A hárpia megzabolázása | Globe-előadás az Urániában

BJI |

Sok mindenre jó, hogy a Globe korhű (vagy 97%-ban korhű) előadását meg lehet nézni HD minőségben az Urániában. Az egyik, hogy az épü­let ismét a legjobb értelemben vett ismeret­ter­jesztésnek szenteltetik, hi­szen vagy száz éve éppen ezért épült. Jó azért is, mert olyan szép kiejtésű angol beszédet hallani a Globe szín­pa­dáról, aminek hallatán még a kényes ízlésű Hig­gins professzor (My Fair Lady) is elégedetten cset­tin­tene.

Nem utolsósorban pedig azért, mert ismét kiderült, hogy a korábbi fordítások alapján Makrancos hölgy címen ismert, szövevényes átöltözős, csalásokkal, átverésekkel és gazemberségekkel megpakolt vígjáték négyszáz-egynéhány év után is friss, aktualizálást nem kíván, s eljátszható úgy, ahogy Shakespeare megírta, sőt ahogy (valószínűleg) színre került.

A közismert történet minden fordulatát fölösleges lenne felidézni, elég annyi, hogy Pádua (Padova) legkiállhatatlanabb, legelviselhetetlenebb hárpiája Katalin, Katarina. Felvágott nyelvű, goromba, pimasz és önfejű – tehát nincs épeszű férfi, aki feleségül venné. Csakhogy húga, a szép Bianca (számos férj-aspiránssal a környezetéből) addig nem mehet férjhez, míg a tűzokádó fejét be nem kötik.

Újratervezés: valamilyen ürüggyel – és a bő hozomány reményében – feleségül kell venni a házisárkányt, és átszabni a jellemét. Ha sikerül betörni. Shakespeare, mint rendesen, ezt a történetet is kölcsönözte a kor világirodalmából (a száz évvel korábban élt Ariosto volt a forrás) hozzácsapta a kihagyhatatlan álruhás, szerepcserés mókákat, míg a végére már senki sem tudja, hogy ő maga-e vagy valaki más…

Az éheztetéssel, aludni-pihenni sem hagyással, egyáltalán: minden módon felmorzsolt egyéniségű Katalin végül feladja, sőt, ő ad leckét asszonytársainak az illendő viselkedésből.

Hohó, álljunk csak meg! Persze, rémséges boszorkány (pozorgán!) ez a Katalin, na de legalább van véleménye, egyénisége. Határozott, döntésre képes, és maga akarja megszabni életének célját, útját és módját. Vagyis lázadó. Forradalmárnak csak azért nem nevezhető, mert nem indít mozgalmat a nők felszabadítására. De modern, öntudatos hajadon. És lám, egy egész évszázad (sőt a később következők is) azon mulat, azon érez elégtételt, hogy a nemes úr felesége – kinőve a lázadás korából – engedelmes, a házi békét megőrző és alávetett szerepre készülő Barbie-babává lesz a történet végére.

Fujjj. Értem, persze, hogy néhány évszázaddal ezelőtt ezt várta el a közgondolkodás, ezért lett az egyébként hozományvadász, de kétségkívül ka­land­vágyó Petruchio asszony­szelídítése példa­érté­kű, és a macsóság mintája. De azért, bevallom, nagyon rokon­szenvesnek és megbecsü­lendőnek találtam Katalin bátorságát, hogy önmaga mer lenni. Együtt élni vele (ha ilyen marad), nyilván maga a tömény iszony. Egy ilyen perszóna még egy szentet is képes lenne alkoholizmusba dönteni.

Na mindegy, nem nekem kellett megszelídíteni…

A Toby Frow rendezésében színpadra állított Hárpia Katalinja, Samantha Spiro – óriási. Robbanó gyújtózsinór. Akkora hanggal ordítja le mindenki fejét (férjjelölt, pimaszkodó úr, szolga), hogy attól tartunk, ezt nem lehet még fokozni. De tudja. Petruchiót az aszketikus alkatú Simon Paisley Day adja (a semmivel össze nem függő keretjáték Ravasz Kristófját is), fizikai erőszak nélkül, csupán szavakkal és viselkedésével zúzza porrá Ka­talin anakronisztikus önbizalmát. (Az érdeklődők figyelmébe ajánlok egy, a darabról és koráról szóló, rendkívül érdekes tanulmányt.)

Nem lenne igazságos, ha említetlenül hagynám a csapatjátékot, hiszen a dialógusok mellett számos esetben a háttérszereplők, szolgák, csak percekre feltűnő mellékalakok megszólalása, mozgatása és mozgása kitűnő (kiemelkedő a Grumiót alakító Pearce Quigley-é). A Globe-beli közvetítés egyik sajátos bája, hogy a szereplők arcjátékát – ami néha többet mond az elhangzó szövegnél – nekünk mutatja, szóval a HD előadás nézői még annál is többet kapnak, mint a helyszínen tolongók…

A történéseket reneszánsz hangulatú muzsika kíséri, s a zenészek maguk is részesei a játéknak, ahogy játék a tapsrend is – meghajlással minden irány felé… (Megjegyzem, kétszer másfél óra volt, de fel sem tűnt, hogy ennyi…)

Ismét Nádasdy Ádám fordítását illesztették a képek alá. Friss, illatos a fordítás, szellemes és szójátékokkal teli. Az ódonság – mint süteményen a porcukor – éppen csak annyira érezhető, hogy azért mégse hallgassuk mai dumaként a szócsatákat.

És hogy mire volt jó még a vetítés? Egy, a nézőtéren megkérdezett angol úr elárulta, hogy „a shakespeare-i szöveg kb. 80%-át érti, mert főleg a kifejezések tartalma változott az elmúlt röpke négyszáz évben”. Továbbá világossá vált számomra, hogy a hetvenes években népszerű Modugno-dal (La Lontananza/A távollét, nálunk Szécsi Pál torkából) legmeghatóbb közhelyének (A távollét olyan, mint a szél, a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja) eredeti gondolata innen származik: „Kis tüzet kis szél hatalmasra szít, de az orkán minden lángot kiolt.”

Ja, kérem, aki a témáit mástól veszi el (na jó, kölcsönbe veszi, de ki olvassa ma Ariostót?), ne csodálkozzon, ha az ő gondolatait is újrahasznosítják…

* * *

Az Uránia Nemzeti Filmszínháznak a British Council támogatásával megvalósuló sorozata
Shakespeare’s Globe 2013/14. További előadások:

Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok – 2014. január 6. (Vízkereszt napja) 19:00

Shakespeare: VIII. Henrik – 2014. február 13. 19:00

Shakespeare: Rómeó és Júlia – 2014. március 6. 19:00

Shakespeare: Ahogy tetszik – 2014. április 10. 19:00

Uránia Nemzeti Filmszínház | 1088 Budapest, Rákóczi út 21.