Siránkozó látod-e esteledik és nincs már sem szögesdrót sem tölgykerités sem semmi sem sem minden sincs csak az van amit itt hagytál én de azt is inkább vitted volna magaddal föld alá ég fölé mindegy hová csak el mert kifordultam önmagamból a beleim vannak kint a bőröm bent s láthatnád ahogy dobog a szívem egyenletesen […]
április 2, 2014
Szerző: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Érdemes-e ma kiadni verseskötetet, ha nem Ady, Kosztolányi, József Attila vagy a többi ismert magyar költő nevével ajánlják elolvasásra? A poroszos iskolarendszer belénk nevelte, hogy a nagy klasszikusokról mindig elismerő fejbólintással emlékezzünk meg, de igazán először a nyugatosokat értettük meg. A twitter és a közösségi portálok korában felnövő generációknak azonban már Babits, […]
április 1, 2014
Szerző: olvassbele
T. D. | Az április 4–12. között futó 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idei kínálatának érdekessége, hogy a női alkotók különösen nagy számban képviseltetik magukat: 14 rendezőnő filmjét láthatja a magyar közönség, valamint a zsűrinek is lesz női tagja Santa Lingeviciute, a vilniusi filmfesztivál művészeti igazgatója személyében. Idén két női rendező is versenyben van a Hullámtörők […]
március 31, 2014
Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | Bíró Kriszta: »Arra gondoltam, hogy ez a típusú fregolizás jó lenne« Dupla színészbravúrnak ígérkezik a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Átrium FilmSzínház közös bemutatója – az Átriumklorid. A férfi–nő kapcsolatokat abszurd humorral ábrázoló darab szerzője Parti Nagy Lajos. A színész ötször – alcímű előadás két szereplője: Bíró Kriszta és Hevér Gábor, rendezője Néder […]
március 30, 2014
Szerző: olvassbele
15.10. Au! Húsz perc múlva föl kell szednem Mabelt, és még nincs kész a rizspehelyszendvics. Au! Telefon. – Kapcsolom Brian Katzenberget! Az új ügynököm! Igazi ügynök. Viszont VÉGZETESEN elkésnék az előkészítőből, ha most leállnék beszélgetni. – Nem hívhatnám vissza Briant később? – trilláztam, miközben fél kézzel próbáltam a rizskekszekre művajat kenni, kettőt összetapasztani, és elhelyezni […]
március 30, 2014
Szerző: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | Olyan nagy mennyiségű – hogy stílszerű legyek – ajvékolást olvastam már a hír kapcsán, miszerint Helen Fielding volt képes folytatni a Bridget Jones naplóját, mi több: megölni Mark Darcyt, hogy nem kevés félelemmel kezdtem bele a Bridget Jones naplója 3-ba. Sok dolog hiányzott a márciusomhoz, de speciel az nem, hogy ezt, […]
március 29, 2014
Szerző: olvassbele
Eszéki Erzsébet | Amikor először láttam-hallottam az akkor még huszonéves Makszim Vengerov hegedűművészt a budapesti Zeneakadémia pódiumán, pillanatokon belül elkápráztatta a közönséget bámulatos virtuozitásával és sugárzó személyiségével. Március 22-én ismét a Zeneakadémia Nagytermében játszott, immáron 40 esztendősen, ugyanolyan elementáris zeneiséggel. A két zeneakadémiai Vengerov-koncert között hallgathattam a magával ragadó játékát a Művészetek Palotájában többször is, […]
március 28, 2014
Szerző: olvassbele
Az első kis kiruccanás – Pacitan Már két hete megérkeztem, de még el sem hagytam Solot egyszer sem, holott amióta beléptem Indonéziába vártam, hogy láthassam végre az óceánt. Ezt végül pont a Yogya előtti hétvégén sikerült összehozni, igaz csak röviden: két nap, egy éjszaka. A cél a hegyek között megbúvó kisváros, Pacitan volt, a maga […]
március 28, 2014
Szerző: olvassbele
Kleyer Éva | Utazás szempontjából háromféle embertípust különböztethetünk meg: az első, aki soha, semmi pénzért nem hagyná el a faluját/városát/országát, hiszen nincs ott semmi, amihez hozzászokott, se pörkölt nokedlivel, se kisfröccs és még csak nem is érteni, amit karattyolnak arrafelé. A második csoportba tartozók már szívesen kimozdulnak, bár ritkán hagyják el a kitaposott ösvényeket, szeretik, […]
március 27, 2014
Szerző: olvassbele
Vámos Miklós | Aki még sosem volt nő (legalább képzeletben) – nem igazi férfi. Ez úgy hangzik, akár egy idézet, pedig most találtam ki, csak éppen gyanús, hogy már másnak is eszébe juthatott. Hiszen kézenfekvő. Férfi létünk hitelesítői a nők. Gondolom, fordítva éppúgy igaz: nem lehet igazi nő, aki (legalább képzeletben) még sosem volt férfi. […]
március 26, 2014
Szerző: olvassbele
A Centrál Színház néző-író pályázatának nyertesei | Peremartoni Krisztina: Tavaszi szél vizet áraszt | 14 éves voltam, amikor a szüleim kezelhetetlen viselkedésem miatt száműztek. Egész nyáron ültek Magyarország térképe fölött, hogy megtalálják a legtávolabbi települést a szülővárosomtól, Veszprémtől, és hurrá, sikerült nekik. Így augusztus 28-án, két nappal az iskolakezdés előtt feltettek egy vonatra, ahol közölték […]
március 25, 2014
Szerző: olvassbele
Csendes nyelvújítás Nyelvünk, amint ezt ma már a nem szakmabeliek is mindnyájan tudják, szakadatlanul változik. Amióta már hivatalosan is az európai unió tagjai vagyunk, bizonyára még az eddiginél is szédítőbb sebességgel, bár ezt tudományosan igazolni még nemigen lehet. Mivel a forgószélgyorsasággal elterjedt új szavak közt mind több idegen is felbukkan, sőt akár néhány hónap alatt […]
március 25, 2014
Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Különös lehet, de mindig meghatódom, amikor Grétsy Lászlónak a magyar nyelvről írt cikkeit olvasom. Ritkán éreztem hasonlót, tételesen is fel tudom sorolni, kik tudtak még így megindítani. Ugyanis a tanár úr szinte minden sorát az anyanyelv iránti gyöngéd szerelem hatja át. Kosztolányi szőtte számos anyanyelvi témájú írásába ezt az érzelmet, aztán […]
március 24, 2014
Szerző: olvassbele
Az ember száját tizenhét körül egyszer csak elhagyja egy olyan mondat, hogy „oké, pár nap múlva jövök”, és a legdurvább az egészben, hogy ezt szinte legálisan megteheti. Hiszen a szülő tudja, hogy a gyereke hová megy, tudja, kikkel megy, mikor megy és mikor jön. Nagyjából mindent tud. Nagyjából. És pont ezen van a hangsúly. Na, […]
április 2, 2014
Szerző: olvassbele
0