március 25, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Különös lehet, de mindig meghatódom, amikor Grétsy Lászlónak a magyar nyelvről írt cikkeit olvasom. Ritkán éreztem hasonlót, tételesen is fel tudom sorolni, kik tudtak még így megindítani. Ugyanis a tanár úr szinte minden sorát az anyanyelv iránti gyöngéd szerelem hatja át. Kosztolányi szőtte számos anyanyelvi témájú írásába ezt az érzelmet, aztán […]
március 23, 2014 Írta: olvassbele
BJI | A fenti címmel tartottak tematikus estet március 15-én a Burgtheater Magyarország Fesztiválján a bécsi Akademietheaterben. Az est ötletgazdája Eszéki Erzsébet volt. A bécsi Magyarország Fesztivál „az identitásért színházi eszközökkel folytatott küzdelem” témakörét járta körül. A fesztivál a Forte Társulat bemutatta Agota Kristof A nagy füzet című regényének színpadi feldolgozását. Látható volt Bodó Viktor […]
március 17, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | A kis magyar politikushatározó hasznossága elvitathatatlan. Ha csak úgy találomra körözünk a (politikai) mezőn, és egyszer csak szembe találjuk magunkat valamelyikkel, jó, ha ismerjük tulajdonságait. Hogy fogyasztható (ehető-e), hogy mérgező, vagyis megkóstolhatjuk, de a mellékhatásaira később jövünk rá, avagy egyértelműen halálos (vagyis csak egyszer nyeljük be, de aztán nekünk annyi…) Dési […]
március 7, 2014 Írta: olvassbele
BJI Európa országai – igen kevés kivétellel – így vagy úgy, de nem számoltak még el a lelkiismeretükkel abban a kérdésben, mennyire vettek részt az európai zsidóság kiirtásában. Nehéz kimondani, pedig tudott dolog, hogy Lengyelország sem. A részvétel a Soában – amit most már kizárólag holokausztnak neveznek – hatalmas történelmi szégyen, és az elszámolás az […]
március 7, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Ez itt nem a dévaj mulatozás helye. Shakespeare-ben az a rossz vagy a jó, hogy bármelyik művét nézzük meg, folyton a mai napot juttatja eszünkbe. Az Uránia Globe-színházi sorozatában a nagyon vérbő (erekben is, kiontva is…) reneszánsz kort idézte fel a VIII. Henrik. Komoly elemzés dolgában célszerű Géher István professzor azóta […]
március 5, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Bizonyára megesett mással is, hogy tudományos munkát derűs élvezettel, sőt kifejezetten szórakozva olvasott végig. Bill Bryson egyik korábban megjelent műve (Otthon) volt az oka, hogy már a szerző miatt is el akartam olvasni Bajos szavak című – nem is tudom micsodáját. Talán nyelvhasználati ismeretterjesztő mű lenne a megfelelő kategóriája a zsebkönyv […]
március 2, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | »Igen, el lehet készíteni így is. Mindenhogy lehet, csak sikere legyen.« Ez a velős okfejtés szakács ismerősöm szájából hangzott el, amikor éppen valami különös fúziós fogás született meg a keze alatt – de később világossá vált, hogy amit mond, az egész életre érvényes. Ilyenformán a táncra is. A legendássá vált ír […]
február 27, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Mi az ördögöt lehet tenni egy gyilkossal, aki a tett után hívja és bevárja a rendőrséget, bevallja a gyilkosságot – és azzal pont. Nincs több mondanivalója se ügyésznek, se rendőrnek, de még a védőnek sem. Ferdinand von Schirachnak ismerjük már az ügyvédi praxisból összehozott két nagyon sikeres kötetét, azok is bizonyították, […]
február 23, 2014 Írta: olvassbele
OP | Február közepétől az Orlai Produkciós Iroda Római vakáció előadásában Balla Eszter veszi át Anna hercegnő szerepét, mivel Tenki Réka anyai örömök elé néz. Hogyan jött az ötlet, hogy te veszed át a szerepet? Pelsőczy Réka, a darab rendezője mesélte, hogy miközben készült erre a munkára, Anna hercegnő szerepére senki mást nem tudott elképzelni, […]
február 16, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Tekintsünk most el a jelentős hullámokat verő vitától, amely a paleolit étrend tudományos alapjairól folyik – a legjobb talán úgy tekinteni rá, hogy bizonyos betegségekben szenvedőknek megjavítja az életminőségét és megszünteti a panaszaikat. Akik tehát ezt az étrendet választják, az életet szeretnék élvezni, és igazából nem arra kíváncsiak, hogy a kőkori […]
február 7, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Nem túlságosan elkoptatott darab nálunk WS mester Coriolanusa, a színházi adattár szerint az elmúlt hatvan évben ötször került színre, de ebben benne van a komáromi Magyar Területi Színház előadása és a HoppART társulat átirata is. Mivel a történet ekképpen kevésbé ismert, nem árt felidézni. Róma népe lázong a gabona drágasága miatt, […]
január 15, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István Földhözragadt materialistaként általában csak elhessegetni szoktam az időpontok csodálatosnak mondott összefüggéseivel házaló üzeneteket, a numerológusok, számmisztikusok, asztrológusok badarságait. Az egyetlen dolog, ami mindig fölkelti az érdeklődésemet, a földi idő, mint minden tevékenységünk mértéke. (Földi, mondom, mert a Marson, Vénuszon az egy nap, egy év fogalmak tartalma is más.) Az örök életnek, az […]
január 2, 2014 Írta: olvassbele
BJI | Sok mindenre jó, hogy a Globe korhű (vagy 97%-ban korhű) előadását meg lehet nézni HD minőségben az Urániában. Az egyik, hogy az épület ismét a legjobb értelemben vett ismeretterjesztésnek szenteltetik, hiszen vagy száz éve éppen ezért épült. Jó azért is, mert olyan szép kiejtésű angol beszédet hallani a Globe színpadáról, aminek hallatán még […]
március 26, 2014 Írta: olvassbele
0