Játék és irónia | Darvasi László: Az első izlandi hóregény

Posted on 2026.08.14. Szerző:

0


Sváb Ági |

Miközben olvastam Darvasi László új novelláskötetét (senkit se tévesszen meg a címben szereplő regény szó!), és keresgéltem, mi rendezi sorba ezeket az írásokat, minduntalan James Joyce Ulyssese jutott eszembe. Egészen pontosan annak a nyolcadik fejezete, A Nap ökrei (Oxen of the Sun), amiben az ír zseni minden bekezdést egy-egy másik angol prózaíró stílusában írt meg az óangol szövegektől kezdve egészen a 20. századi szerzőkig.

Valami hasonlóan ambíciózusra vállalkozott Darvasi Az első izlandi hóregényben: bár az egyes darabok önmagukban is élvezetesek, az olvasó számára külön játékot jelent, hogy megtippelje vagy rájöjjön, kinek a stílusára, elbeszélői módszerére játszik rá a szerző.

A kötet központi eleme tehát a játék, ami időben és térben is szellemi utazásra hívja az olvasót. A történetek ideje az őskortól húzódik napjainkig, egyaránt, megjelenik bennük ősi orákulum és mesterséges intelligencia. Az írások földrajzi értelemben is változatosak, bolygónk számos országa ad hátteret nekik.

Az időbeli tájékozódást a címek alatti évszámok segítik, és ez segít ráhangolódni a szövegstílusra is. A megidézett íróelődöket Darvasi néha nevesíti (pl. Hemingway újratöltve), máskor meg nem – én mások mellett Boccacciót, Csehovot, García Márquezt és Örkényt véltem felfedezni. A mimikri szándékosan nem tökéletes: minden stílusjáték alatt megcsillan a jellegzetes Darvasi-nyelvezet is. Az Utószó fináléjában pedig kapunk egy hosszú felsorolást arról is, kiket tart az írás egyik szerepője, egy spanyol író a kihalóban lévő műfaj legnagyobbjainak. (Az olvasó pedig rögtön azon kezd el gondolkodni, hogy kiket nem ismert fel a felsorolásból.)

Játékos maga a címadás is: az első izlandi hóregény egy már világhírű és egy kezdő író között cserél gazdát, vagyis cserélne, ha nem olvadna el az első olvasás után. De a szöveg kis gyakorlással újrateremthető: érdekes, abszurd metaforája ez az alkotásnak és az irodalmi szövegeknek. Ugyanakkor felfejlik a címadás egy másik rétege is: utalhat mindez a mai könyvkiadói helyzetre is. Egyrészt legalább két évtizede töretlen az északi írók népszerűsége a populáris és a szépirodalmi regiszterben: ha valamire ráírják, hogy skandináv – ez az egyetlen szó megnöveli az eladhatóságot. Másrészt ismerős az a könyvkiadói közhely is, hogy kortárs író novelláskötetét sokkal nehezebb eladni, mint egy regényt. Darvasi címadása tehát marketingszempontú telitalálat.

A kötet tehát számos, egymással össze nem függő novellából áll. Ugyanakkor az elő- és utóhangot nem számolva a szerző hat, különböző hosszúságú ciklusba rendezte. Változatosak a témák: fontos elem a szerelem, a házastársi hűség, a gyermek mint az élet értelme vagy Jézus kereszthalála. A prózák hosszúsága is változatos: pároldalas történetek és hosszabb, komplexek elbeszélések váltják egymást. Izgalmas az is, hogy bizonyos történetek egyszerű sztoriként is olvashatók, míg mások izgalmas művészeti, művészetfilozófiai kérdéseket bontanak ki. Elgondolkodhatunk azon, mi is az a novella, ki olvas még irodalmat, mit kezd mindezzel a modern média – és végül: mi is a művészet?

A hóregény novellái közül kettő is a kedvencem lett. A svéd mosolya című (1996) egyszerű családi drámának indul, és lassan bontakozik ki benne a szarajevói szafarik (vagyis amikor gazdag európai férfiak pénzért lőhettek civilekre mesterlövész puskákkal) drámája. Egy édesapa beszélget a lányával, miközben a barátaira vár, akikkel több napos vadászatra indulnak. Közben az édesanya titkos randevút beszél meg a szeretőjével. A kislány ártatlan, naiv nézőpontjából ismerjük a történetet, miközben lassan döbbenünk rá a szörnyű igazságra. Már maga a család diszfunkcionalitása is megérne egy novellát, mint ahogy az is, ahogy az apa és a lánya Néróról és az őrület árnyalatairól beszélgetnek. Különösen hátborzongató, ahogyan az olvasó ráébred, miről is szól ez a történet, de a kislányt, a történet elbeszélőjét mindössze valamilyen homályos, bizonytalan rossz érzés fogja el.

A másik személyes kedvencem a Kodokusi (2017) volt. A szó jelentése: magányos halál. Olyan esetekre utal, amikor valaki az otthonában egyedül hal meg, és a tetemére csak napokkal, hetekkel, esetleg hónapokkal később találnak rá. A történet elbeszélője egy férfi, aki az ilyen halottak lakásait takarítja ki és hozza rendbe. Az egyik munkája során bizarr hasonlóságot talál egy kortárs festmény és az egyik halott között, és ennek folytán izgalmas gondolatmenetet olvashatunk a művészet és a valóság kapcsolatáról. A történet nagyon megragadott, mivel a kiindulópontja nagyon hasonlít a Krusovszky Dénes idei kötetében (A másik mozaik) található Hikikomori című novellához. Szinte azonos az elbeszélő foglalkozása, de Krusovszky inkább az egyén és a társadalom viszonyára futtatja ki írását. Érdekes, hogy két kortárs írónk mennyire különböző végeredményre jut a hasonló alaphelyzetből.

Ebből a két felvillantott írásból is megfigyelhető, mennyire különböző színekkel és témákkal dolgozik Darvasi, amikor megpróbálja megírni a novella történetét – vagy legalábbis elhitetni velünk, hogy erre vállalkozott. A játék, az irónia a teljes kötetet áthatja, és izgalmas (irodalomtörténeti) utazásra hívja az olvasót. Jó szórakozást kívánok olvasóinak!

Darvasi László

Darvasi László: Az első izlandi hóregény
Magvető Kiadó, Budapest, 2026
336 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft,
online ár a lira.hu-n 5400 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 144 7224 (papír)
ISBN 978 963 144 7231 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Darvasi László könyve nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megírja a novella világtörténetét. Ez a késztetés egyszerre játékosan ironikus és véresen komoly, céltudatos, elszánt, de egy jó történet rejtett kívánsága miatt bármikor felülírható. A kötetben olvasható írások a világ legkülönbözőbb tájaira kalauzolnak el, miközben igazi időutazást is nyújtanak. De járjunk a feltaláló ősemberek világában, legyünk tanúi Jézus keresztre feszítésének, nyomozzunk akár a rendszerváltás után legyilkolt kerti törpék után, lesz közös a történetekben: a fantázia megállíthatatlan áradása.