Júliusban ismét ZAKO Fesztivál | Kortárs mulatságok Zalaegerszegen

Posted on 2015. június 18. csütörtök Szerző:

0


Szeret...lek

Szeret…lek

Xénia |

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ZAlaegerszegi KOrtárs (ZAKO) Művészeti Fesztivált, amelynek programjában július 2. és 12. között hét független társulat játéka kerül színre.

Kilencedik évadát kezdi ebben az évben a Kvártélyház Nyári Színház, s ehhez kapcsolódva idén is megrendezik a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti (ZAKO) Fesztivált. Ez alkalomból több mint egy hétig a függetlenek vendégeskednek a Kvártélyház színpadán. A seregszemlén a Zala megyei közönségnek lehetősége van megismerni ezeket az alkotókat és a legnagyobbrészt a fővárosban látható (szintén) független színházi előadásokat.

Az idei válogatásba hét mű került. A romantikára és önfeledt szórakozásra vágyók számára Pelsőczy Rékának a Szeret…lek című zenés, szerelmes, pimasz dokumentumjátékával kezdődik a fesztivál július 2-án, csütörtökön. A főbb szerepekben Bercsényi Péter, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szamosi Zsófia, Terhes Sándor és Takács Katalin látható. (Manna és Hoppart közös produkció)

A Pálfi Kata meséjéből készült, Borka Mumusföldön című zenés bábos kalandra a legkisebbeket várják július 3-án, pénteken, este hatkor. (SZFE és Manna produkció)

Borka Mumusföldön

Borka Mumusföldön

Olt Tamás írta és rendezte a Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című romantikus vígjátékot, mely a Váci Dunakanyar Színházból kerül vasárnap, július 5-én az Kvártélyház szabadtéri színpadára. (Felhívjuk a figyelmet Schlanger Andrásra, aki egy meglehetően öntörvényű földszintes kutyát alakít benne…)

Minden

Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora

Gerlóczy Márton többszörös díjnyertes darabja, A csemegepultos naplója július 7-én lesz a fesztivál vendége, Ötvös András egyszemélyes pultzsonglőrködésével. (Orlai Produkció)

A csemegepultos: Ötvös András (Fotó: Révész Róbert)

A csemegepultos: Ötvös András (Fotó: Révész Róbert)

Szerdán, 8-án sem fog hiányozni a nevetés a nézőtérről. A 40! avagy Véges élet című kortárs komédia szereplői (és szerzői is) Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla. A Dumaszínház és a Füge közös produkciója igen szókimondó. A fesztiválon korábban már bemutatott A férfiak szexuális világa után az alkotók ezúttal az öregedést állították fókuszba.

40! avagy a véges élet (Fotó: Nagy György)

40! avagy a véges élet (Fotó: Nagy György)

Július 10-én, pénteken Brecht drámája, A kaukázusi krétakör című alapján írt Dominó című produkció látható, a Fejlesztés Alatt Q (FAQ) Társulat előadásában, sok élőzenével.

Dominó  (Brecht nyomán)

Dominó (Brecht nyomán)

A fesztiválzáró mű szerzője a katalán Jordi Galceran. A Bankhitel kesernyés vígjáték, melyet Baksa Imre és Lengyel Tamás játszik el, rendezője Cseh Judit. Főhőse egy sikeres bankár, aki a gondokat hírből sem ismeri, annál alaposabban viszont a siker ízét. Ám egy napon besétál az irodájába egy idegen, hogy hitelt kérjen. És mindenre képes azért, hogy meg is kapja… (Neptun Brigád Társulat)

Bankhitel

Bankhitel

Jegyek a helyszínen, a Kvártélyház kihe­lye­zett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kos­suth tér) kaphatók, valamint inter­neten, a jegy.kvartelyhaz.hu címen. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de a fesztiválra bérlet is vásárolható.

Helyszín:
Kvártélyház Szabadtéri Színház
Zalaegerszeg, Széchényi tér 3–5.

Részletes program
(az előadások általában 20.30-kor kezdődnek):

július 2., csütörtök – Szeret… lek
július 3., péntek, 18.00! – Borka Mumusföldön
július 5., vasárnap – Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora
július 7., kedd – A csemegepultos naplója (esőnap: július 9.)
július 8., szerda – 40! avagy Véges élet
július 10., péntek – Dominó
július 12., vasárnap – Bankhitel