kistibi | Miért marad eleven egy százhúsz éve született regény? Miért enyészik el egy másik, amelyik ugyanilyen jó szándékkal jött létre, de érdektelenné vált? Jobb regény-e A Pál utcai fiúk, mint az Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai? Buták a kérdések, válaszok pedig nincsenek. Az oktatáspolitika a felelős e kérdések megfogalmazódásáért, bár egy felelős […]
április 22, 2021 Írta: olvassbele.com
Xénia EE | Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat idén Márton László veheti át A Nibelung-ének című irodalmi mű fordításáért, valamint teljes írói életművéért. A fődíjas mellett Wirth Imrét, Kiss Tibor Noét, Szolláth Dávidot és Bódi Katalint nevezik meg. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha majd a járványhelyzet engedi. Az Artisjus […]
szeptember 30, 2017 Írta: olvassbele.com
Totth Benedek: A fekete katona Apa egyszer azt mondta, minden gombafelhő egyforma, mindegy, hogy a jenkik dobják le az atombombát vagy a ruszkik. Nem értettem, honnan veszi ezt, de nem bírtam kiverni a fejemből. Mint a beszédet, amit a Nagy Imre ismételgetett egy egész napon át a rádióban. Annyiszor hallottam, hogy ha álmomból keltenek fel, […]
szeptember 30, 2017 Írta: olvassbele.com
Tóth Gergely | 1956 máig kényes téma a közéletben. Sokáig elhallgatták, félremagyarázták, letagadták. Sok más történelmi tragédiához hasonlóan nem lett kellőképpen – vagy inkább egyáltalán – feldolgozva. Aztán a rendszerváltás után az elmaradt évtizedeket azonnal pótolni akarták, de sok kérdés maradt megválaszolatlanul, sok résztvevő szerepe nem teljesen tisztázott. Vannak, akik azzal kérkednek, hogy ott voltak, […]
július 20, 2017 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Élő személy memoárját olvasgatni furcsa érzés, mintha már lezárta volna önmaga életét, épp ezért, s talán még a szelektív emlékezet csapongásai miatt, nem is kedvelem különösebben az ilyen műveket. Ám határozottan más a véleményem Marton László új könyvéről – amit persze Orosz Ildikó érdemének is betudhatunk. Az Összpróba egy olyan, lassan már […]
július 20, 2017 Írta: olvassbele.com
Várkonyi Zoltán az egyik legfontosabb személy az életemben: mesterem, igazgatóm, később barátom – és egy „szellemi” apafigura számomra. Egész pályafutása alatt megőrizte villódzó, szabad, rakoncátlan, az ismert megoldásokat megvető és elvető természetét. Sokoldalú művész: kiváló színész, ihletett színház- és filmrendező. 1945-től 1949-ig – politikai-ideológiai okból történt feloszlatásáig – a legendás és progresszív Művész Színház igazgatója. […]
március 24, 2017 Írta: olvassbele.com
Dömötör Nikolett | Áprilisban szólal meg a színen Fibinger, a csodálatos zsírleépítő termék forgalmazója, Mészáros Máté előadásában. Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című prózájának monodráma-változatát az Orlai Produkció mutatja be a Jurányi Inkubátorházban. A darab főhőse mondja egy helyen: „Én effektíve a kisebbrendűségem ellen ettem, mintha a számmal akarnám a lelki sebeimet befoltozni, amitől […]
október 6, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | A Vígszínház 1994-ben mutatta be először az Össztáncot, méghozzá annak az évadnak a megnyitásakor, amikor ideiglenes sátorszínházukból végre visszaköltözhetett a társulat a körúti, felújított épületbe. Szerencse, hogy nem merült feledésbe a darab, mert minden generációnak látnia kell. Sőt: én egyenesen kötelezővé tenném minden középiskolai osztálynak, hogy részt vegyen ezen a táncos történelemórán. […]
március 23, 2014 Írta: olvassbele
BJI | A fenti címmel tartottak tematikus estet március 15-én a Burgtheater Magyarország Fesztiválján a bécsi Akademietheaterben. Az est ötletgazdája Eszéki Erzsébet volt. A bécsi Magyarország Fesztivál „az identitásért színházi eszközökkel folytatott küzdelem” témakörét járta körül. A fesztivál a Forte Társulat bemutatta Agota Kristof A nagy füzet című regényének színpadi feldolgozását. Látható volt Bodó Viktor […]
április 10, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Tóth Zsuzsanna Mióta világ a világ, természetesnek vesszük, hogy az írók nem csupán saját nemükből választott hőseiket, de a másik nem képviselőit is képesek teljes személyiséggel felruházni, átélve gondolataikat, érzéseiket. Ismerjük és gyakorta citáljuk Flaubert mondását: Bovaryné én vagyok… De hogyan csinálják? Mennyire bújnak bele a férfiak egy nő lelkébe? Belebújnak? Mennyire érzik át […]
április 10, 2013 Írta: olvassbele
Írás közben nővé változni? Lehetséges lenne ez? Egyáltalán: egy író mit tudhat a nőkről, ha férfi? Igaz volna, hogy a legnagyobb regényhősnőket férfiak alkották? Azt jelentené ez, hogy a férfiak többet tudnak a nőkről, mint maguk a nők? Vagy éppenséggel semmit, s mindez csak az irodalomban valóság? És miért mindig Emma Bovary és Anna Karenina […]
április 10, 2013 Írta: olvassbele
Nádas Péter „Láthattuk térdének erős, föltűnően fehér belső hajlatát”– írod egy nőről. Ebben számomra van annyi erotika, mint abban a végtelenül hosszú, fárasztó, szőrös, bőrös, előbőrös, nyálkahártyás szeretkezésben, a Párhuzamos történetekben, bár az egy szokatlanul pontos, tényfeltáró leírás. És semmiképp nem fölösleges. Te magad hogy érzed, sikerült-e ott megvalósítanod azt, amit akartál? Egy ilyen elképzelésben, […]
augusztus 21, 2012 Írta: olvassbele
Molnárnak hívták az illetőt, Molnár Lajosnak. Harmincnégy évvel ezelőtt tanúja voltam szavainak és tetteinek. Azóta nem láttam. Nem tudom, mi lett vele. Azt sem tudom, egyáltalán él-e még. Tudtuk róla, hogy embert ölt, ő maga mesélte. Többször mesélte, mindig másképp. Némelykor úgy mondta, hogy nem is akarta megölni az áldozatot, csak éppen az a helyzet […]
augusztus 21, 2012 Írta: olvassbele
Az egy elbeszélésből és két kisregényből álló kötetében a szerző köznapinak mutatkozó, de óriási belső feszültségeket hordozó jellemek és helyzetek ütköztetésével viszi előre az eseménysorokat, miközben az emberi létezés alapfeltételeire kérdez rá. Kalligram Könyvkiadó, 2012 190 oldal ISBN 978 808 101 5892 Recenziónk Olvass bele!
augusztus 21, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Kibédi Varga Sándor A regényolvasó olyan, mint a világjáró: újat, szokatlant akar felfedezni. Ha az egyszemélyes expedíción önmagára vagy saját világához hasonlóra bukkan, az is reveláció. Én most ebben a helyzetben vagyok… Ez a könyv regény is, meg nem is – műfaji megjelölése: „történetek egy regényből”. A három történet közül az elsőt és az […]
február 10, 2022 Írta: olvassbele.com
0