Aki nem néz mindent szögnek | David Epstein: Sokoldalúság

Posted on 2022. március 4. péntek Szerző:

0


Paddington |

„Egy gonosz világban, ha egyetlen területen szerzett ismeretekre támaszkodunk, az nem csak korlátok közé szorít, hanem katasztrofális is lehet” – írja a Sokoldalúság szerzője, David Epstein az angol nyelvű kiadás promóciójaként. Kevés állítás igazolódott be ennyire az elmúlt két évben.

A kötetben a teljesítményeket és azok eredetét kutató szerző éppen ezért több oldalról is körüljárja azokat a sikeres stratégiákat, amellyel egy ilyen katasztrófa elkerülhető. Epstein munkája mindennapi életünk megértéséhez is segít, de szakmai szempontból is érdekes volt számomra, mert sok mindent megerősített, amit az oktatásról gondolok. A Sokoldalúságot érdemes elolvasnia szülőnek, aki tényleg a legjobbat akarja a gyerekeiknek, azoknak, akiknek van beleszólása az iskolai mindennapok és tantervek alakításába, és mindenkinek, aki a többes nézőpont fontosságát az oktatáson kívül is fontosnak érzi.

Epstein korábban elsősorban sportolók teljesítményét vizsgálta, és itt is találkozunk ilyen példákkal. Ezek közül az egyik első a Polgár-lányoké. Valószínűleg sokan hallottak Polgár László módszeréről, amivel sikeres sakkozókat nevelt három lányából – és ami engem világ életemben kifejezetten taszított. Epstein, különböző kutatásokra alapozva, nagyjából azt bizonyítja, hogy a módszer nemcsak azért rossz a gyerekeknek, mert elveszi a gyerekkorukat, hanem mert semmiképpen sem garantálja a sikert. Polgár Lászlónak valószínűleg szerencséje volt, hogy mindhárom lánya sikeres lett. Bár, ha a Sokoldalúság érvrendszerét követjük, feltételezhetjük, hogy aki igazán őstehetség közülük, talán sikeresebb is lehetett volna, ha van gyerekkora.

Még ennél is meglepőbb eredményeket oszt meg a szerző az orvostudomány területéről. Egy kutatás például azt mutatta ki, hogy egy infarktusos betegnek sokkal nagyobbak a túlélési esélyei, ha a rutineljárásnak számító söntbeültetés legnagyobb szakemberei éppen kardiológus kongresszuson vannak. A szakértők ugyanis rengetegszer végzik el feleslegesen ezt a nem kis kockázattal járó beavatkozást. Ez a szerző egyik példája arra, hogy ha valaki a kalapács használatában szerzett nagy jártasságot, az hajlamos mindent szögnek nézni.

Rengeteg szülő korán kényszeríti a gyerekét hangszer vagy sport választására. Ismert legenda, hogy legalább 10 ezer óra gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy valakinek esélye legyen az igazi klasszissá válásra a maga területén. Epstein sportolók és zenészek példáinak sorát hozza ennek megcáfolására. Egyik kedvencem Benny Goodman, aki gyerekkorában hamar abbahagyta a muzsikálást, inkább egészen más dolgokkal foglalkozott, majd különböző kreatív területeken szerzett tapasztalatokkal a tarsolyában tért vissza a klarinéthoz. Még izgalmasabb Stéphane Grappelli példája, aki rengeteg dolgot csinált, mielőtt befutott zenész lett, igazán formális zeneoktatásban nem is részesült, majd a világ egyik legimprovizatívabb dzsesszhegedűse lett. A 10 ezer órás szabály ritka esetekben persze hoz kiemelkedő sikert, de a legtöbben, ha elértek egy bizonyos szintet, már nem tudnak fejlődni. Sok gyakorlással lehet elég jó zenészeket nevelni, de zseniálisakat nem.

Hasonlóan ellentétes a divatos törekvésekkel – ám valódi szakemberek számára nem meglepő – a tanulási teljesítményekkel kapcsolatos másik példasor. Epstein arra hoz példákat, hogy a gyors iskolai siker ritkán, sőt szinte soha nem vezet valódi és tartós tanuláshoz. Azok, akiket egy vizsgára úgy készítenek fel, hogy sokat gyakoroltatják velük a helyes válaszokat, sokkal kevésbé teljesítenek egy később zajló, a korábbi ismeretekre épülő kurzuson, mint azok, akik maguk jöttek rá a válaszokra, és ezért a vizsgán valószínűleg kevésbé brillíroztak. Bár a kötet nem említi a nemrég elhunyt Csíkszentmihályi Mihályt és a nevéhez fűződő flow elméletet, a Sokoldalúságban idézett szerzők hasonló megközelítéssel dolgoznak: valódi tanulás iteratív módon, saját felfedezéseken és hibákon keresztül érhető el. Ehhez persze sokat segít, ha a gyerekeknek nem adunk olyan feladatokat, amelyekre gondolkodás és kreativitás nélkül meg lehet találni a megoldást.

Ebben a felismerésben rejlik a válasz az alcímben feltett kérdésre: miért a generalisták sikeresebbek specializált világunkban? Kutatások igazolják, hogy a világ soha nem változott olyan gyorsan, mint manapság, a változás pedig egyre gyorsul. Ezért egyre gyakrabban szembesülünk olyan helyzetekkel, amelyekről eddig senki nem szerzett tapasztalatot a „hogyan továbbra”. Ezek az újonnan felmerülő problémák általában eléggé speciálisak, ám a legnagyobb eséllyel azok oldják meg, akik az élet különböző területein már kipróbálták magukat. Éppen ezért például a start-up cégek közül főleg azok a sikervárományosok, amelyeket tapasztalt, a leggyakrabban több bukás után is talpra állt, középkorú emberek alapítanak, és nem fiatalok.

Epstein olyan kutatásokat foglal össze, amelyek alapján érdemes lenne újragondolni egész oktatási rendszerünket a bölcsődétől az egyetemig, sőt a felnőttképzésig. Minél több területtel ismerkedik meg egy diák, és minél inkább maga fedezi fel a válaszokat – ahelyett, hogy egy tankönyvből bemagolná –, annál nagyobb esélye van arra, hogy használható megoldást találjon egy olyan problémára, amivel korábban más nem találkozott vagy nem birkózott meg. Kenyeres Anna fordításában az angol nyelvben kevésbé otthonos magyar olvasó is élvezheti ezt a fontos kötetet.

Számos példát látunk arra is, hogy új, nagy zavart okozó „gubancokat” általában nem a „szakemberek” bogoznak ki. Igazi áttörést leginkább akkor értek el, ha más, sokszor egészen távoli területekről vontak be segítőket, ötletadókat, lehetőleg olyanokat, akik korábban „nem csak kalapácsot láttak”. Ez inkább szabály, mint kivétel. Amikor a világ egyre újabb hatalmas feladatokkal szembesül, érdemes lenne erre figyelni, és kritikusan viszonyulni a „tegnapi szakértők” megszólalásaihoz. Fontos a „follow science”, fontos, hogy tudományos ismeretekre alapozzunk (és a tudomány természetéből fakadóan ezeket nap mint nap kérdőjelezzük meg). De fontos azt is tudni, hogy a tudomány arra figyelmeztet: legyünk óvatosak, ha van valószínűsége annak, hogy valaki mindent szögnek néz.

David Epstein (Fotó: Deb Lindsey)

David Epstein: Sokoldalúság.
Miért tarolnak a generalisták specializált világunkban?

Fordította: Kenyeres Anna
HVG Könyvek, Budapest, 2021
320 oldal, teljes bolti ár 4500 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3825 Ft,
e-könyv változat 3150 Ft
ISBN 978 963 565 1122 (papír)
ISBN 978 963 565 1924 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mit veszíthetünk, ha túl fiatalon választunk hangszert, vagy ha túl korán szakosodunk? Miért engedjünk teret a hibázásra építő, lassú tanulásnak? Hogyan talált gyógymódot a migrénre a könyvtártudományi kar fizikus doktor dékánja? Miért érdemes vezetőként átfogó tudású munkatársakat választani „a robotok korában”?
(…) David Epstein, a teljesítménynövelés elismert szakértője a világ legkiválóbb sportolóinak, művészeinek, feltalálóinak és tudósainak életpályáját tanulmányozva megdöbbentő következtetésre jutott: gyakoribb jelenség, hogy a sokoldalúság és a kísérletezés vezet a sikerhez.
Érdekfeszítő történetekben bővelkedő könyvében izgalmas kutatási eredményekkel támasztja alá, hogy komplex, kiszámíthatatlan világunkban minél szélesebb spektrumú tudással és készségekkel sokkal nagyobb eséllyel lehetünk sikeresek, mint túlspecializált társaink. A mesterséges intelligencia korában, amikor a számítógépek túlszárnyalják a legkiválóbb szakértőket is, egyre több területen az átfogó gondolkodás és a minél szélesebb rálátás lesz a fontos. (…)