Dogmamentes szép napot! | Feldmár András: Credo

Takács Máté |

Kinek kell bemutatni Feldmár Andrást? A fene­gyereket, felforgató gondolkodót, anti­pszichiátert? Akinek be kellene, annak az előbbi három jelzővel kezdeném, aztán ki tudja, hol folytatnám. (Talán attól függne, mit kérdez az illető.) Mindenesetre a Kanadában élő pszichiáter nemrég megjelent könyvét, a Credót ajánlanám először figyelmébe.

Nem önéletrajz ugyan, mégis nagyban Feldmár András életéről szól. Bepillantást enged abba, honnan jött, milyen utat járt be, miért és hogyan lett az, aki. Bátor vállalkozás ez részéről, és ez az egyik fő elem, amire ő is biztat mindenkit: legyünk bátrak. Mert bátraké a szerencse.

Persze a teljes élethez nem elég a szerencse: tennünk kell magunkért, dolgoznunk kell azon, hogy önmagunk lehessünk, szerepek, álarcok nélkül. Mi kell ehhez? Nehéz kérdés, mert nem vagyunk egyformák, tehát recept sincs. Nyilván mindenkinek más. Feldmár is így áll a hozzá érkezőkhöz: elfogulatlanul, teljes figyelemmel. Hiszi, hogy nincs elmebetegség, nem hisz a skatulyákban, címkékben. Ha valakinek problémája van, az csak azért lehet, mert korábban valaki vagy valakik rosszul bánt(ak) vele.

De miről is szól még a Credo? Ez a könyv nem azért született, hogy Feldmár feltegye saját fejére a koronát: sokkal inkább azért, hogy saját példáján keresztül biztassa az olvasót, hogy artikulálja a saját credóját. Mert nincs annál felszabadítóbb, mint felvállalni önmagunkat, nézeteinket, véleményünket. Mert hozzásimulni, lapítani, szervilis, gondolkodástól megfosztott katonának lenni – az a boldogtalanság forrása.

A könyv első nagyobb szakasza a szakadásokról szól, olyan életrajzi elemekről, melyek a szerző életében elszakadást, fordulópontot jelentettek. Korábbi könyveiben már írt az elszakadásról anyjától, most azonban tárgya írásának a Magyarországtól elszakadás is. A forradalom idején, 1956-ban hagyta el hazáját, hogy keressen egy másikat valahol máshol. Ez a kiözönlés mindmáig feldolgozatlan traumája országunknak, és hiszem, hogy ennek megértéséhez, átéléséhez az ilyen, személyes nézőpontból megírt történetek visznek közelebb. Neki lehetett talán a legszebb és egyben a legfélelemtelibb Karácsonya: azzal lepte meg magát, hogy elmenekült. További szakadások is vannak, az utolsó, melyet említ, magához a kulcsszemélyhez kötődik, aki radikálisan megváltoztatta Feldmár gondolkodását: R. D. Lainghez.

A Lainggel való kapcsolata át- meg átszövi a könyvet. Nem is lehet ez másképp, hiszen ő volt az a gondolkodó, aki felébresztette Andrást. Az ő hatása formálta olyanná, amilyennek ma ismerjük. A Credo ajánlása is neki szól, és a Laingről leírtak alapján ezen cseppet sem szabad csodálkozni.

Azt hiszem, itt szükséges egy rövid kitérő Laingről. Feltétlenül ajánlom az olvasó figyelmébe idén megjelent, A meghasadt én című könyvét, továbbá a Mad to be normal (Magyarországon: Pszichiáter a világ ellen) című, Laing élete alapján készült filmet. Laing kiszámíthatatlan zseni, kitűnő zenész, aki képes volt eltörni egy barátja lábát, csak hogy az ne utazhasson el a szerinte rossz környezetbe. Laing, aki provokált, veszekedett, pusztán élvezetből. Laing, a menedék szellemi atyja, melyet barátaival együtt valósított meg. Ez egy (vagy több) ház, ahová olyan emberek kerülnek, akiknek nincs otthonuk. Nem a szó legszorosabb értelmében, sokkal inkább szimbolikusan. A menedék, ahová Feldmár időnként félve ment, mert nem lehetett tudni, mi történik ott, hiszen nagyon szélsőséges esetek gyűjtőhelye. Ahol mindössze két szabály van: ami nem tilos, azt szabad. Ami tilos, azt nem szabad. Így aztán sok minden meg is történt ott, súlyos tapasztalatokkal gazdagítva az ott élőket és dolgozókat. A Feldmár Intézet égisze alatt Magyarországon is működött, illetve működhetne tovább is menedék, de finanszírozás hiányában egyelőre alszik, álmodik. Esetleg felébreszthetné valaki. Visszatérve Laingre: az efféle radikális, progresszív gondolkodók nagy segítséget nyújthatnak abban, hogyan éljük minél kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet. A szellemi vonal él, és úgy tűnik, sokak ápolják.

• Olvass bele! 

A Credo második, terjedelmesebb része Feldmár naplójegyzeteit tartalmazza. Ezek lenyomatok, amelyek révén figyelemmel kísérhetjük életének szakaszait, döntéseit. Ahogy érzéseit elénk tárja, belebújhatunk a bőrébe. Mindezt kiegészíti napjainkban írott jegyzeteivel, hozzáfűzött megjegyzéseivel. Ez feszültséggel tölti meg az amúgy is roppant izgalmas szakaszokat. Általuk olykor bizonyít egy-egy tételt, vagy pusztán kielégíti az olvasó kíváncsiságát, válaszol a bennünk szorult, kimondatlan kérdésekre. Igaz, bennem szinte az egész Credo az ösztönösen feltoluló kérdéshalmazt mozgatta: mi lett ezzel a figurával, hova futott ki az a másik szál, de a könyv következő mondata már sodort is tovább.

Ahogyan Feldmár mestereit, Winnicottot, Lacant, Lainget, Biont sem lehet „kiolvasni”, úgy őt magát sem. Csak olvasni lehet, gondolkodni, esetleg újra és újra visszatérni. Ebben a naplószakaszban (-ból) hiányoznak (talán csak nekem) az álomnaplójának részletei, amiről ugyan tesz említést, de csak érintőlegesen tér ki az álmaira és azok szimbolikájára. Ez nagyon izgalmas terület, akárcsak a hipnózis, de azt is csak néhányszor említi. Persze a Credo nem szakmai mű, a könyv jellegét tekintve éppen elégszer merít bele e témákba, de nagyon szívesen olvastam volna még róluk. Például, ha valaki bizarr dolgokat tesz, annak oka az is lehet, hogy nem tud huzamosabb időn át álmodni, ezért az álomszerűséget a valóságba vetíti át. Ahogy Feldmár odaveti meglepő következtetését: „Ha Hitler azt álmodta volna, hogy elégeti a zsidókat, nem kellett volna megtennie a valóságban.”

Szó esik még kannibálokról, az önmagát folyton szégyenlő mai civilizációról, meg olyan esetekről, emberi történetekről, amelyek alaposan megcsavarják az embert. Nyilván azért is kerültek bele, mert kirívóak, mert tökéletesen szemléltetik némelyik viselkedésminta lehetséges kihatásait.

Az emberi lélek fentebb említett elemzői, akik jelentősen befolyásolták Feldmár András világlátását (Credóját, hitvallását), rendszeresen belépkednek a könyv oldalaira. A szerző beszélgetéseket, eseteket idéz fel, melyek némelykor halálosan komolyak, máskor meg humorosak. Egy történetet néha két különböző nézőpontból ismerhetünk meg, olykor nem is közvetlenül egymás után, hanem akár száz oldallal később. Szerkezetileg mégis egységes a Credo, üdék az illusztrációként betett skiccek, kézzel írott naplójegyzetek (ó, az a lehangoló vonatút!), viszont erősen hiányoltam a könyvből a fotókat. Aki kevésbé közelről ismeri Feldmár András munkásságát, múltját, annak egy arc, egy gesztus látványa talán közelebb hozná az élettörténet szereplőit.

Végtelenül gazdag hitvallás ez a nem túl vaskos kötetecske. Igazi újraolvasásra termett könyv, hiszen az elvetett magok kikelnek, és kérik a táplálást. Nehéz gondolatok, a lehető legegyszerűbben megfogalmazva, kimondva. Ez elképzelhető, hogy Wittgensteinnek  köszönhető, akitől a szerző azt tanulta meg, hogyan fogalmazzon minél tisztábban. Simone Weiltől pedig azt, hogy a matérián túl foglalkozzon a ’spirittel’ is. Talán nem véletlenül adta Laing a halála előtt ezt a két filozófust ajándékba Feldmárnak.

Mielőtt pedig mi meghalunk, kezdjünk el élni, amit lehet azzal is kezdeni, hogy elolvassuk a Credót. Legyünk bátrak, és dogmamentes szép napot mindenkinek!

Feldmár András: Credo
hvg könyvek, Budapest, 2017
200 oldal, teljes bolti ár 3900 Ft,
kedvezményes webshop ár 3315 Ft
ISBN 978 963 304 4360

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Credo nem önéletrajz, noha életrajzi elemek vannak benne. Azt remélem, hogy aki elolvassa, megérez valamit, belelát egy-egy kinagyított pillanaton keresztül abba, miért gondolkodom úgy, ahogy, mit éltem át, milyen élményeim voltak, mit láttam, hallottam, olvastam, min csodálkoztam, ámultam, min sírtam és min röhögtem, milyen tekergő utakon jártam, míg ideérkeztem, ahol most vagyok. Nem akarok senkit meggyőzni semmiről, csak leírok ezt-azt, amire én rátaláltam.

Ez a könyv bátor vállalkozás. Remélhetőleg az én bátorságom vagy vakmerőségem másokat is inspirálni fog arra, hogy leírják a legjobb tudásuk szerint, mit hisznek, milyen fényes csillag vezérletével élik az életüket, folytatják a praxisukat. – Feldmár András