Miközben az Egyesült Államok és szövetségesei azt fontolgatták, bölcs dolog-e hadba lépni Irak ellen, a világ lakosságának több mint egyharmada már valamilyen konfliktusban állt. 2002-ben világszerte harminc ország volt részese harminchét különböző fegyveres konfliktusnak – azaz összesen 2,29 milliárd ember. Némelyik, például az izraeli–palesztin ellentét hosszú távú vita, amely továbbra sem mutatja a megoldódás valódi […]
április 4, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | Amikor ezeket a sorokat írom, Magyarország éppen új országgyűlést választ és népszavaz. Mire ez a könyvajánló megjelenik, már kiderült, hogy Jonah Bergernek van-e igaza, azaz nem egyre erőszakosabban, egyre nagyobb nyomást gyakorolva kell meggyőzni a baloldali és liberális szavazókat arról, hogy jó nekik a báránybőrbe bújt szélsőjobbos pártra és egy mindenféle szélső és […]
március 8, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | A közelmúltban dr. Rusvai Miklós a fősodorból kilépve elmondta, nem gondolja, hogy további koronavírus elleni oltásokra lenne szükség. A tömegmédia azonnal reagált, Rusvai állandó jelzője (epitheton ornans) egyik napról a másikra már nem virológus, hanem állatorvos volt az internetes lapok többségében. Választási kampány is van, ezért aztán különösen aktuális Bőhm Kornél könyve, a […]
március 4, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | „Egy gonosz világban, ha egyetlen területen szerzett ismeretekre támaszkodunk, az nem csak korlátok közé szorít, hanem katasztrofális is lehet” – írja a Sokoldalúság szerzője, David Epstein az angol nyelvű kiadás promóciójaként. Kevés állítás igazolódott be ennyire az elmúlt két évben. A kötetben a teljesítményeket és azok eredetét kutató szerző éppen ezért több oldalról […]
december 17, 2021 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Előre kell bocsátanom, nagy tisztelője vagyok a HVG Könyvek sorozatnak. Rengeteg információt, érdekességet, új nézőpontú megközelítést olvastam már, és kifejezetten jónak találom a gyerekek, fiatalok számára készült, „junior” jelzőt viselő ismeretterjesztő anyagaikat is. Most is elégedett lehetnék, hiszen ezekben a szorongásnövelő időkben, a rossz közérzet elhatalmasodásakor mi sem lehetne időszerűbb, mint egy […]
április 27, 2021 Írta: olvassbele.com
Másik arcod (…) Egyik este New Yorkban Julio Diaz, egy fiatal bronxi szociális munkás metróval utazott haza a munkából. Mint szinte mindennap, egy megállóval hamarabb leszállt, hogy vegyen magának valami harapnivalót a kedvenc éttermében. De ez az este nem olyan volt, mint a több. Miközben a kihalt metróállomásról az étterem felé indult, egy alak ugrott elő […]
április 27, 2021 Írta: olvassbele.com
Bogárdi Iván | Mi is az ember legalapvetőbb tulajdonsága? Már a szóból is nyilvánvaló: az ember-ség! Rutger Bregman holland történész és író küldetésének tekinti, hogy ezt tudatosítsa bennünk. Könyvének angol címe Humankind, a borítón szójátékosan külön sorba került a Kind, így humán kedvesség lett belőle. Ezt a magyar fordítás úgy érzékelteti, hogy csak egy laza […]
december 14, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Vállalom a reklám ízű címet, mert könnyű elképzelni a tipikus karácsonyi szituációt: gyertyák, fenyő- és süteményillat, meleg a szobában, öröm a tekintetekben, és a sarokban egy boldog gyerek érdeklődve lapozgatja ezt a gyönyörű könyvet. Az előállításáról néhány sor tájékoztat kissé sejtelmesen: Nyomdai előkészítés: HVG Press Kft, nyomás: Kína, de az olvasót ez […]
szeptember 11, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Még sohasem tettem ilyet, lemértem: a könyvecske 9,5×14,5 centis. Elfér tehát retikülben, aktatáska vagy hátizsák legkisebb rekeszében, sőt akár farzsebben is. Arra való, hogy folyton az ember keze ügyében legyen. És méltó is rá! Ha már a recenziók hagyományos tartalmi sorrendjét így megfordítottam, folytatom azzal, amit ugyancsak a végén szoktunk említeni: a […]
március 24, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A műfaji szabályokat félretolva be kell vallanom: indulatok tartottak fogva e könyv olvasásakor. Düh, szánalom, tehetetlenségérzés és a többi hozzájuk hasonló. Mert ez a könyv a „túloldalról” tudósít, azoknak az embereknek az embertelen méretű szenvedéseiről, mérhetetlen reménytelenségükről és kiszolgáltatottságukról, akikről mifelénk csak mint terrorista gyülekezetről, éhenkórászok társaságáról, bűnözők csapatairól szokás szólni olyan […]
június 29, 2019 Írta: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | „Először is és mindenekelőtt – gyerek vagyok. Autizmussal élek. Elsősorban nem »autista« vagyok. Az autizmusom a teljes személyiségemnek pusztán egy része. Nem határozza meg, milyen ember vagyok. Gondolkodó, érző, sokféle tehetséggel megáldott lény. … Próbáld az autizmusomat nem egy képesség hiányaként, hanem egy másfajta képességként felfogni. Ne az autizmus húzta határokat nézd, […]
május 7, 2019 Írta: olvassbele.com
Híres Norbert | Az igazi vasemberként emlegetett ipari mogul életrajza valószínűleg teljesen másmilyen lenne, ha az egeket verő önbizalmú Elon Musk személyesen írta volna meg. Életének részletes krónikáját Ashlee Vance* tárta az egyébként is kíváncsi olvasóközönség elé. Vance több száz interjút készített Musk családjával, barátaival, munkatársaival – de ellenlábasaival is. A könyv objektív, a főhős […]
április 27, 2019 Írta: olvassbele.com
Híres Norbert | Az egyik legismertebb sportszergyártó védjegye, a pipa nem csupán logó. Habár a Nike a bevételeit cipők eladásával termeli, azonban mindig is a feelinget, az érzést értékesítette. Nincs ez másképp a legendás márka alapítójának kötetével sem. Phil Knight nem könyvet írt, hanem történeteket. Történeteket az útkeresésről, a csomagtartóból japán cipőt áruló huszonévesről, a […]
február 21, 2019 Írta: olvassbele.com
Paddington | Számos országban az eladási listák élén áll már hónapok óta két memoár. Ami közös bennük, hogy mindkettő olyan ’lányokról’ szól, akik ma egészen máshol tartanak az életükben, mint amire gyerekkorukban akár egy pillanatig is gondolni mertek volna. Mindkét történetben jelentős szerepe van a családi háttérnek, a tanulni, fejlődni akarásnak, ahogy nyilvánvalóan a szerencsének […]
november 7, 2017 Írta: olvassbele.com
Kleyer Éva | A terhesség édes várakozásnak mondott hetei hamar elröppennek az ultrahangos vizsgálatok, a szülés-előkészítő torna, a babakocsi-beszerzés és a bébiruhák körüli, utáni szaladgálásban. De senki nem készíti fel a leendő szülőket arra a traumára, ha a baba esetleg valamilyen fogyatékkal születik. Márpedig sajnos megesik, hiszen egyes számítások szerint az élve születések körülbelül 5 […]
augusztus 6, 2017 Írta: olvassbele.com
Takács Máté | Kinek kell bemutatni Feldmár Andrást? A fenegyereket, felforgató gondolkodót, antipszichiátert? Akinek be kellene, annak az előbbi három jelzővel kezdeném, aztán ki tudja, hol folytatnám. (Talán attól függne, mit kérdez az illető.) Mindenesetre a Kanadában élő pszichiáter nemrég megjelent könyvét, a Credót ajánlanám először figyelmébe. Nem önéletrajz ugyan, mégis nagyban Feldmár András életéről szól. […]
április 19, 2022 Írta: olvassbele.com
0