A megtisztulás kicsavart folyamata | Richard Thomas: Megtestesült

Vajda Villő |

A bűnöktől való megszabadulásról minden vallásnak megvannak az elképzelései, ezek lehetnek vallomások vagy egyéb rituálék. Richard Thomas a sarkvidékek zord, fagyos világára épülő, ún. arktikus horrorja kitekeri, majd a maga formájára alakítja a megtisztulás folyamatát.

Bűnevők a valóságban is léteztek. Skócia és Anglia területein, ha a hirtelen hunyt el valaki, és nem volt idő feladni az utolsó kenetet, a bűnevőt hívták hozzá. A halott mellkasára egy szelet kenyeret tettek, ami szerintük magába szívta a bűneit – és ezt fogyasztotta el a bűnevő. A rituálé célja az volt, hogy megtisztítsák a holtat a meg nem gyónt vétkeitől. Történelmi források az 1680-as években említik őket először, és egészen a 20. század elejéig gyakorolták ezt a bizarr szokást.

Thomas történetében létezik a miénkkel párhuzamos, de kegyetlen, sivár világ, amelyben démonok és szörnyek tanyáznak. Sebastiannak kell megakadályoznia, hogy a kettő között keletkezett hasadékon átjusson bármi, ami fenyegetést jelentene ránk. Bűnevőként „elfogyasztja” az eltávozott emberek bűneit, azokból szörnyek keletkeznek, és átküldi őket a hasadékon, hogy megvívják a harcot, amit ő nem tudna megtenni. A túloldalon, egy szörny anya szintén a túlélésért küzd, és egy jobb élet reményében felderítőnek küldi át ivadékait a mi világunkba. Azonban ez a harc nem folytatódhat örökké; az egyik oldal óhatatlanul felül fog kerekedni.

Sebastiant nem véletlenül hívják bűnevőnek. Amikor valaki eltávozik, ő enni kezd – bármit, amit ő vagy valaki más főzött, a halott közelében. Az étel ugyan valamennyire megőrzi eredeti ízét, azonban minél romlottabb a lélek, annál rosszabbá válik, és minél jobb, annál ízletesebbé. Egy fontos szabály van: ha egyszer nekikezdett, az egészet meg kell ennie, különben félbemarad a folyamat, és foltot ejt az ő lelkén. Amikor végzett, a bűnevő elvonul az erdőbe, távol a kis falutól, ahol kihányja a szörnyet, amely a bűnökből keletkezett – minél bűnösebb az ember, annál rondább szörny keletkezik. Ahogyan mindenki fél attól, mi vár rá a halál után, ugyanúgy senki se akarja, hogy halottjának lelke a pokolban végezze. Sebastian segítségével a lélek elszáll, csak a bűnök kerülnek az „alvilágba”.

A könyv nyilvánvaló szimbolizmusát tudomásul kell venni. Sebastian úgy bontja le az emberek lelkét, ahogy a hagyományos ételt – ő maga az eleven purgatórium, a tisztítótűz. A lélek átmegy a testén, majd a távozó anyag már csak salak, amire a testnek (vagy a léleknek) nincs szüksége. A folyamat azonban sokkal undorítóbb és fárasztóbb, mint az evés, hiszen egy bűnevő soha nem fogja igazán élvezni az elé rakott ételt, hacsak a kuncsaftja nem élt feddhetetlen életet. Fontos különbség, hogy Sebastian ebből nem nyer semmit. Az étel nem táplálja, csak arra szolgál, hogy a lélek utat találjon belé, majd kénytelen ugyanott meg is szabadulni tőle. A megtisztulás eme folyamata nem csupán rendkívül groteszk, hanem sokkal megfoghatóbb, értelmezhetőbb is: megmenti az embereket a megbánás terhétől.

Sebastian altruista módon bárkinek hajlandó segíteni, de valódi célja a pokolból érkező szörnyek megállítása. Ez egységes feladata a bűnevőknek: ha valahol a Földön hasadék nyílik a két világ között, öntudatra ébred egy bűnevő, hogy bezárja. Hogy miként keletkezik a hasadék, vagy miért, nem tudjuk – Sebastian is csak azt tudja, hogy egyedül ezek a szörnyek zárhatják be. Így hát igyekszik minél nagyobbakat, erősebbeket teremteni, hogy megvívják a harcot, amire az ember nem képes.

• Olvass bele!

De áldozatai is vannak ennek a szélmalomharcnak: Sebastian és a bűnevők azok. Testüket éveken át kiteszik az undorító folyamatnak, aminek során penészes, romlott ételt kell enniük, hogy aztán tollakat, pikkelyeket és szőrcsomókat hányjanak ki – mindezt néhány felajánlásért és totemért cserébe. Ezeket azoktól kapja/kapják, akik szeretnék igénybe venni a „szolgáltatásait”. A környezete pontosan úgy reagál Sebastianra, ahogy az várható: félnek tőle, mert nem értik, ugyanakkor kegyetlenül kihasználják, ha a sors úgy hozza. A végső óráiban még a leggonoszabb ember is megijed a túlvilágtól, és hajlandó bármit megtenni, hogy ne odalent végezze.

A Megtestesült a weir∂ horror egyik rendhagyóbb fajta képviselője: még a többi, e kategóriába tartozó műnél is lassabb, szinte cselekménymentes, viszont az atmoszférateremtése kifejezetten jól sikerült. Az arktikus horror (mint a neve is mutatja) fagyos tájakon, szélsőséges hidegben, és többnyire elszigeteltségben játszódik. Gyakori elemei a magány, az általa okozott őrület, illetve a fagyhalál, és nélkülözhetetlenek a természetfeletti, ősi szörnyek. Az utóbbiakat Richard Thomas elképesztő gondossággal építi fel. A leírásait olvasni lenyűgöző élmény, és ugyanolyan líraisággal tárja elénk a leggroteszkebb lényt, mint az erdő felett táncoló sarki fényt.

„…mindenhol szőrös – gubancos és fehér, koszos és vérfoltos, bogáncs tapad foltos bundájához. Hallom a sírását, és meglátok két fejet, összenőttek, fekete szemük üveges és széles, fogait az égnek is felfedni kínjában és szenvedésében. Patákat és lábakat látok minden irányban, meg négy hosszú, görbe szarvat, amelyek valamiféle gyomorból vagy hátból nőnek ki, és legyek táncolnak a bűzös borzalom körül.” – Farkas Balázs remek fordításában.

Sebastian életének az emberek önzése és félelme vet véget. Ifjú tanítványa, Kallik egy elütött mókuson és egy halálra vert kutyán csiszolja képességeit. Ám a vártnál sokkal korábban kénytelen átvenni a stafétát. Felismeri, hogy ő egészen máshogy látja a dolgokat, mint elődje, és a feloldozást nem ugyanúgy ajánlja fel, ahogy Sebastian tette. Kallik ugyanis igazságtalannak tartja, hogy mindenki megszabadulhat a bűneitől, akármilyen életet is élt, ráadásul következményeket és erőfeszítéseket a bűnevőkre hárítják. Kallik be akarja fejezni a harcot, kigondol egy tervet, amellyel egyszer és mindenkorra bezárhatja a hasadékot, és közben pokolra küldheti a környék leggonoszabb emberét is.

Richard Thomas regényében minden szó szerint megtestesül, nem csak a bűnök. A középpontban nem a cselekmény áll, hanem a természet; a folyamatok, amikben mindenki csak szerepet játszhat, de eltéríteni vagy komolyan befolyásolni nem képes. „Ahol élet van, ott utat lelünk. És ahol élet van, ott hamarosan halál is lesz.” Kallik az első, aki felismeri, milyen sokoldalú kapcsolatot képes létesíteni a természettel. Fel akarja fedezni saját erejét, ezért tanácsot kér a sarki fénytől, konzultál az erdővel, majd olyasmit hoz létre, ami semmiben sem hasonlít Sebastian szörnyeire – valami új megtestesülést.

Regényként a Megtestesült olyan, mint egy autós baleset: rémisztő, sőt lehet undorító is, de az ember mégsem tud másfelé nézni. Richard Thomas első magyarul megjelent regénye tele van dühvel, gyásszal és sötétséggel. Komor, nyomasztó, de egyben filozofikus és elgondolkodtató.

Richard Thomas: Megtestesült
Multiverzum Kiadó, Budapest, 2026
272 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
online ár a kiadónál 5390 Ft
ISBN 978 615 666 2279

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Sebastian Pana bűnevő. Feladata, hogy magára vegye a halottak vétkeit, mielőtt azok továbblépnek. A fagyott Északon – ahol a sötétség hónapokig nem engedi fel a napot – repedés nyílik a valóság szövetén, és a túloldalról torz, húsból és bűnből született lények szivárognak át a tundrára. Hamar világossá válik: a bűn nem tűnik el. Testet ölt.
Három hang szólal meg ebben a dermesztő, hipnotikus regényben: egy megfáradt bűnevő, akit felemészt a teher; egy anya egy pusztuló, idegen világból, aki életet próbál teremteni a rothadásból; és egy fiú, aki ráébred, hogy a megváltás nem örökség, hanem választás.
A Megtestesült lassan izzó, hipnotikus, arktikus horror – költői és kegyetlen meditáció a bűnről, a gyászról és arról a vékony fátyolról, amely elválasztja az embert a szörnyetegtől.