Internesönel zenzésön | Kabaré / Budapest Bábszínház

Posted on 2015. április 30. csütörtök Szerző:

0


Sally – Mórocz Adrienn

Sally – Mórocz Adrienn

Bedő J. István |

Rögtön az elején szögezzük le: ez a Kabaré nem az a Kabaré. De nem is amaz. Vagyis aki az elmúlt évi Centrál színházi bemutató darabját vagy pláne a Bob Fosse/Liza Minelli-filmet várja – csakis csalódhat. Nézzük tehát nyitott szívvel és szemmel Alföldi Róbert rendezését a Bábszínház színpadán.

Alföldi legelőször is ízeire szedte szét Masteroff, Kander és Ebb darabját, sőt valójában visszatért Isherwood ősforrás regényéhez (Isten veled, Berlin). Nem a sztorit vette át, hanem szemléletét. Azt, ahogyan a történet hőseinek életébe beleszól a történelem – vagy inkább a politika. Vagy a hatalomváltás szele.

Szikárabb lett a színpadi mű (Alföldi és Vörös Róbert dramaturgiai munkája), eltűntek belőle a filmből ismerős szálak – a nyelvtanítás, a zsidó gyáros leánya és annak udvarlója. Felbukkantak ugyanakkor az eredeti színpadi verzió lényegesen kevésbé ismert (s talán kicsit gyengébb) dalai, és jelentősen csökkent ettől a főszereplőnek vélt Sally Bowles fontossága. A slágerré vált dalok viszont megkurtítva vagy erőteljes hangsúlyváltással kapták meg helyüket.

Legfőképpen azonban megerősödött Isherwood szemlélete: (ahogy ő maga mondta) nyitott rekeszű fényképezőgépként figyeli és mutatja a világot. Musical helyett így lett tragédia zenekísérettel. Ehhez a tragédiához nagyon is illik a bábos „üzemmód”. A négy főszereplő – a panziótulaj Schneider kisasszony, és idős udvarlója, a zöldséges Schultz úr, illetve a nagyravágyó énekesnő, Sally és az amerikai írópalánta Cliff – szinte folyamatosan vagy csak bábként van jelen, vagy váltogatja emberi és báb alakját. A kabarégörlök (és a kurvák) olykor maguk is kettősen jelennek meg – de ők inkább csak hátteret adnak az eseményekhez.

A kabaréban minden szép! Szépek a lányok (Koreográfia: Gergye Krisztián)

A kabaréban minden szép! Szépek a lányok (Koreográfia: Gergye Krisztián)

A helyszín egy nagyvárosi romkocsma – hogy ez Budapesten is lehet, először csak közvetve érzékeljük, a himnusz újévi felhangzásából. A stílusát már az első dal báb- és tárgykellékei (csöcsök és bránerek) bemutatják. Olyan hely, mint egy rosszabb fajta pornó-képregény. Itt lép fel Sally, aki valójában legföljebb középtehetség. Ezt jó eszünkbe vésni, hiszen egyrészt csak a konferanszié nevezi internesönel zenzésönnek, másrészt Liza Minelli után minden színésznek magasan van a léc… Az első pillanattól, a konferanszié „műtörpe járású” bevonulásától kezdve a látvány erősen ráterel arra, hogy bábvilág vesz körül minket. Ez nem távolít el, hanem megkettőzi a néző figyelmét is. A „bárhol helyszín”-hez párosul a „bárhol érzés” is.

Az események manipulátora a konferanszié – Bercsényi Péter káprázatosan sokszínű alakítással lep meg. Nem hasonlít semmilyen előképre, igaz, az új szövegkönyv szerint ennek a városnak a levegőjét árasztja, és az is éppen elég elviselhetetlen, akárcsak a fasizálódó Berlin volt. Egészen sajátosan jelenik meg a félelem. Ernst (a filmbeli Maximilian báró előképe) itt védelmi pénzt követelő maffiafőnök, de még gyors szexuális szolgáltatást is vár a mindkét nembeliektől. Kevés szó és fenyegető jelenlét jellemzi, amit a fekete Klux-csuklyás árnyékok csak nyomatékosítanak. Ez a feketeség amúgy is áthatja Zöldi Z. Gergely hangsúlyozottan lepusztult romkocsma díszletét. A fények hiánya akkor válik nyomasztóan izgatóvá, amikor az addig vörös-fekete graffitis falakat valami sárgás fény önti el, ami eltünteti a színeket.

Egy pillanatnyi jövő. Cliff (Szatory Dávid) és Sally (Mórocz Adrienn)

Egy pillanatnyi jövő. Cliff (Szatory Dávid) és Sally (Mórocz Adrienn)

A fény a lecsupaszított történetben két szerelemre vetül csupán. Cliff és Sally hirtelen támadt összekapaszkodására – szinte elkésett kamaszok módjára vetik magukat az érzelmekbe. A fiatalok bábos jelenléte csak másodlagos. Szatory Dávid megszólal, játszik Cliffként, de vannak helyzetek, amelyeket csak vívódva, dadogva lehet elmondani, ilyenkor vált át báb-üzemmódra. Mórocz Adrienn Sally-bábja színészként viselkedik, és a néző ingadozik, hogy vajon az élő Sally is van-e olyan jó, mint bábu alakja. Mórocz inkább egy-egy dalban (főleg a Maybe this time-mal) mutat fel hatalmas drámai erőt. (Fanyar kikacsintás, hogy a filmgyári kapcsolatokra vágyó Sally egy szivaros, ősz filmcézár ismerős bucifejével tűnik el karriert építeni.)

Az övéknél sokkal szemérmesebb, gyengédebb a pohos Schultz úr és a már eléggé megsavanyodott panziós, Schneider kisasszony késői virágzása. Pallai Mara kezében a kisasszony figurája valóságosan elevenné vált. Hangja ugyanazt az elfogódottságot hozta, amit leheletnyi, bátortalan mozdulatai. Hasonlóan igazi volt Ács Norbert Schultz úrként. A csúnyácska, köpcös, zöldséges, aki sok év után egy ananásszal udvarol a fonnyadt vénkisasszonynak, végre boldog lehet. Elképesztően sokszínű ötlet, hogy az ananász tánctermi tükörgömbként viszi a mennyekbe a koros fiatalokat. És amikor a paplan alatt gyöngéden egymáshoz bújnak, szinte szégyellünk odanézni, mert ez a szerelem nem kandi szemek elé való.

Schultz úr és Schneider kisasszony (Ács Norbert, Pallai Mara)

Schultz úr és Schneider kisasszony (Ács Norbert, Pallai Mara – a kép a próbán készült)

Alföldi Róbert a zenekíséretet két pianínóra áthangszerelt változatban rendelte a dalok mögé. (zenei vezető: Wagner-Puskás Péter, a másik hangszernél Tóth Marcell/Kovács Adrián). Ez zenekíséretnek remek, de erejével sokszor lefedi az énekhangot. Ami azért nagy baj, mert ettől Varró Dániel dalszöveg fordításai csak akkor érvényesülnek, ha a torok erősebb a hangszekrénynél. De a színészi hang nem mindig győz. Komoly mikroport-ellenességem dacára nem bántam volna, ha erősítve szólnak a dalok. A zenéről szólva feltétlenül említeni Alföldi elmaradhatatlan munkatársát, a táncokat megalkotó Gergye Krisztián remek koreográfiáit. A feladat kétszeres nehézségű: hiszen a bábok tánc-mozgatását is ki kellett találni…

A bábok ebben a hibrid előadásban különleges fontosságúak. Hoffer Károly tervezte a figurákat, melyekkel olykor igen kegyetlenül bánnak, hajigálják, eltörik őket. Megjelenik egy csak emlegetett szereplő is: Cliff és Sally nem várt, majd felmagasztalt, végül abortusszal megsemmisített bébije is. Az üvegszerű, megfestetlen, darabokra szétszedett báb torokszorító a maga kialakulatlanságában.

Az Alföldi és Vörös-féle változatban háttérbe szorul a Kabaré filmváltozat egyik nagy erőssége, hogy a prózai történéseket a dalok más formában tükrözik, felerősítik. Itt a Money dal mutatja direkt módon a kettőzést, és kiemelkedő a „Ha az én szememmel látnák” Bercsényi előadásában.

Ha az én szememmel látnák... (Bercsényi Péter)

Ha az én szememmel látnák… (Bercsényi Péter)

Ez az eredeti színpadi verzióban majommal megy, itt egy kéttenyérnyi négerbabával. Csakhogy a lezáró sort – „nem látnák, hogy zsidó szegény” – a konferanszié hirtelen helyesbíti, és ismétel: „nem látnák, hogy cigány szegény”. Torkunkra forr a szó. Ilyen helyről el kell menni, mint Cliff… vagy mégis maradni, mint Sally?

Eddig a Kabaré bárhol lehetett volna. Ettől a pillanattól csak a mienk, a fene egye meg. Illetve: kizárólag? Vagy hogyan…

Fotók: Éder Vera