Pontos történetek, hűvösen | Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Lengyel Szilvia |

Micsoda öröm, saját könyvjelzője van! Nekem ez is van olyan fontos, mint a könyv illata. Pedig aztán nem is nagyon lesz szükség rá, mert igazán gyorsan haladhatunk a 25 novellás kötetben.

Tóth Krisztina ennyi éve halad írói pályáján. Változatos történeteket fog egybe a gyűjtemény, de a huszonötös szám egyre visszatér, és hasonló a történetek hangulata is. Az első novella egy 25 éves nő monológja, az utolsó egy ugyanennyi idős fiú története.

Izgalmasak, visznek magukkal a Pillanatragasztó írásai. A végén általában mégsem azt kapjuk, amire számítunk. Nem a happy end hiányzik, de mindig meglep, hogy Tóth Krisztina valahogy másképp gondolkodik. Groteszkek, néha félelmetesek ezek az írások. Ahogy haladunk a jelenidő, 2014 felé, úgy lesznek a történetek egyre durvábbak, a szereplők egyre ostobábbak, egyre érzéketlenebbek. A brutalitás ellenére nagyon is valóságos történet mind, és pont ettől lel ki a hideg. A közelmúltról szólók már teljesen beleilleszkednek a mai, magyar valóságba. Sarkosak, ridegek. Akár meg is történhetnek pontosan úgy, ahogy Tóth Krisztina kitalálta. Lehet, hogy nem is találta ki őket?

„Anyámról nem sokat tudok. Amikor kicsi voltam, mindig hosszú hajú, szép nőnek képzeltem. És szőkének, mint egy királylányt. Semmi emlékem nincs róla, de nem is lehet, mert hathetes voltam, mikor lelépett. Apám maradt velem, de őt se nagyon tudnám felidézni, négy voltam, amikor meghalt. Nagyanyám mesélte, hogy valaki hegedült a temetésen, én meg táncoltam. Mindig elszégyelltem magam, mikor ezt fölemlegette, mert hát mégiscsak az apám volt, hiába, hogy nem emlékeztem rá. Igaz, a táncolásra se, csak elmesélésből tudom azt is. Tavaly aztán a nagyanyám is meghalt. Nem örököltem tőle semmit, csak a lúdtalpamat. Ez most csak vicc volt. De tényleg nem, tök szegényen halt meg. Pedig gyerekkoromban még csirkét is tartott, egy kiszuperált tévében keltette őket. Aztán később, mikor meglátogattam, már nem voltak sehol azok se. És nem fűtött.”

• Olvass bele! 

Abszurd, hogy valaki egy váratlanul meghalt szerelőt bezárjon egy takarító helyiségbe, később meg eltüntessen, nehogy a kiállítása megnyitóját tönkretegye a hullaszállító és a rendőrség. Annyira abszurd, hogy már szinte hihető. És közben még csak nem is sajnáljuk a vízvezeték-szerelőt. Szenvtelenségből nincs hiány, ez a könyv alaphangja.

A Galamb című novellában a madár csak mellékszereplő. A fókuszban egy férfi brutálisan megver egy nőt a forgalmas utcán, és senki nem lép közbe. A kegyetlenség olyan részletességgel íródik le, hogy még a vér szagát is érzi, aki belemélyedve olvas. (Másképp meg minek?) Másfelől viszont újra meg újra, szinte minden történet olvasása közben átélem ugyanaz az élményt: na mindjárt itt a nagy boldogság, összeborulás – és erre jön a hideg zuhany, a főszereplő meg jól meghal.

De van ellenpélda is. A Végül is még nyár van című írásban szinte semmi bonyolult nem történik, Tóth Krisztina mégis fontos mondanivalóval ajándékoz meg. És szarkasztikus látásmódú humorral. Jó hogy ebből a könyvből se maradt ki a rá jellemző, keserű nevetnivaló.

„Itt ülök – gondolta – a saját lakásom fürdőszobájában, mint valami csapdába esett szerető, és nem tudok kimenni. Ötvennégy éves vagyok, beszartam, kopaszodom, és nem tudom, hol a mosópor. Ráférne erre a fürdőszobára egy csempézés.”

Nem is teszek ide több mozaikcserepet. Tóth Krisztina remek írásai a rossz közérzet levegőjét lehelik. Aki szeret gondolkodni, megborzongani a valóság arcaitól, rá tud csodálkozni a mikroszkóp tárgylemezére ragasztott pillanatokra, mégsem fog csalódni.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
Magvető Kiadó, Budapest, 2014
222 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 142 9046

A könyv kiadói fülszövege

Ebben a könyvben huszonöt történet van. Ez nem véletlen: a szerző huszonöt évvel ezelőtt adta ki első könyvét. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját.

Vajon miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközpontban egyszer csak leesik a feje? És mi sodorja a középkorú művésztanárt az őrület szélére egy tengerentúli utazás alatt? Hová tartanak egy kisbuszban az erdélyi vendégmunkások, és mi lesz a kis sráccal, aki velük utazik?

A szereplők a legkülönbözőbb helyszíneken élnek, életük díszletei, lehetőségeik, vágyaik nagyon eltérőek, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. A döntést, a végső nagy halálugrást azonban csaknem mindegyikük halogatja: egy-egy pillanatra odaragadnak másokhoz, a véletlen találkozások talán megváltást jelenthetnének, de ők nem képesek felismerni a lehetőséget. Tóth Krisztina új könyvében a szenvtelennek tűnő elbeszélő végtelenül pontosan láttatja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan kifinomult és szarkasztikus humora.