»A hagyomány nem múzeumi tárgy« | Magyarország Bécsben

Posted on 2014. március 23. vasárnap Szerző:

0


Marton László (Fotó: Georg Soulek/Burgtheater)

Marton László (Fotó: Georg Soulek/Burgtheater)

BJI |

A fenti címmel tartottak tematikus estet március 15-én a Burgtheater Magyar­or­szág Fesztiválján a bécsi Akademie­thea­terben. Az est ötletgazdája Eszéki Erzsébet volt.

A bécsi Magyarország Fesztivál „az identitásért színházi eszközökkel folytatott küzdelem” témakörét járta körül. A fesztivál a Forte Társulat bemutatta Agota Kristof A nagy füzet című regényének színpadi feldolgozását. Látható volt Bodó Viktor Anamnesis című rendezése, Pintér Béla és Társulata pedig a Szutyok című darabot állította bécsi színpadra, német feliratozással.

»A hagyomány nem múzeumi tárgy« című esten Oláh Kálmán zenéjével kezdtük az programot – mondta el Eszéki Erzsébet –, ő a Hungarian Sketches című sorozatából a közismert A csitári hegyek alatt című népdal ihlette kompozícióját játszotta. Azonnal magával ragadta a közönséget, már ez után hatalmas tapsot kapott.

Aztán Caroline Peters színésznő felolvasott három bekezdést Esterházy Pétertől, a hagyományról, ezt egy hosszú laudációból vágtam ki, EP szíves engedélyével, s ezt használtuk címként is. Nagyon izgalmas gondolatok, jó felütés volt az esthez.

Kovalik Balázs, Eszéki Erzsébet (DL)

Kovalik Balázs, Eszéki Erzsébet (DL)

Bernhard Studlar osztrák író és dramaturg moderátorként szólította meg a magyar vendégeket. Kovalik Balázs operarendező és Márton László író (mindketten kitűnően beszélnek németül) személyes történetekkel érzékeltette, nekik mit jelent a hagyomány, mi a hagyomány fontossága, miért háborodnak fel sokan, amikor valaki „kiforgatja” az eredetit – de olyankor az is kérdés: mi az eredeti? Sok remek példát mondtak, remek humorral, a közönség nagyon figyelt, és olykor jókat nevetett.

A közönséget nagyon érdekelte a téma, hiszen ez mindenhol érdekes, hogy mi a valódi hagyomány. Miért fontos ez a nemzeti identitásunkhoz? Ha modern művet hozunk létre egy régiből, akkor „hazaárulók” vagyunk? Ez elég abszurd megközelítés, de hát vannak ilyen hangok is… De az eredeti művek jó része ma élvezhetetlen, nem lehet őket úgy bemutatni, mint valaha, mert iszonyú porosak lennének. De akkor miért veszélyes, ha valaki meg akarja mondani, hogy mi a helyes, mi nem, miként lehet a hagyományhoz nyúlni, miként nem? Természetesen sem Kovalik Balázs, sem Márton Laci sem akarta megmondani a „tutit”. Arról beszéltek, hogy minden eset egyedi, és az az érdekes, hogy tud-e valaki egy régi művel a mában érvényeset, érdekeset adni.

Oláh Kálmán játszott Térey János két verse között is, az első az A és D volt, arra reflektált erre zenével, s ez után jött az Örökség című Térey-vers. Aztán megint beszélgetés.

Oláh Kálmán (DL)

Oláh Kálmán (DL)

Márton László Minerva rejtekhelye című regényéből is választottam egy részletet, azt követően Kálmán egy Richard Strauss-dalra kezdett improvizálni, beleszőtt egy magyar népdalt is, egyszerűen fantasztikus volt!

Eszéki Erzsébet, ötletgazda, műsorvezető

Eszéki Erzsébet, ötletgazda

Mindig nagy-nagy tapsot kapott, ez volt a legérzékletesebb példa, miként lehet a hagyományt úgy átmenteni ma, hogy az nekünk is újat adjon. A végén meg egészen gyönyörű, hosszabb improvizáció hangzott el, Kálmán két kompozíciója alapján, az egyiket Bach-mű ihletésére írta. Hiszen ez is erős hagyomány…

Nagy siker volt, utána sokan mondták, idegenektől is hallottam – akik a barátaimnak mesélték –, hogy mennyire izgalmas volt ez gondolatilag, és teljesen elájultak Oláh Kálmán zenéjétől, meg hogy milyen finoman volt minden egybefűzve, s ez így mennyire egyedi, különleges színházi élményt adott nekik.

Fotók: Dobó László (DL)