és megütötte magát a kezembe!

És még etikai magyarázat is van:

…nagyon jók voltunk, éppen tanultunk,
csak aztán közben nekem szaladt és
ahogy ott ültem, illetve álltam, megütötte magát a kezembe!

Ehhez tessék elképzelni, amint Andrea elpantomimezi, hogy az állával nekirohan Kriszta öklének…

Apropó tanulás. Nem mindenki lelkesedik érte. (Az eszünk többnyire csak később jön meg.) És akkor mit kezdjen a tanerő (Andrea) egy olyan gyerekkel, aki így indít:

Fel vagyok mentve történelemből, nem tudom a királyokat,
fel vagyok mentve biológiából, nem bírom a sirályokat.
Nem tudok semmit, de jó nekem, mesélj nekem akármiről!
Fel vagyok mentve akármiből is, nem is leszek soha iskolás!

Ehhez pedig hozzáképzelendő, amint a voltaképpen az összes tárgyból felmentésre hivatkozó Kriszta arca minden egyes tárgyra változatos, de mindig utálkozó fintorokkal reagál. (A refrént ekkor is közösen énekeltük.)

Mit is nem akar ez a sokféle gyerek? Nem akarja megtalálni a zokni párját, felkelni, fürödni, rendet rakni, de még elaludni sem. De végül a koncert végére mindketten fogják az esedékes alvókát/nyunyókát – és lekuporodnak a takaróra. Aztán persze rögtön felpattannak, hogy világgá menjenek, a gyerekekkel együtt. Mert persze ezzel is lehet fenyegetni a felnőtteket.

Röviden összefoglalva mindannyian belenéztünk a tükörbe, ami szépítés nélküli képet mutatott kicsikről – és a felnőttekről is, hiszen mi igyekszünk terelni őket a társadalmi szabályok elfogadása felé. Kriszta és Andrea elragadó gyerekek, testvérek, jó barátok, osztálytársak, szülök és tanerők voltak – és persze nekünk is öröm volt együtt énekelni velük.

Ne hagyjuk ki a háttér-zenészeket sem: Kriszta régóta megbízható játszó-társai: Schneider Zoltán (gitár), Udvari Péter (basszusgitár), Perger Guszty (ütőhangszerek).

A bemutató előadást a Baltazár Színházban láttuk, de nagyon remélem, hogy ősszel már rátalál közönségére az óvodákban és az iskolák alsósai között – egyszer megnézném azt is, hogyan tudja Kriszta és Andrea magával sodorni a kiskamasz korra még csak készülődőket.

Fotók: Mudráninecz Éva