Forgách András új könyvének már a címe is meglepő, hiszen a szerző azt állítja magáról, hogy 12 alkalommal a gyengébbik nem bőrébe tudott bújni. Persze nincs itt semmi perverz mutáció, csupán arról van szó, hogy képes volt női szemmel láttatni és elmesélni olyan történeteket, amelyek nőkről, női lélekről, női vágyakról szólnak.
A könyvbe gyűjtött írások egy része már korábban olvasható volt különböző lapokban, ám ott (női) álneveken jelentek meg. Szerzőjük akkor nem vállalta őket nyíltan, álruhába bújt, kicsit bolondját járatta a szerkesztőkkel. Egy interjúban azt mondta: „A női szövegek, a női szerep révén elfogadtam, hogy természetes viszonyban legyek azzal az emberrel, aki a mondatokat leírja, s közben ne Kafkára, Thomas Mannra vagy Nádas Péterre meg Parti Nagyra gondoljak, hanem az elbeszélés gyönyörűségére. Amiben ott a játék öröme, a rejtekezés misztikuma, ugyanakkor beleáramlott a tudásom, milyen egy nő, milyen nekem a nő. Most először éreztem azt, hogy nem kell tekintettel lennem a személyes életemre, szabadon képzeleghetek.” (168 óra, 2013/44. sz.) Most, hogy két kemény tábla közé fogták ezeket az elbeszéléseket, Forgách András ledobta magáról a leplet.
A novellacsokor darabjai semmiben sem kapcsolódnak egymáshoz, közös vonásuk mégis akad. Mindegyik élettörténet, főszereplőik nők, akik egyes szám első személyben mesélik el eseteiket. Ezeket a nőket az író egytől egyig nagyon furcsa, olykor lehetetlen vagy legalábbis negatív induló helyzetbe löki, hogy aztán a végére ugyancsak ő „megmentse” őket. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy sokszor maguk a megfogalmazások is igencsak szürreálisak. Nincs anyám és nem is volt soha – mondja az egyik szereplő a Sár című novellában.
Az egész könyvet áthatja a játékosság, ami nem csoda, ha valaki felerészben a színházban él. Forgách elsősorban írónak vallja magát, de ezen kívül mégiscsak dramaturg meg műfordító (ezek is álruhás munkakörök), de egyetemi tanár mivoltát sem tagadhatja le. Történeteinek végét soha sem lehet előre kiszámítani, ettől annyira izgalmasak a 12 nő írásai. A hihetetlen, elképzelhetetlen helyzetek a realitás felé ívelnek, habár akad kivétel is, az egyik nő úgy zárja beszámolóját, hogy a vége nyitva marad: A hasam egyre nő. Még nem tudom mi lesz a sorsom, de nem is akarok róla gondolkozni.
Komoly szakmai bravúr, hogy szinte elhisszük a nők/Forgách legképtelenebb ötleteit. Hogy egy lány apja kutyává tud változni az élete során. Hogy egy másik képes Párizs és Budapest között ingázva, a repülőn 25 kg-ot lefogyni, majd visszahízni minden alkalommal, csak mert a párizsi szeretője a vékony nőket kedveli, a pesti Sanyi pedig a teltebb idomokat. Szürreális a világűrben egy pillanat leforgása alatt fogant gyermek esete, de még hihetetlenebb az apa személye (tessék csak elolvasni…). Van meghökkentő és kissé taszító nő is, aki felrúgja jelenét – családot, gyerekeket –, hogy egy torz görög férfinak adja magát, beleugorva a teljes bizonytalanságba.
Hogyan lehet egy hét mozdulatlanság maga a tánc? Hogyan lehet egy életen át szerelmesnek lenni egy olyan férfiba, aki két nővérünket és anyánkat is meghódította már? Hogyan lehet egyszerre mindent érteni és ugyanakkor semmit? Miért lesz leszbikus a lány, aki egész életében halálosan szerelmes az apjába? Ilyen furcsa kérdéseket is bogozgatnak és válaszolnak meg nyíltan vagy burkoltan Forgách nőalakjai.
A könyv mondatai szagokat árasztanak: direkt azt szerette, ha büdös vagyok és pállott, másutt meg ez a nem tudom, miféle fűszerekből, kigőzölgésekből összeálló tömör illat megülte a szobát, masszívan, mint valami áttetsző kocsonya, amiben nehéz volt előre haladni… Talán azért, mert több novella mozgatórugója a középpontba állított erotika, szexualitás. A női test aprólékos és főleg hiteles leírása igazolja, hogy Forgách Andrásnak tényleg sikerült belebújnia a női bőrbe. De a női lélekbe is – mondataiból sugárzik a másik nem iránti nagyfokú empátia. Ám a hitelességét dicsérve talán azt is mondhatnám, sajnos hiteles. Mert a furcsa, meghökkentő kapcsolatok arra is utalnak, hogy a nők hátterében meg körülöttük sivárrá vált, hétköznapiasan boldogtalan házasságok, ellaposodott férfi–nő viszonyok állnak.
A záró, Tizenkettedik című novella egyik mondata talán az egész könyv kulcsa: Aki a csodában akar hinni, azt úgysem lehet lebeszélni róla. Nők talán jobban hisznek a csodában. Meg abban, hogy a női lélek csodálatos. Amennyiben csodálatossága értelmezhető varázslatos, megkapó, elképesztő, képtelen jelentéssel is, akkor sokat tudtunk meg magunkról, meg a csodákról is.
Forgách András (Fotó: Teknős Miklós)
Forgách András: 12 nő voltam
Libri Könyvkiadó, 2013
230 oldal, 3490 Ft
ISBN 978 963 310 2442
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
12 nő voltam.
Egy – aki egy eszkimóhoz megy feleségül
Kettő – aki az űrben akart csókolózni…
Három – akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak
Négy – aki a Budapest–Párizs járaton lefogy 25 kilót
Öt – aki bemártja, azt, akit a legjobban szeret
Hat – aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével
Hét – aki tud nemet mondani
Nyolc – aki egy orosz bankárba zúg bele Szentpéterváron
Kilenc – aki egy hétig állt mozdulatlanul tütüben
Tíz – akinek rendőr volt az apja
Tizenegy – akinek négy anyja volt, de egyik se vallja be melyikük szülte
Tizenkettő – aki egy széthasított fejű férfit szeretett.
Olvass bele 
Posted on 2013. november 27. szerda Szerző: olvassbele
0