Hogy is hívják azt a német doktort? | A kutya különös esete az éjszakában / Centrál Színház

Bedő J. István |

Nehéz a kamaszokkal, általában, még nehe­zebb a dacos kamaszokkal, legnehezebb a kiszámíthatatlan kamaszokkal. Christo­pher Boon voltaképpen kiszámítható. Lehet tud­ni, mikor kezd ordítani (nem is: üvölt), mikor kezd el csapkodni, és főleg, hogy mikor kezd el tudományos magyarázatokat adni a világ­egyetem működéséről.

Mert az nagyon megy neki – míg az emberekkel, a viselkedésükkel kapcsolatban vannak bizonyos rigolyái. Nemigen alkalmazkodik a világhoz, hacsak meg nem jelölik neki pontosan mit is tegyen, mit ehet, mit nem, mikor támadhat kedve sétálni, akár éjjel.

Christopher egy ilyen alkalommal találkozik a szomszédasszony kertjében egy megölt kutyával. Ez pedig számára megoldandó, kinyomozandó feladat. Ennek nyomába eredve végtelenül logikus következtetésekkel jut el – szinte – a kutya gyilkosáig.

Ismerek ilyen fiúkat, lányokat, kamaszkoron túliakat. Szülőket is, akiknek az egész életüket egy sajátos nevelési igényű gyerek szolgálatába kell állítaniuk. Nem hétköznapi feladat – pontosabban nagyon is az. Ilyen gyerek mellett nincsenek se pihenő-, se ünnepnapok. Megviseli az ilyesmi a szülőket is, és az esetek igen nagy részében valamelyik összecsuklik. Még csak nem is függ a nemtől: anya ugyanúgy kihátrálhat a családból, mint egy apa.

Mark Haddon könyvéből – A kutya különös esete az éjszakában – Simon Stephens írt színpadi művet. Csak mellesleg mondom: 2013-ban a darab besöpörte az összes londoni színházi díjat. A Centrál színházi változatban Kovács Krisztián húzza magára Christopher szerepét, 15 éves korához képest kimagasló intelligenciáját és rigolyáit is. Christopherrel mindig nehéz az élet, de a jól begyakorolt sztereotípiák között meglehetősen nagy biztonsággal mozog. Sőt: a korlátait is ismeri. Tudja, hogy nem tud hazudni, és tudja, hogy nem érti a képes beszédet, a metaforákat. Csak a direkt közlést, ami pontosan körülhatárolja, mit tegyen, hogyan és időben meddig.

Kovács Krisztiánnak igazi „lexikonszerep” a Kutya (vagyis ez biztosan belekerül a színházi lexikonba). A beszélő mellé-fölé nézések külsőségek ugyan, de a nézők gyorsan, hevesen és rokonszenvvel fogadják. A felületen rögtön érzékelhető kényszeres játékok (mint a zseblámpa szüntelen villogtatása) magukkal vonzzák a nézőt, és aki talán bátortalanul ült be, a végén elfogadóbbként hagyja el a nézőteret.

Christopher anyját, Judyt (Pokorny Lia) – aki nem bírta tovább, és a szomszéd karjában talált vigaszra (hiszen már egy tucat éve húzta ezt az igát) – nem utáljuk meg a hűtlenségért, a kivonulásért. Egyszerűen elfogyott a spulniról a cérna. Az is csoda, hogy eddig bírta. Pokorny elfáradt, kimerült Judyja abban a kritikus pillanatban a legkiemelkedőbb, amikor visszatér, csak azért, hogy újból felépítse cserepeiből a kapcsolatot a fiával. Az apa, Ed (Scherer Péter) majdnem végtelen türelmű. Elfogadja Christopher minden különösségét, próbálja eltűrni, próbálja kezelni (azért a valódi életben inkább a férfiak tűrömolaja fogy el hamarabb…) Scherer nagyon jó, ahogyan igyekszik elnyomni magában a belső feszültséget, és amikor eltörik benne valami, s a szomszéd kutyáján vezeti le – megindító, ahogy szégyelli a megbocsáthatatlant.

És van egyetlen szakember, a gyógypedagógus – talán pszichológus, Siobhan (Szilágyi Csenge), aki mindig tudja a helyes választ. Különös (mint a kutya esete), de a helyes válasz nem mindig az igazság. Elsősorban a született és persze tanult képesség, hogy az autista embert először érteni kell, aztán tudomásul venni, és most jön a legfontosabb: a világot úgy megfogalmazni számára, hogy ne legyen félelmetes. Szilágyi Csenge olyan nőalakot formál a „sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztő pedagógusa” figurájából, aki egyszerre tud a szükségesen semleges lenni, és ugyanakkor többet ér egy-egy mozdulata, gesztusa, mint Christopher vér szerinti anyjáé.

A nem-félelmetes világba pedig beletartozik apa, anya, az iskola, a vizsgák. És ha mindezek nem meredek falként állnak Christopher előtt, hanem valaki (Siobhan) láthatóvá teszi a hágcsó lépcsőit, akkor Christopherből minden lehet. Még űrhajós is, ahogy ő teljesen logikusan levezeti.

Hogy is hívják azt a német doktort? Nem német. Osztrák. Dr. Hans Asperger. Róla nevezték el ezt a tünetegyüttest Asperger-szindrómának.

* – * – *

A sokféle helyszínt – utcák, különböző kisvárosi előkertes házak, lakásbelsők, sőt vasútállomás és metrómegálló – lenyűgöző szellemességgel tette színpadra Takács Lilla díszlete.

Fotók: Jókuti György

Március 29-én, szombaton a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Centrál Színház nyílt napot tart. Lesz kulisszajárás, nézői pályázatok felolvasása, és beszélgetés az autizmusról A kutya különös esete az éjszakában című darab kapcsán.

Mark Haddon, Simon Stephens:
A kutya különös esete az éjszakában
Fordító, dramaturg: Baráthy György
Rendező: Puskás Tamás

Szereplők
Christopher Boon – Kovács Krisztián
Ed Boon – Scherer Péter
Judy – Pokorny Lia
Sarah – Szilágyi Csenge
Mrs. Alexander – Borbás Gabi
Roger – Schmied Zoltán
Mrs Shears – Botos Éva
Punk lány – Ágoston Katalin
Peters tiszteletes – Papp János

Díszlettervező: Takács Lilla
Szcenikus: Barkovics Zoltán
Jelmeztervező: Zelenka Nóra

Centrál Színház (1065 Budapest, Révai utca 18.)