A rettegés ciprusa | Greg Iles: Csontfa

Posted on 2017. március 26. vasárnap Szerző:

0


iles_csontfa-bor240Lengyel Szilvia |

A trilógia első része, a Lángoló kereszt izgalmai után nehéz volt elképzelni, mivel tud előállni a szerző úgy, hogy a Csontfa után még egy könyvre valót tartalékolnia kell. De kár is megpróbálni, hogy Greg Iles fejével gondolkodjunk, úgysem sikerül. Ami ott kavarog, bonyolódik, az másnak átláthatatlan káosz lehet. Jobban járunk, ha megvárjuk, mit ad nekünk legközelebb, a szerző kedvelői úgysem csalódnak majd. Ahogy most sem. 

Gigantikus összeesküvés-elmélet ez, és nem a valóságtól teljesen elrugaszkodottak közül, hanem olyannyira valóságos fikcióval állunk szemben, ami teljesen elhihető. Sőt: lehet, hogy valójában nem csak kitaláció. A szerző úgy beleásta magát a Kennedy-gyilkosságok történetébe, a 60-as évek korrupcióval átszőtt fajgyűlölő társadalmába, hogy minden szavát komolyan vesszük, összességében pedig nagyszabású történelemórán veszünk részt.

A történet szálainak fő összebogozója Tom Cage, az idős körzeti orvos. Évekkel korábbi ápolónője halálos betegen, hirtelen visszatér Natchezbe, majd különös körülmények között hal meg. Mindenki a doktort vádolja, elrontott eutanáziát sejtenek a hátérben, ám doktor Cage a felelősségre vonás elől elmenekül. Ebben egy régi cimborája is segíti, azonban már útjuk elején megölnek egy rendőrt, és innentől kezdve vadásznak rájuk a zsaruk. Fia, Penn Cage, a város polgármestere és újságíró menyasszonya, Caitlin Masters mindent elkövet, hogy előkerítsék. Utóbbinak legnagyobb vágya egy Pulitzer-díjat termő oknyomozó cikk megírása, ezért aztán többször is keresztbe tesz az egyébként jó szándékú FBI-ügynöknek, John Kaisernek, és még a párja elől is elhallgat fontos információkat.

Iles története szövevényes, és akadhat, akinek már ennyi is sok. Nagyon bonyolult, nagyon hosszú, és még mindig van egy kötet hátra a trilógiából. Számomra azonban maga a paradicsom egy 730 oldalas könyv, pláne ha ilyen letehetetlen, mint a Csontfa. Történelmi betekintést nyújt Amerika elmúlt évszázadába, komoly tudást ad. Ilyen részletgazdag kibontását e témának biztosan nem találjuk az iskolai könyvekben. Márpedig ez igen tanulságos, izgalmas és megrázó korszaka az Egyesült Államok történelmének. Szégyenletes fajüldözés, gátlástalan korrupció. Persze bizonyos fogalmak a mai világból úgy köszönnek vissza, mintha nem múlt volna el ötven-hetven év. De talán éppen ezért is érdemes foglalkoznunk ezzel a könyvvel, hátha benne találjuk a megoldást.

A családregény az 1960-as években indul, a doktor és a Ku-Klux-Klan radikális vonalának, a Dupla Sasok tagjainak fiatalkorától. A nagyszülők rossz vére viszi a rossz útra az összes leszármazottat. Közhellyel: a vér nem válik vízzé, és itt aztán csurog is minden szinten. Hagyományozódik az erőszak és a gyűlölet. Forrest Knox – a tömény negatívum, korrupt rendőrségi vezető, aki a legmagasabb szintre tör – ugyanolyan, mint az egész családja. Olyan gyilkos szervezetet hoznak létre és működtetnek évtizedeken keresztül rokonsági kötelékben, amely még rosszabb, mint a Ku-Klux-Klan. Igen, van rosszabb. Amikor lelkiismeret-furdalás nélküli mészárlás folyik, nem pedig csuklyás vérbírósági színjáték – vagyis bohóckodás. (Ezzel persze nem akarom kisebbíteni a Klan tagjainak negatív érdemeit.) És ha egy ilyen ördögi társaság bejut a legfelsőbb körökbe is, terjeszkedik, mindenhova beszivárog és átveszi az irányítást, akkor nagyon nehéz rendet tenni.

Ezzel próbálkoznak a könyv főszereplői több fronton, néha egymásnak is keresztbe téve a nagy igyekezetben, és mert azért mindenkinek vannak saját kis titkai, érdekei. Hol Penn Cage maga meséli a történetet, hol Iles veszi át a narrációt. Ezzel a megoldással lehetőségünk van különböző nézőpontokból látni az eseményeket.

A karakterek hitelességét erősíti, hogy senki sem szeplőtlen, a jó oldal is sáros itt-ott, de még a rosszfiúk is kapnak egy kevés háttér magyarázatot, mitől is lettek gazemberekké. De vajon tényleg közük lett volna John F. Kennedy, Robert Kennedy és Martin Luther King meggyilkolásához? Nagyon is elképzelhető. Hiszen a körülmények máig sem tisztázottak, például hogy csak Lee Harvey Oswald lőtt-e, és vajon ki volt a megbízója?

Ebben a fázisban kezdődik az olvasók kutatóvá képzése. Nem hinném, hogy akad olvasó, aki legkésőbb a könyv feléhez érve ne búvárkodott volna a Wikipédián a Kennedy és Dupla Sasok címszavaknál. Ráadásul ez még csak az első lépcsőfok, szépen bele lehet merülni az amerikai történelem hatvanas éveinek korába. Mindezek után jutunk el a kérdésig: vajon az író fantáziája ennyire elképesztően jó, avagy az igazság az lehet, amit leírt?

A címadó Csontfa a könyv legfontosabb eleme, ezért is szerepel a borítón a mocsári ciprus. A Dupla Sasok a Mississippi mocsárvidékén ennél a hatalmas fánál követték el legrémisztőbb tetteiket. Minden ekörül forog, ezért szeretné megtalálni a hírhajhász Caitlin – de az FBI is.

A több ponton teljesen valósághű regényben olyan mai események jelennek meg, mint például a Katrina hurrikán, melyből bizonyos körök jókora hasznot húzhattak. Mert minden háborúnak megvannak a maga nyertesei, ez bizonyos. És még csak háború se mindig kell hozzá. A könyvbéli, szinte átláthatatlan korrupció, zsarolás olyan közel áll hozzánk, hogy nem is kell nagyon magyaráznia Greg Ilesnek, hogy is megy ez.

Az író saját gyerekkora meghatározó élményeit helyezte művei középpontjába. Gyermekkorában egy mérföldnyire élt  Amerika legnagyobb Ku-Klux-Klan szervezetétől. Elmondása szerint élete legfélelmetesebb élménye volt, amikor ötéves korában apja levitte az utcára, hogy testközelből nézzen végig egy KKK felvonulást. Cage doktort Iles a saját apjáról mintázta, aki szintén Natchezben volt háziorvos ötven éven át. Könyve „egy fiúról szól, aki meg akarja érteni az apját, és tudni honnan jött”.

És hogy ne töltsük üres várakozással az időt, míg megjelenik a befejező rész (Mississippi Blood – talán Véres Mississippi lesz a magyar címe), merem ajánlani, hogy aki eddig nem tette, próbálja megszerezni Penn Cage életének a trilógia előtti részleteit. A szerző előző művei (Csendes játszma, Forgó angyal és Az ördög hajója) még tovább növelhetik a témában való jártasságunkat, mire lefordítják nekünk az utolsó részt.

Greg Iles

Greg Iles

Greg Iles: Csontfa
General Press Kiadó, Budapest, 2016
736 oldal oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes webshop ár 3592 Ft,
e-könyv változat 3090 Ft
ISBN 9789636439125

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Penn Cage, az egykori államügyész-helyettes, Natchez polgármestere, egy szövevényes, dermesztő rémálom kellős közepén találja magát. Miután apja, Tom Cage hajdani feketebőrű ápolónője meghal, valóságos lavina indul el: a köztiszteletben álló orvos menekülni kényszerül a szinte minden sejtjében korrupt igazságszolgáltatás elől, és ő maga meg a menyasszonya, Caitlin élete is veszélybe kerül. A polgármester néhányadmagával kétségbeesetten próbálja megtalálni az apját, és akarva-akaratlanul háborút indít a Ku-Klux-Klan egyik vadhajtása, a kegyetlen Dupla Sasok ellen, akikről kiderül, hogy messze többet tudnak Tom Cage-ről, annak múltjáról, mint tulajdon felesége vagy a fia. És úgy tűnik, ez a múlt az amerikai történelem talán legnagyobb tragédiáihoz és rejtélyeihez köthető: egyenesen John F. Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King megöléséhez.

A jó és a rossz oldalon állók által indított hajsza végül mind egy helyre vezet: a mitikus Csontfához, az egykori kivégzőhelyhez, amely több titokra deríthet fényt, mint amennyiről a néhai áldozatok hozzátartozói tudni akarnának. És minden feltárt összefüggéssel egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az olyannyira vágyott bizonyosságot csak egyvalaki adhatja meg az arra szomjazóknak: Penn Cage édesapja.

Greg Iles hátborzongatóan izgalmas, az Egyesült Államok múltjának legsötétebb fejezeteibe bepillantást engedő, briliánsan szőtt és elgondolkodtató regényében folytatódik a Lángoló keresztben már megismert szereplők története.