Tizenkettő | Forgách András: 12 nő voltam

Vámos Miklós |

Aki még sosem volt nő (legalább képzeletben) – nem igazi férfi. Ez úgy hangzik, akár egy idézet, pedig most találtam ki, csak éppen gyanús, hogy már másnak is eszébe juthatott. Hiszen kézenfekvő. Férfi létünk hitelesítői a nők. Gondolom, fordítva éppúgy igaz: nem lehet igazi nő, aki (legalább képzeletben) még sosem volt férfi. Mindezek fényében jó, ha valaki állítja, hogy: 12 nő voltam, mint Forgách András, legújabb kötetcímével.

A tenyérbe simuló könyv borítóján a 12 talán azért szerepel számmal, hogy jól elférjen. Annak, hogy a szerző nevét miért nyomtatták annyira kis betűkkel (ámbár tipográfiailag NAGYOKKAL), csak az ég és a tervező, Tillai András a megmondhatója. Forgách arcképe a hátsó fülön mestermű, úgy néz ránk az orra végére eresztett szemüveg fölött, mint aki nem fél. Akárha azt mondaná: Tizenkét nővel vagyok, és nem félek használni őket!

Engem levett a lábamról az utószó, melyet a szerző húga írt, Forgács Zsuzsa Brúria. Ne a különös keresztnévre figyeljünk föl, hanem arra, hogy ő cs-vel Forgács. Nagy port fölverő női antológiákat szerkesztett, s női rendezvényeket szervezett. Most lerántja a leplet: e tizenkét novella zöme álnéven jelent meg az említett antológiákban. András Hanna és Házi Eszter tehát nem létezik, vagyis csak a hím Forgách képzeletében, ami azért izmos létezés, bár nem rögvalósági értelemben.

Női olvasók visszatérő panasza, női színészeké még inkább, hogy kevés a női főszereplő. Függetlenül attól, hogy e kifogás statisztikailag jogos-e, leszögezem, hogy a magyar irodalomban Móricz óta hagyomány női bőrbe bújni, Árvácskától Égető Eszterig, Pacsirtától Szkalla lányokig. Ám a sorolt lányok és asszonyok megálmodói a saját (férfi)nevükön publikálták művüket. Hozzáad-e a teljesítményhez, ha mindez női név mögé bújva történik? Gőzöm sincs.

Forgách mindenesetre tucatnyi monológot ad elő, nőként. Egyik történet jobb, mint a másik. Meg is mondom, melyekre gondolok. Szerintem a magas átlagszínvonalból is kiszögell a Tánctanárnő és a Sár. Talán csupán az Amikor nagylány lettemet érzem kicsit forszírozottnak (realitásérzékemet zavarja a „bátyáim”-mal kapcsolatos zavar), de a novelláskötet műfajilag olyan, mint egy focicsapat, nehéz találni tizenegy tökéletesen azonos képességű játékost – hát még tizenkettőt. Azt a nézetet is elfogadom, hogy a nem annyira erős történet olvasásakor kissé megpihenhetünk a következő csúcs előtt. Bonyolítja a helyzetet, hogy a befogadók általában nem ugyanazokat az írásokat vélik gyöngébbnek.

Forgách András életművében a színházi és filmes munkák viszik a prímet, legalábbis az életrajzban feltüntethető címek mennyiségét illetően, de 2007-es nagyregénye, a Zehuze tekinthető valamiféle bérctetőnek. Annak a szerkezete (és a hozzá idomuló szellemes tipográfia) irigylésre méltó. Ettől függetlenül, a 12 nő számomra izgalmasabb könyv, és nem (csak?) az erotikus jelenetek miatt. Az írói hang érdekes dilemmája vehető szemügyre itt: van-e, sőt kell-e különbség a szerző és hősei beszédmodora (tónusa, szóhasználata mondatépítése) között. Magam is választottam női főszereplőket, öndicséretnek tekintem, hogy munkáimnak legalább a negyven százalékában ez a helyzet. Nőkbe bújni nagyon érdekes, hm, izgalmas (bár ez most szóismétlés e bekezdésben). Kérdés, létezik-e női mondat (ez is). Az én válaszom ez: OKVETLENÜL. Érdemes hallgatózni presszókban – vesd össze az ilyen című filmmel –, villamoson, kávéházban.

Ámde lehet-e megütni tizenkét különböző női hangot egy kötetben? Nyilván csak akkor, ha a beszélők között elég jelentős a távolság. Értelemszerűen másként szólal meg egy szabolcsi bakter felesége és egy pasaréti plázacica. Csakhogy Forgách hőseinek a születési helye, foglalkozása, társadalmi státusza kisebb fontossággal bír, a szerző számára az a hangsúlyos, hogy szülésre és férfitag befogadására (elvileg) képes egyének. Fölteszem, ez motiválta az írói döntést: beszédmodorukat kevésbé egyéníti, helyette inkább a történetükre összpontosít. Én soha nem tenném ezt, de olvasóként hidegen hagynak a saját szakmai elveim, igyekszem nőként – azaz befogadóként – elvenni a magamét a nyomtatott lapok svédasztaláról. Forgách ebben a könyvben történetmesélői erejét mutatja meg, s azzal teszi magáévá az előítéletmentes olvasót. Talán pontosabb volna ez a cím: 12 nő lettem. Nagyobb teljesítmény. Forgáchot kamaszos mosolya és a színházas-filmes körökbeni sikeres futamai miatt nem szokás túl komolyan venni, szerintem ideje volna. A tinédzser felnőtt.

Fönt említett Forgács Zsuzsa Brúria (a harmadik az anyja keresztneve, ha nem csalódom) lánytestvér hatékony mozgalmárrá vált az elmúlt évtizedben, a nőírók egyre népesebb csapatának élharcosa. Ha jól summázom álláspontját, úgy véli, a huszonegyedik századig hatalmas túlsúlyban eveztek a férfiak az irodalom viharos tengerén (igaz), ideje, hogy átengedjenek legalább ugyanannyi sajkát a hölgyeknek. Méltányolom e kérést, saját lehetőségeimen belül adok mindent szívből igazán, lapátot, kormányt, mentőövet. Követem a nők munkásságát, rajongtam Szabó Magdáért, az ő életművét taksálom legmagasabbra a huszadik század második felében (kisebbségi nézet), nagyra becsülöm Forgács antológiáinak nehéztüzérségét és könnyűhadát.

De van itt valami, amiről nem hallgathatok, akkor sem, ha félreértést vagy ellenséges indulatot kelt. Azt, hogy a nőket ugyanúgy előre kéne engednünk, mint a magánéletben, kétlem. Cáfolom. Ellenzem. Az irodalom harcmező, kick-boksz ring, aki ide belép, számítson rá, hogy a rivalitás nem mentes az adok-kapoktól. Ha a nőknek extra figyelmet vagy privilégiumokat biztosítanánk, azzal lebecsülnénk őket, hiszen a gyöngéknek jár a kivételezés. Itt a fizikum különbségei nem számítanak, éppen akkor vagyok demokrata, ha az egyenlő jogokhoz és lehetőségekhez nemtől független bánásmódot tartok természetesnek. Mert ne kerteljünk, az írók – amint a más szakmabeli élharcosok – osztják egymást keményen, a följebb jutók verik (sőt tapossák) vissza a nyakukban lihegőket, s amazok is egymást. Ha a nők egyenrangúságot akarnak, ez vele jár, sajnálom. Senki ne várjon több megértést vagy jóindulatot a neme miatt. Azt csak az igenjével vívhatja ki.

Az írás eredetileg a Figyelő Olvasni arany rovatában jelent meg.

Forgách András: 12 nő voltam
Libri Könyvkiadó, 2013
230 oldal, 3490 Ft
ISBN 978 963 310 2442

• Olvass bele!

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

12 nő voltam.
Egy – aki egy eszkimóhoz megy feleségül
Kettő – aki az űrben akart csókolózni…
Három – akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak
Négy – aki a Budapest–Párizs járaton lefogy 25 kilót
Öt – aki bemártja, azt, akit a legjobban szeret
Hat – aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével
Hét – aki tud nemet mondani
Nyolc – aki egy orosz bankárba zúg bele Szentpéterváron
Kilenc – aki egy hétig állt mozdulatlanul tütüben
Tíz – akinek rendőr volt az apja
Tizenegy – akinek négy anyja volt, de egyik se vallja be melyikük szülte
Tizenkettő – aki egy széthasított fejű férfit szeretett.