»Miért egészségtelen, erkölcstelen, törvénybe ütköző mindaz, ami jól esik?« | Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról / Jurányi Inkubátorház

Dömötör Nikolett |

Áprilisban szólal meg a színen Fibinger, a csodálatos zsírleépítő termék forgalmazója, Mészáros Máté előadásában. Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című prózájának monodráma-változatát az Orlai Produkció mutatja be a Jurányi Inkubátorházban. A darab főhőse mondja egy helyen: „Én effektíve a kisebbrendűségem ellen ettem, mintha a számmal akarnám a lelki sebeimet befoltozni, amitől törvényszerűen híztam, s még kisebbrendű lettem, naná.”

Honnan jött az ötlet, hogy Znamenák István rendezővel monodráma formájában dolgozzátok fel Parti Nagy Lajos művét?
Tavaly nyáron próbáltuk a Párterápiát Szentendrén, amikor Znamenák István, a darab rendezője mondta, hogy talált egy szöveget, ami szerinte nekem való lenne. Akkor még nem említette, hogy pontosan miről is van szó, de később Orlai Tibor producer is ugyanezt a szöveget ajánlotta a figyelmembe. Ekkor derült ki, hogy egymástól függetlenül ugyanarról a Parti Nagy-műről beszéltek mindketten. Az eredeti szöveg, Az étkezés ártalmasságáról eleve monológ formájában született meg. Aztán maga a szerző alkalmazta színpadra, így lett belőle monodráma. De elolvastam a könyvet is, már úgy, mint amit majd mondani kell.

Milyennek találtad mondásra szánt szövegként?
Van némi különbség a könyv és a monodráma között – az előbbi azért nem teljesen mondásra szánt, a színpadi verzió már inkább, de azért Parti Nagy stílusában alapvetően az az egyik nehézség, hogy az élő beszédtől valamilyen értelemben eltér. Az már az elején rögtön látszott, hogy meg kell majd küzdenem vele. Ismertem korábban is Parti Nagy műveit, műfordításait, fel voltam rá készülve, hogy nem lesz könnyű elmondani azokat a mondatokat. Nem úgy tagolja a szövegek egységét, ahogy egy „hagyományos” vagy párbeszédes formában írt színdarabban szokás. A klasszikus darabokban a központozásnak nyilván van jelentősége, itt nem feltétlenül, vagy nem éppen ugyanaz. Beszédtechnikailag, színésztechnikailag ez egy nehéz szöveg.

Szerintem olvasni sem könnyű, egy szuszra főleg nem az.
Valóban. Csak hát ha olvassuk, vissza lehet lapozni, lehet lassítani, de ha halljuk, az egészen más. Én csak egyszer fogom elmondani! (nevet) Meg kell érteni, értetni elsőre is, és azért ez egy feladat. Pár hete próbálunk, fokozatosan haladunk a tanulásban és abban is, hogy mit játsszak. Muszáj lesz mindig gondolnom valamit, amikor mondom. A színész valójában a próbák alatt tanulja a szöveget, ahogyan elemzi és mozdulatokhoz, a játékhoz köti. Igazán élvezetes ez a munka, de egyelőre még úgy érzem magam, mint egy kőműves, aki elkezdi rakni az első sor téglát.

• Olvass bele!

Milyen gyakran dolgozol kortárs szövegekkel? Milyen különbséget jelentenek a klasszikus szövegekhez képest? Hiszen játszottál a Vígszínház Rómeó és Júliájában, ami Varró Dani átirata alapján készült…
Játszottam Egerben Korniss Mihálynak a hetvenes évek végén írt Hallelujájában, illetve volt több magyar ősbemutató is, amelyekben részt vettem. Csináltunk egy trilógiát, amit Márton László írt Báthoryról, ez egy Shakespeare-parafrázis is egyben. Jambusokban írta, de a ’90-es évek elején és rengeteg modern szó, kifejezés került bele. Talán annyi a különbség, hogy a kortárs szövegeket néha kicsit másképp kell mondani. Szövegtanulás szempontjából például egy verses forma könnyebben belemegy az ember fejébe, a dallama, a ritmusa, a lüktetése miatt. Nem ül be olyan könnyen a rossz, mert rögtön megérzed, hogy nem jó. Ha költészet is van az adott szövegben, néha olyan szavakat kell kimondani, amelyek valójában nem is léteznek, hanem éppenséggel oda találta ki a szerző. Nyilván ettől még érthető és jelentése is van, de akkor fogja először hallani a néző, amikor elhangzik a színpadon.

Ilyenek a Parti Nagy-szövegben is elég sűrűn előfordulnak.
Bizony. A káromkodásokat például gyönyörűen kerüli ki új kifejezések kreálásával. Rögtön tudni lehet, hogy káromkodás, de közben mégsem azt hallod. Ez nagyon elegáns. Mégis, egy színházi előadásnak nem az az elsődleges célja, hogy a nyelvi leleményt visszaadjuk. Egy új dolog keletkezik, amiben én mint színész emberként ülök és beszélek. A nézőnek az a legfontosabb, hogy megértse, velem mi történik. Az egy plusz, ha eközben felfigyel, meghallja, hogy milyen érdekes az a nyelv, amin megszólalok, és még jobb, ha utána kedve támad elolvasni az alapművet. De nem szabad nagyon akarnom úgy mondani, hogy mindenképpen értsék a másságát.

A szöveg komplexitása és nyelvezete mellett maga a műfaj, a monodráma is egy kihívásokkal teli forma. Miért éppen most jött el az ideje, hogy kipróbáld magad benne?
Eddig nem is gondoltam rá. Nem gyávaságból – bár talán féltem is –, inkább azért, mert nem jutott eszembe, hogy nekem erre szükségem volna, jól elvoltam azokkal a dolgokkal, amik megtaláltak. Egy ilyesfajta színpadi jelenlét esetében muszáj verbálisan is kommunikációt teremteni, ugyanakkor egy helyzetet is megmutatni. Effektíve nem beszélek a nézőkhöz, bár egy kicsit mégis, hiszen maga a darab is arról szól, hogy egy férfi előadást tart egy vidéki művházban az étkezés ártalmasságáról – ez nem az a szituáció, ami a műfajra általában jellemző: hogy valaki leül, és elkezdi mesélni az életét. És hát egyedül vagyok. Merőben szokatlan élmény számomra, hogy nincs partnerem, akitől segítséget kaphatnék, akár egy próbán is, hiszen már pusztán abból, ahogy „csupán” figyeled a másikat, reagálsz rá, rengeteget lehet építkezni. Ha monodráma készül, nem is igazán lehet négyórákat intenzíven lepróbálni a folyamat alatt, a mindenkori színész és a rendező is iszonyúan elfárad közben. Egyelőre az is inkább nehézségnek tűnik, hogy a szöveg rengeteg olyan gondolatot tartalmaz, amivel tudok azonosulni és amitől a magaménak érzem.

Mint például?
Egyrészt van benne összeomlás – éppen összeomolni látunk egy embert, aki a feladatát képtelen jól csinálni, mert kikészül, és pont most lesz elege. Kicsit olyan számomra, mintha egy színész előadás alatt kattanna be, és miközben a színpadon áll és játszik, elkezdene oda nem illő szövegeket mondani. Például, hogy hullafáradt, kevés a fizetése és teljesen ki van égve. A főszereplővel is ez történik. Nem érdekli, hogy a közönsége pénzt adott azért, hogy hallja őt beszélni az étkezés ártalmasságáról. Ehelyett inkább a párkapcsolatáról értekezik, amiben nem érzi jól magát, de talán rosszabb lenne nélküle.
A másik pedig a kövérség. Mi a baj azzal, ha szeretünk enni? Miért van bűntudatunk már akkor, miközben lenyelünk egy falat isteni pecsenyét? Soha ne egyek este tízkor, amikor holtfáradtan, éhesen hazaérek, és amikor végre nyugtom van? Nem kéne rizst, krumplit enni a húshoz, felejtsem el a pastát, a kenyeret is? Nem is szólva az ördögi kör furcsa lelki hatásairól. Mert egyszerre utálod magad, de közben mégis imádsz enni, ízeket érezni, rágni és nyelni. Szörnyen irigylem azokat, akiknek nem akkora öröm az evés, mint nekem. A magyar konyha egyébként is zsíros, például az olaszhoz képest, gondoljunk csak a kelt tésztáinkra, a süteményeinkre, a disznóölésekre… Ráadásul a korban, amiben élünk, minden azzal van tele, hogy mennyire egészségtelen bármi, amit csinálunk. Ne együnk húst, mert állatvédők vagyunk. Manapság még azt is magamra kell vennem egy darab sült oldalassal, hogy gyilkos vagyok… Pedig van kutyám és szeretem az állatokat. Aztán ne együnk szénhidrátot se, mert paleók vagyunk, szóval tulajdonképpen csak zöldségen kellene élnünk, úgyhogy legyen mindenki vegán. A főhős arról is beszél, hogy mi az a kéjalapú étvágy, amit valójában a kétségbeesés szül. És arról a frusztrációról, hogy miért egészségtelen, erkölcstelen, törvénybe ütköző mindaz, ami jól esik.

Álmodtál már valaha hasonlóról, hogy élesben, a színpadon megtörténik veled az a kifakadás, amit a főhős, Fibinger művel?
A színészek egyik leggyakoribb rémálma inkább az, hogy csak úgy belöknek a jelenetbe, és te egyáltalán nem tudod, mit kell mondanod, hiszen nem a te előadásod, nem is te próbáltad, mégis mindenki úgy tesz körülötted, és néznek rád. Arról, hogy összeomlok, nem szoktam álmodni, arra viszont néha gondolok, hogy egyszer itt hagyom ezt az egészet, elmegyek az országból, és valami másba kezdek. De lehet, hogy ezt csak az éppen aktuális kétségbeesés szüli.

Tavaly óta szabadúszóként dolgozol. Nem hatott rád felszabadítóan a változás?
Úgy érzem, hogy most nagyon jól esik. Persze azok az alapproblémák, amiket az élettel kapcsolatban érzek, nem szűnnek meg, de jó érzés, hogy egy kicsit több pénze van az embernek, nagyobb becsülete, több szabadsága. Elégedett vagyok és hálás, mindenkinek, meg persze magamnak, amiért meg mertem lépni.

Sokáig haboztál?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy rettenetesen szenvedtem valamiben, de nem tudtam, mi a szenvedésem oka és azt sem, hogy mit kéne tennem. Aztán eldöntöttem, hogy drasztikus változtatásra van szükség, ami azért mindig magában rejti a félelmet is – emiatt nagyon könnyen le tudjuk beszélni magunkat a cselekvésről. Ezúttal azonban nem beszéltem le magam, és ennek őszintén örülök.

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Előadja: Mészáros Máté
Rendező, látvány – Znamenák István

Bemutató: 2017. április 13., csütörtök 20.00
Jurányi Inkubátorház (1027 Budapest Jurányi u. 1.)

További időpontok:
április 14. (p), 23. (v), 25. (k), május 11. (cs), 12. (p), 23 (k).

Jegyvásárlás

Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.