Nem is nagyon utópia | Szathmári Sándor: Kazohinia / Gyulai Várszínház

Posted on 2015. augusztus 10. hétfő Szerző:

0


Kazo-Gyu-723-ÁLLÓBedő J. István |

Szathmári Sándor Kazohiniája sok olvasatú mű. Először is Gulliver-parafrázis, amennyiben ugyebár Gulliver (az eredeti, nem a gyermek­könyvvé szelídített változat) gúnyrajza az angol társadalomnak. A szerző által csodált Karinthy Frigyes zanzáját érdemes itt is megemlíteni: Hajóorvos alacsony és magas emberek közé kerül, és megutálja a normális termetűeket.

A Kazohinia ugyanakkor a falansztert is parodizálja (vagy lehetséges jövőképnek tekinti). Kazohiniában ugyanis a józan ész (kazo) emberi üdvöt és hasznosságot szem előtt tartó világa uralkodik. UNALMASAN. Párhuzamos ez Huxley Szép új világával is – azzal a szomorú kiegészítéssel, hogy az ésszerű (kazo) világ érzelemmentes, embernek tűnő hinjei elől menekülni a behinek (őrültek) ésszerűtlen (kazi) világába – nem jobb választás.

Tanulási folyamat (Kovács Vanda, Jászberényi Gábor)

Tanulási folyamat (Kovács Vanda, Jászberényi Gábor)

A regényben a hajótörött idegen életét az említett hinek mentik meg, és beavatják hidegen racionális tudnivalóikba, amitől Gulliver csömört kap. Kimenekül a behinek közé, a falon túlra, érzelmeket, nevetést remélve – és erre az első szembe jövő behin a saját orrához érinti az ujját, és azt mondja: Pricc-prucc. Ami (hangzik el magyarázatként): belki (vagyis köszönés). De Gulliver ettől összeomlik. A folytatás sem biztatóbb. G. olyan jelenségekkel szembesül (és ez a színpadi változatban is maradéktalanul megjelenik), amelyeket nem ért, miközben az olvasó meg a néző már igen. Míg az ésszerűnek mondott negatív utópiában maga az ember vész el, és tárggyá minősül, addig a behinek között a vallás (és/vagy a politika) lesz a disztópia tárgya. Szathmári szatirikus tükörben mutatja meg, hogy a vallásháborúk a kívülálló számára teljesen értelmetlenek, parodizálja a szertartásokat, és Gulliver – természetesen nem látja át, hogy csak a formák különböznek: a tartalom különbözősége és szembenállása éppen olyan, mint imádott Angliájában. Itt kocka vagy kör, ott: kereszt vagy csillag stb.

Sopsits Árpádnak a gyulai nyárban (Várszínház, Tószínpad) megrendezett Kazohiniája aktualizál. Mégpedig igen ravaszul. Vörös Istvánnal karöltve először is megszabadították a szöveget Szathmári kissé poszt-viktoriánus hátterétől, de meghagyták a futuristákra hajazó külsőségeket. Vörös István számos (görögös) kórusbetétet írt az elbeszélő jellegű textushoz. Ami ennél még nagyobb lelemény: a behinek világát uraló betik (főpap, de lehet diktátor is) tömeget mozgósító, hol spirituális színezetű, hol meg politikai jellegű beszéde miseliturgiát és gregorián énekmódot egyaránt idéz.

Csak ez a kazo (hinek világa)

Csak a kazo (Kazohinia jobban teljesít!)

A könyv Gulliverjéből a színpadi változatban Jászberényi Gábor csupán Idegen lett. Magyar, de angolnak hazudja magát. Örül, hogy életben marad, de az észuralmú hinek szenvtelen józanságát csak átmenetileg képes elviselni. Szenvedélyesen védené az európai értékeket, de még a szenvedélye sem talál megértésre. Menekülne a behinek közé – de az ottani világ is taszítja. Nem tud azonosulni a hitükkel, a tilalmaikkal, a hókuszpókuszaikkal. (Persze, ha egy mai, világot járó európai csöppenne Pápua Új-Guineába vagy az Amazonas indiánjai közé, ugyanúgy viselkedne, és vice versa.)

A meg-Vörösített játékban az Idegen felmutatja az ős-Gulliver értetlenségét, de attól hogy elvették angol mivoltát, egy sor „too-british” tulajdonsága is eltűnt. Ez azonban legföljebb azokat zavarhatja, akik a regényt kérik számon az előadáson. Általánosabb erejű lett így, az átszabva. Egy arctalan világban kevés fő figura (főhősnek nem merném nevezni) emelkedik ki a szürkére színezett cselekményből. Az Idegen mellett Zatamon doktor (Molnár Csaba) válik fontossá, mivel ő tanítja meg a hinek szokásaira és szabályaira a beilleszkedni próbáló fiatalembert. Molnár hűvös és józan – igazi hin, sosem mosolyog. Nem veszíti el soha a fejét (hiszen az kazi lenne). A másik, a szép Zolema, a nő, aki értetlenül figyeli az Idegen messziről hozott udvarlási szokásait, amelyeknek nincs semmi értelmük, ha a hin nő nemi munkát akar végezni… Kovács Vanda érzelemmentesen is bájos és okos, kellően visszafogott és céltudatos, akár párosodásról, akár a holttestek boncolásáról van szó…

A behinek között mindketten arctalanná válnak, itt a demagóg betik (ismerős?) alakja (Szarvas Balázs) kap hangsúlyt, és itt is van egy nő, az előbb tartózkodó és szemérmes, majd a különös (de alapvetően házasságkötési) szertartás után féktelen és szenvedélyes Zukrula (Gyöngy Zsuzsi). Ne értsük félre: a szemérmesség az étkezésre vonatkozik. Étellel kínálni egy hajadont: maga az erkölcsi fertő, de a hókuszpókuszok után kötelező vele beszélni éhségről, evésről, és kajával tömni az asszonyt.

A magától értetődően kétrészes játék látványa és díszlete Sopsits Árpádé. Egyszerű és sokoldalú, mozgatható elemei ágynak autóbusznak vagy boncasztalnak (meg még vagy egy tucat célnak) egyaránt megfelelnek. Szellemes az üvegfalak közé zárt világ is, ami a például a szobabelsőt stb. mutatja/takarja. Ez alakul át behin-világgá, néhány jókora, leharcolt rongy rádobásával.

Párt-/vallásválasztás a behinek között:  kocka-kocka-kocka

Párt-/vallásválasztás a behinek között: kocka-kocka-kocka

Nagyszerűek Pallós Nelli jelmezei. A praktikusan elasztikus felső és nadrág rejtett funkcionalitású, de hihető, bár a hinek között kissé kimódoltnak (azaz kazinak) tűnnek a frakk szabású műanyag fólia köpenyek – kunsztosabbak a regény szürke kezeslábasainál. A behinek megtépett rongyai pontosabban követik Szathmári leírását (ám a szerző maga sem gondolta volna, hogy a szétvagdosott ruhadarab, [farmer, póló] egyszer valósággá és divattá válik).

Külön nagy találat a betik színes, formátlan gyapjúcsomókból összeábdált (főpapi?) palástja, de mindent felülmúlt a térdet verő rézkocka – mint papi méltóságjel –, továbbá az esküvő (bikbam) alkalmával viselt ünnepi lábtepsi (©Szathmári S.)

Ami a színre vitel fogadtatását illeti: siker Gyulán, intim, 100-150-es közönség előtt. (Ha szerencsésen alakul, a játékot ősztől befogadja valamelyik fővárosi és/vagy nem fővárosi színház is.) Valószínűleg hozzám hasonló Kazohinia-rajongók lehettek, akik már ismerték a gondolkodás és döntés szabadságát felvető művet – mert ez itt a központi kérdés. Igazi aktualitása: szabad-e az ész mindenhatóságába vetni a hitünket – ha ezzel az élet értelmetlen vagy céltalan kellemességeit veszítjük el. Avagy: szabad-e mesterségesen kidolgozott, szabályoknak alávetni az életünket – vagyis hitnek, életidegen viselkedési kódexeknek (ez most különösen időszerű lett), népboldogító politikai prófétáknak, akik titkolják valódi céljukat: a hatalom megtartását.

A színdarab főhőse végül elkerüli a máglyahalált, a hinek kiszabadítják (kazo megoldást választanak: néhány behin kiiktatását = megölik őket). De azért el akarja hagyni a szigetet, és (mint már annyiszor) hajót épít. Az Idegen az élet teljességéhez ragaszkodva szeretné megőrizni a tévedés, a rossz döntés jogát. De – és itt válik kortársunkká – helyzetét végiggondolva még egy utolsó kérdést tesz fel: Megmenekültem?

Fotók: Kiss Zoltán

Kazohinia | A Gyulai Várszínház bemutatója
Szathmári Sándor regényét színpadra alkalmazta Vörös István és Sopsits Árpád
Látvány és rendezés: Sopsits Árpád

Szereplők
Idegen – Jászberényi Gábor
Zatamon, Orvos, Őr – Molnár Csaba
Zolema, Behin – Kovács Vanda
Zeremble, Behin – Lendváczky Zoltán
Zemöki, Behin – Orosz Ákos
Zukrula, Behin – Gyöngy Zsuzsi
Betik, Orvos – Szarvas Balázs
Hinek és behinek:
Ivák Bence, Bartus Marcell, Kőszegi Judit, Gulyás Vivien

Jelmez: Pallós Nelli

Posted in: NÉZŐ, Színház