Olümposziak az Erzsébetváros mélyén? | Seres Lili Hanna: Istenek a körfolyosón

Csernus Anikó |

Budapestnek, akárcsak lakóinak, ritkán van egyetlen eredettörténete. Erzsébetváros neve ugyan a 19. század végén kapott királynéi névadót, de a kerület identitását valójában azok a generációk formálták, akik valahonnan érkeztek ide: vidékről, más országokból, más nyelvekből, más történetekből.

Egy urbánus legenda szerint senki sem születik budapestinek, mindenki jön valahonnan. Mégis vannak, akik csak akkor döbbennek rá, mennyire kötődnek egy-egy kerülethez, amikor már elköltöznek. Seres Lili Hanna második kötete, az Istenek a körfolyosón ennek a felismerésnek a könyve. A gyerekkor versei, de nem nosztalgikus emlékkönyv. Inkább annak a tapasztalatnak a lírai feldolgozása, hogy az ember sokszor csak távolról képes meglátni azt a helyet, amely valójában formálta.

Szürreális élmény olvasni a két ciklusba rendezett verseket. Képzeljük el, hogy a görög mitológia alakjai beköltöznek Erzsébetváros utcáira, tereire és gangos bérházaiba. Perszephoné, Démétér, Pénelopé, Poszeidón, Hermész vagy Artemisz nem allegóriák csupán, hanem városlakók, szomszédok, kóborlók és túlélők alakváltozatai. A Dob utca, a Lövölde tér, az Almássy tér vagy a 74-es troli megállója ugyanúgy része ennek a mitológiának, mint az alvilág vagy az Olümposz. Ebben a térben ez a kettősség teljesen természetes: egy idő után nem az tűnik különösnek, hogy Poszeidón egy erzsébetvárosi medence környékén jelenik meg, hanem az, hogy valaha el lehetett választani egymástól a mítoszt és a várost.

Az Istenek a körfolyosón több ponton az Ulysses poétikáját idézi meg. Ahogyan James Joyce Dublinból teremtett modern mitológiát, úgy válik Erzsébetváros világában szimbolikus helyszínné. Nem véletlen, hogy a szerző a köszönetnyilvánításban külön is megemlíti Joyce nevét. Az Ulysess itt nem azért fontos, mert Seres Joyce nyelvét vagy írásmódját követné, hanem inkább az a párhuzam, ahogy a hétköznapi városi élet mögött meghúzódnak az ősi történetek. Ezáltal a mítoszok nem halnak meg, csak új címre költöznek.

• Olvass bele!

A versek megszületésének másik fontos előzménye Borbély Szilárd életműve. Nemcsak azért, mert a Köszönöm oldalnál neki is külön rész jut, hanem mert a szövegek mögött felismerhető az a poétikai gesztus, amellyel Borbély a bibliai és mitikus hagyományt a személyes emlékezet, a gyerekkor és a társadalmi tapasztalat felől olvasta újra. Nála a falu és a periféria válik mitikus térré, Seresnél Erzsébetváros tölti be ezt a szerepet. Az Istenek a körfolyosón mintha a Bukolika-tájban vagy a Nincstelenekben felvetett kérdéseket helyezné át városi környezetbe.

A kötet szerkezete is ezt a kettősséget erősíti. Az első részben hosszabb, narratívabb versek építik fel a város mitológiáját. Már a címek is jelzik: Az aranyfékes pegazus, Poszeidón a medencében, A Lövölde téri fa legendája, Pénelopé álldogál a 74-es trolimegállóban. A versek világában a görög alakok nem kulturális díszletek – ők valójában a kerület lakói. Ez a játék azonban nem válik öncélúvá. A mitológia itt elsősorban nyelv, amely segítségével olyan tapasztalatok válnak megfogalmazhatóvá, mint az elhagyatottság, a kiszolgáltatottság, a női sorsok öröklődése vagy az otthonkeresés.

Kiemelkedik ebből a felsorolásból Perszephoné alakja, már a legelső versből kiderül, hogy ő a „kedvenc istennő”. Nem véletlenül. Perszephoné a két világ között létező alak, aki egyszerre tartozik ide és oda. Ingázik az alvilág és a földi lét között, ahogy az emigráns, az elköltöző vagy a gyerekkorát maga mögött hagyó ember sem képes teljesen egyetlen helyhez kötni magát. Az egyik visszatérő kérdés éppen ehhez kapcsolódik: hova tartozunk, amikor már nem ott élünk, ahonnan jöttünk, de még nem lettünk egészen otthonosak az új helyen sem? Ez a motívum különösen hangsúlyos annak fényében, hogy a könyv részben már nem Erzsébetvárosban született. Ahogy Joyce Triesztből nézve írta meg Dublin nagy regényét, úgy válik Seres számára is a távolság az emlékezés feltételévé, mégha őt „csak” egy másik kerületbe vitte az útja. Az Erzsébetváros-kép nem helyrajzi pontosságra törekszik, hanem a hiány és a visszatekintés optikáján át rajzolódik ki. A városrész elveszített és újraalkotott otthon, nem egyszerűen helyszín.

A második nagy egység, a Tizenkét dühös isten ciklus formai szempontból is izgalmas vállalkozás. A rövid, tömör, gyakran egyetlen gesztusra vagy felszólításra épülő versek mintha modern orákulumok lennének. Hermész üzenetet hoz, Démétér bizalmat kér, Pallasz Athéné cselekvésre szólít, Perszephoné pedig az alászállás lehetőségét kínálja fel. Ezek a szövegek egyszerre ironikusak és komolyak. A mitológiai szereplők megőrzik transzcendens aurájukat, miközben nagyon is emberi, halandó hangon beszélnek. A záróvers, az Arész vérepigrammája szinte teljesen kiüríti a nyelvet: „A vér a vér a vér.” (Vesd össze: A rózsa az rózsa az rózsa; Gertrude Stein) A mítoszok világából így marad vissza az erőszak ősi tapasztalata. Ezt követi Hesztia indulása és Perszephoné hívása, amelyek már nem a harc, hanem az útnak indulás és a hazatalálás kérdéseit állítják középpontba. A ciklus íve így a dühből a megértés felé vezet.

A legötletesebb rész az utolsó oldalakon található Seregszemle. Első pillantásra függeléknek tűnhet, valójában azonban Seres második könyvének egyik kulcsa. Itt derül ki teljesen, hogyan helyezte át a szerző a görög panteon szereplőit Erzsébetváros térképére. A szócikkek humorosak és értelmező erejűek. Daphné a Lövölde téren álló fa, Pénelopé a hazavárás alakja, aki nappal sző és éjjel bont, Orpheusz a 74-es troli környékén keresi elveszett szerelmét, Perszephoné pedig a két világ lakója marad. Ez a névjegyzék visszamenőleg is új fénybe helyezi a verseket.

Mindezek mellett a művek legnagyobb erénye a hangnemük. Seres nem akar monumentális lenni. Nem akarja megváltani a mítoszokat, sem a várost. Inkább azt mutatja meg, hogy a mindennapi élet milyen könnyen csúszhat át mesébe, és hogy a körfolyosók, kapualjak, trolimegállók világában ugyanúgy jelen vannak az archetipikus történetek, mint Homérosz eposzaiban. A humor, az irónia és a lírai érzékenység egyensúlya megóvja a szövegeket attól, hogy puszta mitológiai játékokká váljanak.

Az Istenek a körfolyosón nem egyszerűen helytörténeti vagy mitológiai versek gyűjteménye. Sokkal inkább identitáskönyv. Arról szól, hogyan válik egy városrész személyes mítosszá, és hogyan érti meg az ember saját múltját, amikor már eltávolodott tőle. Seres Lili Hanna második kötete érett és tudatos munka: tiszteleg Joyce és Borbély Szilárd előtt, miközben önálló és karakteres költői világot teremt. A végére érve pedig már nem az a kérdés, hogy laknak-e halhatatlanok a VII. kerület mélyén, hanem az, hogy létezik-e olyan város, olyan utca vagy olyan körfolyosó, ahol nem.

Seres Lili Hanna: Istenek a körfolyosón
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2026
72 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
online ár a bookline.hu-n 2700 Ft,
e-könyv változat 2000 Ft
ISBN 978 963 518 4392 (papír)
ISBN 978 963 518 4408 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mitikus séta a nagyvárosi tájban. Istenekkel feleselő női kórus. Lírai kószálók drámai megfigyelései. A trolin, a Szövetség utcában, a Lövölde téren, a Keletinél. A körfolyosón.
Leszálltak Budapestre a görög istenek – de ennél is fontosabb, ahogyan ez a különleges verseskötet megküzd és szembenéz velük: feljegyzi és elrendeziőket. Kétezer-hétszáz éves köszönet érte. – Tamás Ábel ókorkutató
Seres Lili Hanna a költészet egyik legnemesebb feladatát vállalja magára: méltóságot ad. Nagy adagot mér, mert tudja, hogy szereplőinek szükségük van rá. Görög istenekké emeli őket, mert a puszta humanizálás ide már kevés. Nimfák és faunok, istenek és félistenek tévelyegnek Budapesten. Jelenlétük felkavaró, de csak annyira kell tőlük félni, mint a halandóktól. A költő maga is istennő, akinek szívébe van oltva egyenlőnek látni a kerület minden lényét. – Márton Joci aktivista

Seres Lili Hanna (1993) költő, irodalmár. Első verseskötete Várunk címmel jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában 2019-ben. Doktori fokozatát a kortárs magyar deprivációs irodalomról szóló disszertációjával 2026-ban szerezte meg az ELTE BTK-n.