Emléktűz | Marton László, Orosz Ildikó: Összpróba

Tóth Zsuzsanna |

Élő személy memoárját olvasgatni furcsa érzés, mintha már lezárta volna önmaga életét, épp ezért, s talán még a szelektív emlékezet csapongásai miatt, nem is kedvelem különösebben az ilyen műveket. Ám határozottan más a véleményem Marton László új könyvéről – amit persze Orosz Ildikó érdemének is betudhatunk.

Az Összpróba egy olyan, lassan már teljesen eltűnő világ lenyomata, amelyben a műveltség, művészet, értelmiség fogalmak még jelentettek valamit. Furcsa, hogy mindezt a mai, „polgári értékeket” képviselő Magyarországon múlt időben kell írnom. A tömör (és nagyon színház-szakmai) címnél többre hívja fel a figyelmet az alcím: Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései. Marton emlékeinek, elmélkedéseinek tüzénél kifejezetten jólesik melegedni.

A Kossuth-díjas Marton László az elmúlt bő negyven év egyik meghatározó rendezője, színészek és rendezők mestere – s azon magam is meglepődtem, hogy 25 éven át volt a Vígszínház igazgatója. Életútja – amely a polgári jólétből indult, és a történelem szeszélyességének következményeitől sem mentes – egyértelműen sikeres, és ízig-vérig színházi embert mutat. Ugyanakkor lenyomatában őrzi a Rákosi- és Kádár-korszak kultúrpolitikáját, sőt: a közelmúltét, a rendszerváltás és az azóta eltelt évek változásait. Igaz, utóbbiakat semmiképp nem aktuálpolitikai éllel emlegeti.

• Olvass bele!

A visszaemlékezés – amelynek plaszticitásában nyilván rendkívül fontos Orosz Ildikó újságíró tapintatos, háttérben maradó segítsége – letisztult és higgadt stílusban mutatja meg Marton családját, a gyerekkort, az ifjúság éveit és pályája valamennyi fontosabb állomását. A könyv alapját egy több „nekiülésből” álló, magnón rögzített beszélgetéssorozat adja. Személyes találkozások, próbákba és oktatási szituációkba is bepillantást engedő bizalomépítő folyamat. Valószínű, hogy ennek köszönhetően a könyvben elsősorban a beszélő embert halljuk. Akárha baráti társaságban borozgatnánk, dumálgatnánk – és közben valaki elmesélné az életét. A sorrend az élet-kronológiát követi, időnként meg-megpihenve egy fontosabb személy, jelenség, találkozás, alkotótárs felidézésénél. Ahogy haladunk előre az időben, úgy rajzolódik ki, szemérmesen, minden bulvár-íztől mentesen maga az ember, aki a színházra tette fel az életét. Nagyon szimpatikus ez a kép, nyoma sincs benne nagyképűsködésnek – mintha ő maga is csodálkozna a sikereken, amelyeket elért. Családtagokról, barátokról, pályatársakról egyaránt tisztelettel beszél, nem bírál, nem mond ítéleteket – és semmiképp nem tetszeleg a rendezői szerepben. Visszafogottan, ugyanakkor élvezettel mesél, így bejárhatjuk vele a magyar színháztörténet nagyon izgalmas évtizedeit.

Jó újra olvasni a nagy sikerekről – amelyeket korosztályom már mind megtapasztalhatott –, a Képzelt riport, a Padlás, az Össztánc és a többi legendává érett előadás keletkezésének körülményeiről. Barátságokról – amelyek közül sokat már a kényszerű elválás szakított meg. Munkakapcsolatokról, melyeket más forrásból is igazolt az élet, hogy csak a szintén legendás Lázár Egon könyvére utaljak, amely ugyancsak a Vígszínházban töltött évtizedekről – s benne Martonról is – mesél.

Személy szerint nekem sokat jelent az a szimpatikus és értő hozzáállás is, amelyet Marton László az alternatív színházak iránt tanúsít. Nincs ugyan egyedül ezzel a véleménnyel, mégis nagyszerű olvasni, hogy, miközben bérleteseikről ír, azt vallja: „De az sem baj, ha a mi ifjú nézőnk az itt szerzett szép élmények után nem nálunk marad, hanem felnőttként Pintér Béla, a Stúdió K vagy Horváth Csaba Forte Társulatának nézője lesz. Szerencsére ma Magyarországon erősek ezek az alternatív műhelyek, és jó lenne, ha ez így maradhatna, ha a kultúrpolitika nem lehetetlenítené el a működésüket. … (ők) olyan formában tudnak beszélni, ami rendkívül inspiráló a nagy színházak számára is. Ők a színházi nyelvújítók. … Szükség van erre az egészséges kölcsönhatásra, hiszen a kőszínházak és az alternatív színházak nem két külön világot, hanem egy nagy egészet alkotnak.”

Ebben a nagy egészben, hazai színházi életünkben, megkerülhetetlen személyiség Marton László. A kívülálló számára is élvezetes olvasmányt kínáló Összpróba segít abban, hogy ez még sokáig így maradjon.

Orosz Ildikó, Marton László: Összpróba
Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései
Park Kiadó, Budapest, 2017
300 oldal, teljes bolti ár 3950 Ft,
kedvezményes webshop ár 3160 Ft,
ISBN 978 963 355 3183

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

»Különös krónikát tart a kezében az olvasó. Egy olyan összetett, rétegzett szöveget, mint amilyenek egy jó színdarab mondatai. Ez nem véletlen, hiszen a könyv főhőse színházi ember, ismeri a jó előadás követelményeit, és kiváló érzelmi és képi memóriával rendelkezik. Ez a krónika egyszerre családtörténet, korszaktörténet, színháztörténet, nevelődés- és fejlődéstörténet, egyúttal izgalmas művészkarrier-történet is.« – Részlet Radnóti Zsuzsa előszavából

Marton László (1943) színházrendező, a Vígszínház főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.