A gyermekkor varázslatai | Narine Abgarjan: Manyunya

kistibi |

Abgarjan egyszerűen nem tud csalódást okozni nekem, de valószínűleg másnak sem. Bármiről is ír, műveit egyedivé és letehetetlenné teszik az örmény ízek, az illatok, a humor, a gondolkodásmód. Ez az ötödik könyve, amit magyarul olvashatunk, ám az életművében az első. Ez azért érdekes, mert így ráláthatunk arra: a kiforrott abgarjani stílus honnan indult, hogyan fejlődött azzá, amit ma ismerünk.

A Manyunya önéletrajzi ihletésű. Nevezhetjük ugyan laza szerkesztésű regénynek, de az sem áll messze az igazságtól, ha azt mondjuk: szorosan összefüggő novellákból álló mű. Egyetlen szóval jellemezve: kétarcú. Háttérben egyrészt ott hanyatlik a szovjet birodalom összes visszásságával: a hiánygazdasággal, a párt „mindenütt jelenlévő kezével”, de mellette jelen van a mindent legyőző örmény humor, az élni akarás, a szabadságvágy, a gyermeki zabolátlanság.

Berdben járunk, Szovjet-Örményországban, az 1980-as évek elején. A két főszereplő, Manyunya és Narine a zeneiskolában ismeri meg egymást, akkor válnak elválaszthatatlan barátnőkké. Az ő kalandozásaik adják a történet gerincét, de állandó szereplők a két lány családtagjai, a barátok, rokonok, szomszédok. És ne felejtsük el, Berd is szereplő. „E városka lakossága rendkívül különleges. Makacsabb, sőt mi több, megátalkodottan konokabb népség nem létezik sehol a világon. Makacsságuk miatt a város lakói rászolgáltak a »csökönyös szamarak« gúnynévre.”

A két ifjú hölgy fékezhetetlen. Nem, nem rosszak, csak mindig kitalálnak valamit, és bármilyen borzalmasnak tűnik is az eredeti ötlet, tűzön-vízen át végrehajtják.

Csak egyet mondok el, de azt kénytelen vagyok részletezni. Narine édesapja fogorvos, vörös aranyból* készít egy csodálatos műfogsort a kerületi párttitkárnak, aki ezért egy vadászpuskával ajándékozza meg. Az elrejtett fegyvert természetesen megtalálják a gyerekek. És amikor a szemközti ház erkélyén meglátják Narine gyűlölt osztályfőnökét, akit a háta mögött KGB-s csicskának neveznek, Manyunya, Narine és a húga, Karinka ki akarja mutatni ellenszenvét. Előkerítik a puskát, és kétszer is rálőnek. KGB-s csicska elvtárs eltűnik a színről. Meg akarnak győződni az akció sikeréről, felhívják telefonon – és micsoda balszerencse: ő maga veszi fel. „Csalódottságunk határtalan volt. Úgy látszik, a golyók nem küzdötték le a háromszáz méteres távolságot, és az erkélyeink között valahol félúton csapódtak be.” Lelkiismeret-furdalásuk egy csöpp sincs. Eltüntetik a bűnjeleket, de persze lebuknak, jön az anyai nyakleves, pofon, tasli, fülhöz csapódó szemetesvödör… „Felfogjátok egyáltalán, lányok, mivel végződhetett volna ez az egész? Felfogjátok egyáltalán?” Az a szép ebben és a többi a történetben, hogy nincs nyavalygás, a gyerekek kipróbálják, amit akarnak, megteszik, amit megtehetnek, megkapják a büntetésüket, és azzal vége. El van felejtve minden. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fognak új bűnbe belekóstolni. Zajlik az élet tovább, csak a vadászpuska tűnik el a lakásból.

• Olvass bele!

Széppé, időnként líraivá az teszi a történetet, ahogyan a gyermeki fantázia a nehezen elviselhető dolgokat játékká oldja.

„Az »álmodozós« az egyik kedvenc szórakozásunk volt. A játék lényege az volt, hogy egymás után neveztünk meg olyan dolgokat, amelyekről álmodoztunk ugyan, de amelyeknek elérése, különféle okok miatt, lehetetlen volt számunkra. – Málnaízű rágó. Rózsaszínű. Egy csomaggal. Nem is, egy egész dobozzal – suttogta Mánya…”

A Manyunyából filmsorozat készült. Nem véletlenül. Izgalmasabbnál izgalmasabb események, csibészkedések követik egymást, de érdemes kiemelten figyelni a történetek humorát, aminél jobban semmi nem tükrözi az örmény gondolkodásmódot, és az Abgarjan által megrajzolt karaktereket.

Hadd mutassak előbb a humorra példát. Megérkezik Moszkvából Igor bácsi, a két apa valamivel el akarja kápráztatni: elviszik horgászni. Egyikük magához vesz egy üveg házi sompálinkát. Igor bácsinak vodkát akartak venni, de az öreg tiltakozik:

„– Ti házit isztok, nekem meg államival akarjátok kiszúrni a szememet?
– Igor, ami jó az örményeknek, az halál az oroszoknak – figyelmeztette apám becsülettel.
– Nem ismerem el – makacskodott Igor bácsi.”

Ehhez tudni kell, hogy az örmény házi sompálinka hetven százalékos. Később, amikor hazahozták Igor bácsit, a két apa azon vitatkozott, hogy fejjel vagy lábbal előre kell hurcolni a magatehetetlen Igor testét. Két napig csak bébiételt evett, és így panaszkodott:

„– Hisz nem tudtam – csuklott Igor bácsi –, elképzelni sem tudtam, MI ez? Ez valami rettenet. Két napja a saját büfögésemtől újra berúgok!”

Akkor hát hiába volt a szenvedés? Nem, mert a házi sompálinka teljes hatását csak később fejti ki. Igor bácsi megtanította a macskáját az alomba kakálni, vett egy új autót, összejött egy ápolónővel, kibékült a lányával. Narine apukája büszkén olvasta a levelet, és mindentudóan bólogatott. Igor bácsi kigyógyult a depresszióból.

Manyunya nagymamája, Mamó, és szomszédja, Válja néni között évtizedek óta tart a hadiállapot. Válogatott szitkok röpködnek egymás felé, a lányok meg szorgalmasan bővítik ismereteiket az örmény nyelv szókincséből. Egy ilyen alkalom során hangzik el a Nikolai boz, azaz Nikoláj szajhája. Ezzel a címkével nem egyszerűen lekurvázza a másikat, hanem egyértelművé teszi, hogy az illető II. Miklós (az utolsó orosz cár, uralk. 1894–1917) óta űzi az ősi mesterséget, magyarán kiemelkedően nagy tapasztalatú ribanc.

A történetek is varázslatosak, de Abgarjan írásművészetének másik igen fontos erénye a karakterteremtés. Ügyel arra is, hogy a legfontosabb mellékszereplők figurája is háromdimenziós legyen. Manyunya nagyanyja a legkeményebb nagymama a világon. Ha Mamó büntetni készül, attól a jó isten mentsen mindenkit. Közben persze imádja unokáját, és mindig le lehet venni a lábáról. Az örmény konyha legfinomabb különlegességeit készíti a gyerekeknek. Bevallom, nekem Narine legnagyobb húga, Karinka a kedvencem. Nyolc év körüli, és úgy bunyózik, mint egy képzett ketrecharcos. Nyaraláskor elpáholja a szomszéd fiát. Felháborodott apja panaszkodik a szülőknek, mire a következő választ kapja:

„– Szergej Makszimovics, nem azon nyugtalankodsz, amin kellene. Izgulni amiatt kellene, hogy a tizenkét éves fiad már négy éve birkózik, egy nyolcéves kislány pedig se szó, se beszéd, leteperte.”

Gyermekregény? Ifjúsági regény? Felnőtteknek szóló? Nincs jó válasz. Több síkon fut a mű, ezért az „akció” része kiválóan élvezhető a kamasz korosztály számára, a többi pedig a felnőtt olvasókat szórakoztatja. Mindenesetre ha ma tanítanék kamaszokat, úgy ajánlanám: azért olvassátok el, hogy megtanuljátok, milyen csodálatos lehet a gyermekkor internetes játékok, tabletek, okostelefonok nélkül is. Sőt: így még csodálatosabb, mert a gyermekek nem a játékprogramok szervezőjétől várják el a fantáziát, hanem önmaguktól.

A hegyi-karabahi háborúk árnyékában nagyon fontos, amit a szerző a regény legvégén ír. „Örökre emlékezetembe véstem azt a júniust, az Adler fölé terülő, sűrű éjszakai égboltot, a város zajos utcácskáit, a napokat, amikor mindannyian együtt voltunk, és egyetlen normális ember sem foglalkozott azzal, hogy a másik grúz-e, orosz, zsidó, ukrán vagy örmény, és úgy tetszett, hogy ez így is lesz mindig, és hogy ennek a barátságnak sohasem lesz vége.”

– – – – –

Abgarjant 2020-ban a brit Guardian Európa legjelentősebb írói közé választotta. Örömmel tapasztalhattuk, hogy Magyarországon a Typotex Kiadó gondozza a szerző életművét, és arra is ügyel, hogy mindig ugyanazon fordító, Goretity József gondos és nagyszerű tolmácsolásában jelenjenek meg Abgarjan regényei. Az olvassbele.com korábban már bemutatta a kiváló tollú szerző valamennyi, magyarul eddig megjelent művét. (Ezek itt, itt, itt és itt olvashatók.) Írásainkban minden fontos tudnivalót leírtunk mind a szerzőről, mind a fordítóról.

*Viszonylag magas vörösréz-tartalmú, főleg Keleten divatos aranyötvözet.

Narine Abgarjan: Manyunya
Fordította: Goretity József
Typotex Kiadó, Budapest, 2026
Typotex Világirodalom sorozat
364 oldal, teljes bolti ár 5500 Ft
online ár a kiadónál 4950 Ft,
ISBN 978 963 493 3625

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Narine és Manyunya az iskolai kórusban találkoznak, amikor egy fellépés során a színpad összeomlik, ők pedig egymásra zuhannak. Innen indul történetük, és ezután egymást érik a feledhetetlen kalandok és csínytevések: a lányok egy nap tetvekkel borítva ébrednek, máskor majdnem lelövik a tesitanárukat, aztán Manyunya halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe…
A két lány együtt nő fel az örmény kisvárosban, ahol Manyunya legendás nagymamája, Mamó süti a világ legfenségesebb süteményét, a nyarak végtelennek tűnnek, a felnőttek szabályai kijátszhatók – és ahol minden sarkon új történet vár.
Narine Abgarjan hatalmas sikerű első regénye még inkább önéletrajzi ihletésű, mint későbbi művei. Nem csupán az írónő gyerekkorának nosztalgikus emlékekből és gyermeki fantáziából újraalkotott világában játszódik, de az Abgarjan család ténylegesen is szereplője sok mókás jelenetnek. Narine és Manyunya kalandjaiban mindenki ráismerhet a barátság varázslatos élményére és arra a különös szabadságra, amit csak gyerekként élhetünk át.