Browsing All posts tagged under »Forgách_András«

Szigorúan nyilvános | Forgách András: élő kötet nem marad

január 29, 2016 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Forgách András korábban értesült már édesapja hálózati tevékenységéről, de az ő jelentéseit a mai napig nem láthatta. Ám hátra volt még a feketeleves: 2014 márciusában előkerült az édesanyja aktája, amit 1975-ben nyitott meg a BM III/I-es ügyosztálya (külső hírszerzés). Eszerint a hetvenes-nyolcvanas években Pápainé néven a mama is az állambiztonság ügynöke volt, […]

Ebbe bele kell bolondulni! | Forgách András: Valami fiatal szélhámos

július 23, 2015 Írta:

1

Jeges-Varga Ferenc | Osztom a Valami fiatal szélhámos című kötet­hez írt fülszöveg véleményét, én sem hiszek ab­ban a dajka­mesében (FA szóhasználata), hogy az olvasó a belső borítón található kedvcsinálót ol­vasva dönti el, megvegye-e a könyvet vagy sem. „A fülszöveg még abban sem lehet biztos, hogy elolvassák.” Mégis érdemes ezzel az eszesen megírt bevezetővel kezdeni Forgách […]

A modern Izrael megálmodója | Silberberg–Forgách: Herzl / Spinoza Színház

december 21, 2014 Írta:

0

Bedő J. István | A Spinozában a néző két kávéház közé szorul. Egy mögötte zsizseg az ajtón túl, előtte pedig a párizsi kávézó parányi szögletében éppen két szakállas úr köt ismeretséget. Egy zaklatott, lángoló lelkű és tekintetű költő-jogász-újságíró, meg egy higgadt, derűs író, orvos, pszichológus. Nagy találkozás: a lobogó szellemű Herzl Tivadar és a pesti […]

Békés zsidó államot képzeltek el | Herzl – Izrael megálmodása / Spinoza Színház

november 21, 2014 Írta:

1

Csicsely Zoltán | A Spinoza Háztól csupán pár méterre született Max Nordau és néhány száz méterre Herzl Tivadar. Két magyar zsidó, akiknek alapvető szerepe volt Izrael létre­jöttében. Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető politi­ku­sai­hoz? A mai Izraelen kívül tíz másik ország is szóba került a zsidók lehetséges otthonaként. A […]

Nádas-toposzok | Forgách András a »Szorul a hurok«-ról és a színházak holnapjáról

június 13, 2014 Írta:

0

Hárságyi Margit | Hárman egy taxiban, két nő és a sofőr, csaknem ismeretlenek egymásnak. 1961 zivataros, vészterhes március 15-i ünnepén rövid utat tesznek meg együtt az Oktogontól a Kútvölgyi úti pártkórházig. S mint a görög sorstragédiákban itt is a sűrű, levegőtlen térben, rövid együttlétük alatt tárul fel a három ember életfonala, mely örökké összeköti őket. […]

Tizenkettő | Forgách András: 12 nő voltam

március 27, 2014 Írta:

2

Vámos Miklós | Aki még sosem volt nő (legalább képzeletben) – nem igazi férfi. Ez úgy hangzik, akár egy idézet, pedig most találtam ki, csak éppen gyanús, hogy már másnak is eszébe juthatott. Hiszen kézenfekvő. Férfi létünk hitelesítői a nők. Gondolom, fordítva éppúgy igaz: nem lehet igazi nő, aki (legalább képzeletben) még sosem volt férfi. […]

Forgách András: 12 nő voltam (részlet)

november 27, 2013 Írta:

0

Two In One (…) Tizenöt perc múlva ott álltam a 2-es villamos megállójában, a Roosevelt téren. Lilian a kő mellvédnek dőlt a Lánchídra vezető járdán ötven méterrel odébb, és a folyóba bámult. Nem tudom, egyszerűen azóta sem tudom, hogy miért pont oda mentem, és hogy ő miért volt ott. Hogy mi történhetett ott. Hogy mit […]

Női lelkek férfiszemmel | Forgách András: 12 nő voltam

november 27, 2013 Írta:

0

Zemen Annamária Forgách András új könyvének már a címe is meglepő, hiszen a szerző azt állítja magáról, hogy 12 alkalommal a gyengébbik nem bőrébe tudott bújni. Persze nincs itt semmi perverz mutáció, csupán arról van szó, hogy képes volt női szemmel láttatni és elmesélni olyan történeteket, amelyek nőkről, női lélekről, női vágyakról szólnak. A könyvbe […]

Férfi alkotta nők | Scherter Judit: Hősnők és írók

április 10, 2013 Írta:

0

Írta: Tóth Zsuzsanna Mióta világ a világ, természetesnek vesszük, hogy az írók nem csupán saját nemükből választott hőseiket, de a másik nem képviselőit is képesek teljes személyiséggel felruházni, átélve gondolataikat, érzéseiket. Ismerjük és gyakorta citáljuk Flaubert mondását: Bovaryné én vagyok… De hogyan csinálják? Mennyire bújnak bele a férfiak egy nő lelkébe? Belebújnak? Mennyire érzik át […]

Scherter Judit: Hősnők és írók

április 10, 2013 Írta:

0

Írás közben nővé változni? Lehetséges lenne ez? Egyáltalán: egy író mit tudhat a nőkről, ha férfi? Igaz volna, hogy a legnagyobb regényhősnőket férfiak alkották? Azt jelentené ez, hogy a férfiak többet tudnak a nőkről, mint maguk a nők? Vagy éppenséggel semmit, s mindez csak az irodalomban valóság? És miért mindig Emma Bovary és Anna Karenina […]

Scherter Judit: Hősnők és írók (részlet)

április 10, 2013 Írta:

0

Nádas Péter „Láthattuk térdének erős, föltűnően fehér belső hajlatát”– írod egy nőről. Ebben számomra van annyi erotika, mint abban a végtelenül hosszú, fárasztó, szőrös, bőrös, előbőrös, nyálkahártyás szeretkezésben, a Párhuzamos történetekben, bár az egy szokatlanul pontos, tényfeltáró leírás. És semmiképp nem fölösleges. Te magad hogy érzed, sikerült-e ott megvalósítanod azt, amit akartál? Egy ilyen elképzelésben, […]