Mindenki táncra perdül | Békés Pál: Össztánc / Vígszínház

Posted on 2015. október 6. kedd Szerző:

0


1956

1956

Lengyel Szilvia |

A Vígszínház 1994-ben mutatta be először az Össztáncot, méghozzá annak az évadnak a megnyitásakor, amikor ideiglenes sátor­szín­házukból végre visszaköltözhetett a társulat a körúti, felújított épületbe. Szerencse, hogy nem merült feledésbe a darab, mert minden generációnak látnia kell. Sőt: én egyenesen kötelezővé tenném minden középiskolai osztálynak, hogy részt vegyen ezen a táncos történelemórán.

Az Össztánc ugyanis tömörített korrajz a 20. és 21. századról. Van benne háború, foci, Coca-Cola, ’56 – és minden korban párkeresés, divatozás, tetszeni vágyás.

Tangó

Tangó

A Théâtre du Campagnolnak A bál című előadása adta az ötletet, amiből Békés Pál írta meg a darabot. Imre Zoltán koreográfiáját Bodor Johanna újította meg, aki Vörös Péter Dániel társastánctanárral együttműködve hozta létre ezt a hihetetlenül mozgalmas kavalkádot. Szinte végig jelen van 9-10 páros a színpadon. Az indító jelenetben ismerkedési esten vesznek részt. Ahogy egyenként bejönnek, és felénk fordulva megnézik magukat a tükörben, már ismerjük is személyiségüket. Ehhez persze kellenek a társulat talán legjobbjai, és természetesen Marton László, aki rendezője volt az első Össztáncnak is.

Majomsziget

Majomsziget

Rendhagyó módon a két felvonásnyi zenén kívül nem nagyon hallunk mást. A szereplők szavak nélkül is mindent ki tudnak fejezni, merthogy beszél a mimikájuk, a mozdulataik, de még az öltözetük is. Nagyon erős érzelmeket hoznak elő magukból, még ha hihetetlennek tűnik is, hogy ehhez meg sem kell szólalniuk. Az eltáncolt világháború szinte sokkoló, máskor meg hangos kacagást vált ki a tánclépésben elmondott történelem.

Ötórai tea

Ötórai tea

Khell Csörsz a 21 évvel ezelőtt már bevált, egyszerű bisztró/presszó/tánciskola nagyjából mozdulatlan terét helyezi a táncosok köré. Csupán egyszer, a háború közben nyílik fel a tető meg a színpad két oldala, és a legmegrázóbb pillanatokhoz asszisztáló egyetlen díszletmozdítás sokszorosra növeli a jelenet hatását.

Az 1994-es előadást nem láttam, de a fellelhető szemelvényekből, egykori nézőinek elmondásából az a kép áll össze, hogy az eredetihez képest nem sokat változtattak. Minek is kellene azon, ami jó volt? A színészek nagy része természetesen cserélődött, ugyanakkor vannak visszatérők. A sorozat utolsó Össztáncára a 2008/2009-es évadban került sor a Vígben. Abból a szereposztásból most újból játszik Borbiczki Ferenc, Eszenyi Enikő, Fesztbaum Béla, Hullan Zsuzsa, Igó Éva, Józan László, Pápai Erika. Mintha megállt volna az idő. Pápai Erika meg ugyanolyan gyönyörű, mint harminc éve. Vajon hogy csinálja?

Túlterhelés

Túlterhelés

Az első előadásokban még Halász Judittal, Hegedűs D. Gézával vagy akár Kútvölgyi Erzsébettel is találkozhatott a szerencsés néző, de a beálló fiatal színészek ugyanúgy megállják a helyüket. Arról pedig Jeney Erzsébet tehet, hogy az általa válogatott zenék még napokkal később is mocorognak a nézők fejében, mozgatják lábfejét.

'57 után: munkásőrök

’57 után: munkásőrök

Az időszáguldás megköveteli, hogy a jelmezek sűrűn változzanak. A hajviseletek, melyek összhangban állnak korokkal és ruhákkal, szintén megnehezítik a gyorsöltözésekre kényszerített párosok életét. Jánoskúti Márta (és munkatársa, Kovács Yvette) jelmezei nem csupán korfestők, de végtelenül praktikusak is, hogy a színészek képesek legyenek az őrült tempót követni a színfalak mögött. A nézők már csak a kész, új (megparókázott) figurát láthatják.

Az előadás végén a közönség is beszállhat az össztáncba. (Végül is össz-!). A színészek felkérését elfogadó – lámpaláztalan – nézők felmehetnek a színpadra, és rokizhatnak egyet kedvencükkel.

Mobiltelefonos világ

Mobiltelefonos világ

Szeretném húsz év múlva is látni ezt a táncos időutazást. Vajon akkor hogyan ábrázolják majd a mát, ami akkorra már történelem? De addig is érdemes egynél többször megnézni a darabot. Túl sokan vannak egyszerre a színpadon, túl sokan táncolnak egyszerre, minden pár szinte önálló produkciót ad nyújt. Óhatatlanul elkerülte valami a figyelmemet – egy ember két szeme kevés hozzá. (Bezzeg milyen jó a póknak azzal a sokkal! Bocs…)

Tabló!

Tabló!

Szóval meg kell nézni újra, hogy mindenkit alaposan megfigyelhessünk. Jó alibi, igaz?

Fotók: Kolbe Gábor – Az előadás további képei