Tóth Gergely | 1956 máig kényes téma a közéletben. Sokáig elhallgatták, félremagyarázták, letagadták. Sok más történelmi tragédiához hasonlóan nem lett kellőképpen – vagy inkább egyáltalán – feldolgozva. Aztán a rendszerváltás után az elmaradt évtizedeket azonnal pótolni akarták, de sok kérdés maradt megválaszolatlanul, sok résztvevő szerepe nem teljesen tisztázott. Vannak, akik azzal kérkednek, hogy ott voltak, […]
december 19, 2016 Írta: olvassbele.com
Tóth Gergely | Nem szeretek a világháborús vereségről könyvet olvasni. Ami történt, megtörtént, sok fájdalom, sok halál, sok megaláztatás esett akkoriban, ezt még fel is idézni nem túl kellemes. A háborút elvesztettük, sok ember, sok család sérült meg akkor testben és lélekben. A sérüléseket persze fel kell dolgozni, és ápolni kell az emlékeket, de ennyi […]
október 4, 2016 Írta: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Ez életem első olyan könyve, melyet kétszer olvastam el, méghozzá egymás után. Merthogy a Jelmezbálnak két olvasata lehetséges. Befejezzük Grecsó Krisztián novellagyűjteményét, elégedetten hátradőlünk, remek volt. De tudjuk, hogy a történetek összefonódtak, talán előbb rendet kéne tenni a fejünkben, még egyszer átböngészni, rájönni a kötődési pontokra. Aztán a második kör után tényleg […]
január 30, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Gera Mihály tevékeny élete során volt író, hírlapíró, szerkesztő és fotótörténész. 1956-os írásai miatt egy ideig vásározó, búcsúkat járó kiskereskedővé kényszerült. A Vándorbolt című novellagyűjtemény felfogható mozaikokból összerakott életrajznak, de ennél lényegesen több: látlelet háromnegyed- és félmúltunkról. Az első részt négy novella alkotja. Ezekből három katartikus élményt jelentett számomra, legszívesebben a világirodalom […]
január 30, 2016 Írta: olvassbele
Imádság délután Megtaláltam a leveleket. Az irataid között. „Mit kerestél a fiókomban?” Az iratok közül dohszag áradt és por szállt. Bal kezemmel a félig kihúzott fiókot tartottam, hogy ki ne essen, a jobbal pedig turkálni kezdtem az irataid között. Ősrégi villanyszámlák. Kérvénymásolat. Húszéves röntgenlelet (a hílusok kellő tömítettségűek). A félhomályban, mert akkorra már eltűnt a […]
december 18, 2015 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Dragomán György Oroszlánkórus című kötetének címadó novellájában az unokáját vigasztaló nagyapa nevetése remegteti meg a komód fiókjaiban pihenő tárgyakat. Az összekoccanásokból sokszólamú zene születik, mintha csak a fiókok elejére csavarozott nagy oroszlánfejek morogva énekelnének. Mindegyik hang egy kicsit más, mint a többi, de együtt megszólalva egészen egyformának hallatszanak. Dragomán gyűjteményes könyve ugyanígy […]
október 19, 2015 Írta: olvassbele
Szelíd motoros Valamit a kocsiban felejtettem, visszamentem, és kotorászni kezdtem a kesztyűtartóban. Az ajtót persze nyitva hagytam arra a néhány pillanatra. Ekkor hatalmas dübörgéssel mellém kanyarodott egy behemót valami. Régen a motorkerékpároknak oldalkocsijuk volt. Két kerék a motorkerékpár alatt, egy külső az oldalkocsi bal oldalán. Na, ennek is három volt a kereke (vagy négy?), de […]
október 19, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Amióta az első egypercesek megszülettek, nagyon sok íróember érzi úgy, hogy végre lerúghatja a szövegterjedelem kötöttségeit. Pedig röviden írni sokkal nehezebb, mint hosszan. Köves József új kötete a pozitív példák egyike. A Ki hallgat meg egy villamost? néhány tucat írása lírai vallomás, egy városlakó nézelődéseinek gyűjteménye. Nem édes, nem keserű, inkább […]
október 2, 2015 Írta: olvassbele
Novics János | Ha arra lesz kíváncsi a lányom húsz év múlva, milyenek voltak a kétezer-tízes évek Budapesten, gondolkodás nélkül Keresztury kisprózáit (tárcáit? tárcanovelláit?) fogom a kezébe nyomni. Ezeket a finoman megmunkált, gyomorszorító hangulatjelentéseket és állapotrögzítéseket, amelyek a piszkos pesti utcán kínálkozó helyzetmegfigyelésekből származnak, és ahol a nyelv és a látásmód kínos pontossággal, érzékletesen mutatja […]
július 23, 2015 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Osztom a Valami fiatal szélhámos című kötethez írt fülszöveg véleményét, én sem hiszek abban a dajkamesében (FA szóhasználata), hogy az olvasó a belső borítón található kedvcsinálót olvasva dönti el, megvegye-e a könyvet vagy sem. „A fülszöveg még abban sem lehet biztos, hogy elolvassák.” Mégis érdemes ezzel az eszesen megírt bevezetővel kezdeni Forgách […]
március 26, 2015 Írta: olvassbele
Augusztus 25-e a nyár legforróbb napja volt, megdőlt minden melegrekord. Fekete cipőben, élére vasalt, sötétkék menedzserpantallóban és rácsos, fehér atlétatrikóban ültem az asztalomnál. A ventilátor zörgött, a légkondit még nem szerelték be. Dőlt rólam a víz. Az utcán alig volt ember, a város szinte kihalt, aki csak tehette, vízpartra ment. Én nem mentem vízpartra, mert […]
március 26, 2015 Írta: olvassbele
Lőrincz Dorottya | Tudtad, hogy miután meghalunk, egy pályaudvarra kerülünk? Vagy, hogy igazából nincs is halál? Hogy a vér igazi gasztronómiai különlegesség, és ezerféleképpen lehet elkészíteni? Hogy a kisiklott életekért általában a szerelem okolható? Hogy vannak dolgok, amik egyszerűen eltűnnek, felszívódnak a semmibe? Például a nők és fél pár zoknik… Ilyen és ehhez hasonló fontos […]
december 30, 2014 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | Micsoda öröm, saját könyvjelzője van! Nekem ez is van olyan fontos, mint a könyv illata. Pedig aztán nem is nagyon lesz szükség rá, mert igazán gyorsan haladhatunk a 25 novellás kötetben. Tóth Krisztina ennyi éve halad írói pályáján. Változatos történeteket fog egybe a gyűjtemény, de a huszonötös szám egyre visszatér, és hasonló […]
december 13, 2014 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | A kötetet záró, A katarzis nehézségei című novella mesélője mindenáron valami közös történetbe akarja rendezni a menetrend szerint közlekedő buszon unottan zötyögő, nemük, életkoruk, státuszuk szerint is sokféle utasokat. Prózáiban Papp Sándor Zsigmond ugyanúgy keresi az emberi életek közös nevezőjét, ami által „a valóságot látnánk a maga pőre mivoltában, smink és tomboló […]
december 13, 2014 Írta: olvassbele
| Gólöröm | A Margit hídon végig az átlépős cselt gyakoroltam. Bogya tudta ezt igazán jól csinálni, még abban a sokszor átázott, szétmálló cipőjében is ördöngös gyorsasággal emelgette a lábát. Nem volt védő, amelyik ne szopta volna be a cselét, s akkor már ott is állt a kapu torkában. Olyan nagy titok nem volt az […]
szeptember 16, 2014 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Vitathatatlanul minden évben nagy a hírértéke annak, kinek ítélik oda az irodalmi Nobel-díjat. Nem törvényszerű azonban, hogy minden esetben találkozik egymással a Svéd Akadémia kultúrpolitikai döntése és a sokszínű olvasói ízlésvilág. De segíthet az eltévedt olvasónak. Az elmúlt években például számos esetben belebotlottam Alice Munro nevébe, de az olyan túl szentimentálisan hangzó […]
szeptember 30, 2017 Írta: olvassbele.com
0