A gyengénlátók igyekezete | Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul

Posted on 2014. december 13. szombat Szerző:

0


PappSándorZsigmond_A-jóisten-bor180Jeges-Varga Ferenc |

A kötetet záró, A katarzis nehézségei című novella mesélője mindenáron valami közös történetbe akarja rendezni a menetrend szerint közlekedő buszon unottan zötyögő, nemük, életkoruk, státuszuk szerint is sokféle utasokat. Prózáiban Papp Sándor Zsigmond ugyanúgy keresi az emberi életek közös nevezőjét, ami által „a valóságot látnánk a maga pőre mivoltában, smink és tomboló közönség nélkül, ahogy azt a jóisten szabad idejében kifundálta.” Amivel egy kicsit érhetőbbé válhatnának a mi semmi kis életeink is.

Elsőre talán azt gondolnánk, egy átlagos nap átlagos délelőttjén semmi érdekeset nem találhatunk. A Jóisten megvakul szövegeiben nincsenek is nagyszabású vagy az egyéni sorsokat előre vivő történések, inkább a lélek lassú haláláról mesélnek az olvasóknak. A haszontalanul múló hétköznapok ezernyi apró bosszúságait és szerény örömeit gyűjtik egy csokorba.

A már említett novella elbeszélője mindig újra kezdi történetét, a megfelelő hangot akarja megtalálni szereplőihez. Vajon akkor válik érdekesebbé, ha ragaszkodik a száraz tényekhez, vagy ha belecsempész egy bűnügyi szálat, esetleg még több érzelemre lenne szüksége a hallgatóság figyelméhez? Papp Sándor Zsigmond is mindig ugyanazt próbálja elbeszélni, újabb és újabb félresiklott, életükbe elmozdíthatatlanul belerögzült férfiakat és nőket mutat meg, hogy ezzel is a létezés abszurditását érzékeltesse. E történetek néha tele vannak mesebeli elemekkel, olykor rémisztően titokzatosak, akár egy David Lynch-film, mégis hitelesnek érezzük őket. Mintha a Kék fény televíziós szappanoperákat író főszereplőjéhez hasonlóan Papp is a mi vacak, kisstílű vágyainkból merítené mondanivalóját.

A kötet első ciklusában a bűnügyi regények hatásfokozó eszközeit hívja segítségül, az ide tartozó szövegek mindegyike egy-egy rejtélyes haláleset köré szerveződik. Egyértelműen azonban sosem derül fény arra, hogy egy bűntény vagy csupán egy baleset rejtőzködik a valóságuk mögött. Valójában nincs is döntő jelentősége a titkok teljes felfedésének, nem fontos az áldozat vagy bűnös személyének pontos kiléte. Sokkal inkább a halál végzetszerűségén van a hangsúly, amely a körülmények előre sejthető alakulása miatt elkerülhetetlenül beteljesedik. Izgalmasabbá válik így a kérdés, „mi az igazi hősiesség: ellenállni a halálnak, vagy épp ellenkezőleg, nem állni útját az akaratának.”

E kötetnyi eset tanúsága szerint egy ember életéről furamód a halála mondja el a legtöbbet. De ha bevégezzük, ami elterveztetett, akkor tulajdonképpen már mindegy is, hogy Perényi Orsolya ijedtében esett-e patakból kiemelkedő sziklákra, hogy Igló Terézzel valami motoros tróger végzett-e a pénztárcás trükkje miatt, hogy a garázsban zugivót üzemeltető Piroska karja vajon miért hiányzik könyök alól, hogy a közutálatnak örvendő Majorost tényleg a déli órák nyomasztó kánikulája, a lépcsőházban ragadt levegőtlenség lökte-e le az utolsó lépcsőfok aljára, de az sem érdekes már, hogy Pank Pista mit üzent a százas szögekkel, amit a feleségébe, majd legutoljára önmagába lőtt.

E szánni való teremtmények a mindennapos küzdelemben egy kevés megnyugvásra vágynak, mint a Végtagokban Piroska a „hosszú sorozatokra a tévében. Vagy csak ülni a vadszőlő alatt a vörössé fonnyadó levelek között. Érezni valamit abból a napból, ami a garázsba sosem sütött be.” De a kötet feszesre sűrített prózáiban csak idő kérdése, hogy történjen valami. Az író fontos információkat hallgat el előlünk, és sosem ad mindenre elfogadható magyarázatokat. Persze végül elsimulnak a dolgok, nyugtalanítóan, levegőtlenül, mint például a Számtan című novella lezárásában.

A Jóisten megvakul esetei ugyan nem adnak okot túl sok derűre, de azért teljesen reményvesztettnek sem érezzük magunkat tőlük. E novellák nyomasztó szürkeségében van valami rejtett szín is, a borzalmasban egy kevés komikus elem, az otthontalanságban némi melegséget adó részlet. Fontos szerepet kap a humor, persze nem ingerel harsány nevetésre, csak amolyan elnéző félmosolyt rajzol az arcunkra.

Olyan „mintha folytonos leselkedésre lenne ítélve minden lakójuk, mintha a másik kifigyelt nyomorúságából kellene erőt meríteni, mert a kíváncsiság mégis erősebb, mint a sírás ingere.” Papp Sándor Zsigmond munkáit olvasva muszáj rácsodálkozunk nyomorult magunkra. A halandóság tudata köt egybe a szereplőkkel. A kötet második és harmadik fejezetében ugyan visszafogottabbá válik a krimi szál, de a szereplők találkozásai továbbra is kisebb nagyobb katasztrófákat eredményeznek, legyen szó akár szóbeli bántalmazásról, tettlegességről vagy egy másik ember életének kioltásáról. Vak indulatok, legyűrhetetlen szenvedélyek homályosítják el a valóság észlelésének képességét, miként a túláradó szeretet is képes megmérgezni a lelkeket.

„A világ úton-útfélen megtapasztalható ellentétek mentén szakad ketté” – gondolja végig Az áldozat főszereplője, aki a véndiák találkozón látja újra régi iskolatársait, egykori megalázóit. Az ő gyávaságuk miatt alakult egészen másként az élete, mint amivé lehetett volna. De talán most már ő is megérti, hogy sosem lehet tudni előre, hogy végül a szakadék melyik oldalára kerülünk. Hogy „mi árulja el inkább a bűnöst: az igazság ereje vagy a képzelet kéjérzete”.

Mert lehet, hogy a jóisten megvakult, de az is lehet, hogy sosem látott.

Papp Sándor Zsigmond

Papp Sándor Zsigmond

Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul
Libri Kiadó, Budapest, 2014
284 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft
ISBN 978 963 310 4569

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Semmi kis életek című nagy sikerű regény szerzőjének negyedik novelláskötete A Jóisten megvakul. Papp Sándor Zsigmond, akit a kritika néhány évvel ezelőtt ígéretesen tehetséges prózaíróként emlegetett, mára ezt az ígéretet beváltotta.

A kötetben olvasható tizenhat novella mindegyikében különös, megmagyarázhatatlan események történnek a szereplőkkel. Kisebb-nagyobb bűnök áldozatai és elkövetői ők. Egy asszonyt a férje Krisztus-pózban szegel fel a falra, egy másik feleséget megmérgeznek, kétségbeesett kései elégtételként elcsattan néhány pofon, egy könyvelő hulláját a lépcsőházban találják meg a lakók, s nem kevesen esnek áldozatul féltékenységből elkövetett gyilkosságnak.

A történetek azonban nem feltétlenül szolgálnak az elkövetett bűnök maradéktalan felderítésével, olykor még a bűnös kiléte is homályban marad. A hol drámai, hol groteszk események hátterében megbújó rejtély megoldása a novellák világába merészkedő olvasóra hárul. A közelebbről meg nem határozott, Európa keleti felére nyomasztóan emlékeztető helyszínek, a saját szenvedélyeik és kilátástalanságuk foglyaként kis közösségekben alkalmazkodni igyekvő szereplők mind ismerősek számunkra. A szerző csapdát állít, amikor olyan könnyedséggel és gazdag elbeszélői nyelven mesél a nyugtalan lelkek lakta titokzatos vidékekről, magányos bérházakról. Ebből a világból nincs menekülés, bűnösök és áldozatok egyként ott kísértenek a megsebzett tájban – és az olvasó is elveszti ártatlanságát.