Elképesztő kémia | Átriumklorid – ősbemutató az Átriumban

Posted on 2014. március 31. hétfő Szerző:

0


Bíró Kriszta, Hevér Gábor (ÁF)

Bíró Kriszta, Hevér Gábor (KTA)

Hegedűs Claudia |

Bíró Kriszta: »Arra gondoltam,
hogy ez a típusú fregolizás jó lenne«

Dupla színészbravúrnak ígérkezik a Buda­pesti Tavaszi Fesztivál és az Átrium Film­Színház közös bemutatója – az Átrium­klorid. A férfi–nő kapcsolatokat abszurd humorral ábrázoló darab szerzője Parti Nagy Lajos. A színész ötször – alcímű előadás két szereplője: Bíró Kriszta és Hevér Gábor, rendezője Néder Panni. Az április 2-i ősbemutató előtt a női karakterek megformálójával beszélgettünk.

Úgy tudom, hogy csaknem három éve dolgoz­tok azon Néder Pannival, hogy ez a külön­böző női–férfi történeteket elénk táró elő­adás meg­szülessen. Hogy emlékszel vissza arra, amikor még csak csiszolgattátok a „színész ötször” alapötletét?

Amikor néhány éve megismerkedtem Pannival, elég hamar megszületett bennünk a gondolat, hogy milyen jó lenne együtt dolgozni. A nagy kérdés az volt, hogy mégis mibe vágjunk bele. Egy megírt darabhoz egyikünknek sem volt kedve, mert valami egészen újra vágytunk. Abban biztos voltam, hogy mindenképpen valami olyasmit kéne csinálni, amit nem szoktak rám osztani. Az egyik ilyen beszélgetésünk közben eszembe jutott a Nő hétszer című film. (Vittorio de Sica 1967-es filmjében, Shirley MacLaine hét gyökeresen különböző női karaktert alakít. – H. C.). Természetesen nem arra gondoltam, hogy abból a vígjátékból kellene színházi előadást csinálni, hiszen az képtelenség, de hogy ez a típusú fregolizás jó lenne. Tovább ötleteltünk, és egy idő után az is felmerült, vajon hogyan fog megszületni a szöveg, ki fogja ezt a darabot megírni. Anélkül, hogy ezt presszionáltam volna, Parti Nagy Lajos azt mondta, hogy neki volna ahhoz kedve, hogy egy ilyen fregoli-színdarabot írjon. S akkor elkezdődött az újabb agyalás azon, hogy milyen szituációkban lehetne ezt a két embert elképzelni, mert azt ugye tudtuk már az elején, hogy ugyanaz a két színész – egy férfi és egy nő – fogja játszani az összes karaktert. Úgyhogy így született meg ennek az előadásnak a szövegkönyve.

Ez még csak próba (Bíró Kriszta)

Ez még csak figurapróba (KTA)

Tömören összefoglalva, ezek a jelenetek na­gyon alapvető érzelmi viszonyok csúcs­pont­jait ragadják meg, nemcsak a klasszikus férfi–nő helyzetekre fókuszálva. Engem leg­inkább a harmadik etűd (Pékesküvő) érin­tett meg, ami egy se veled, se nélküled test­vér­pár tragi­komikus élethelyzete. Neked van-e kedvenc karaktered, vagy mindegyik fi­gurában meg­találod és meg­mutatod a sze­ret­hetőt?

Hogy meg tudom-e mutatni, arra ne vegyünk be Kalmopyrint se, hiszen három hét van a bemu­tatóig, s egyelőre még tele vagyok kérdőjelekkel. Nem tudom egyébként, hogy tudok-e választani a figurák közül. A Pékesküvő valóban a leg­külön­legesebb szerintem is, de bennem azért nem szere­pel kitüntetett helyen, mert az munkál bennem, hogy a többit is meg kell csinálni, és különben is szeretem mindegyiket. Ha belegondolsz, ezek a jelenetek azt mesélik el, hogy milyen válogatottan tudjuk rettenetesen elszúrni a viszonyainkat, legyenek azok bár baráti, szerelmi vagy akár csa­ládi kapcsolatok. Bámulatos, az embernek milyen elképesztő technikája van arra, hogy boldogtalan legyen, és ráadásul itt, ebben a szövegben mindezt rettenetesen groteszk és mulatságos formában vezeti elő, tehát úgy, hogy közben röhögni is kell rajta. Azt azonban, hogy a néző min fog majd nevetni előadás közben, még szintén nem tudom, mivel hangsúlyozom, egyelőre csak a velőtrázó félelem van bennem.

Az sem könnyíti meg a dolgotokat, hogy szusszanásnyi szünet nélkül, nagyon gyors, két perces váltásokkal, a nézők szeme láttára fogtok átöltözni, átcsúszni egyik figurából a másikba. Ez a folytonos színpadi jelenlét mekkora energiát kíván?

Tulajdonképpen ez egy technikai kérdés. Elfogadom, hogy ennél az előadásnál ilyen körülmények között kell „átzsilipelnem” egyik jelenetből a másikba. A főpróbahéten kell majd kitalálnom azt, hogy amikor éppen ráncigálom le magamról az egyik jelmezt, és veszem fel a másikat, hogyan kattintom át közben az agyam a következő jelenetre, figurára. Bennünk (Hevér Gáborral, aki a darab férfi főszereplője) nyilván lesz egyfajta folytonosság, ahogyan egymásra rakódnak ezek a szerepek, és ez szépen össze fog épülni. Először azonban tényleg puszta technikáról lesz szó, hogy ide megyek, ezt veszem fel, azt veszem le, vagy oda kell érnem, amíg véget ér a zene, mert akkor el kell kezdeni a másik jelenetet. Aztán pedig, hogy ez élesben hogyan történik majd, az akkor derül ki, amikor Panni elkezdi az etűdöket összerakni, végül is ő látja ezt kívülről.

Átalakulás

Átalakulás (KTA)

A rendező azt mondta nekem, hogy számára ez egy hatalmas szívmunka, pontosan a korábban tőled is hallott személyessége miatt. Neked mit jelent ez a darab, hol foglal helyet benned ez a készülő előadás?

Ebben a pillanatban a gyomorszájamban foglal helyet ez az előadás (ezúttal is hangosan elneveti magát). De egyébként persze remek érzés, hogy ami megszületett, mint ötlet, az most a megvalósulás felé halad, pedig az elmúlt három évben, többször tűnt úgy, hogy különböző praktikus és egzisztenciális akadályok miatt meghiúsul. Egyfelől nagyon örülök, hogy olyan emberekkel dolgozom – a közvetlen munkatársakra gondolok elsősorban, a rendezőre és a színészpartnerre, a csodás színházi emberre Skrabán Juditra, Ari Zsófira –, akikkel ebben a formában még soha. Másrészt mindig jó kijönni az egyébként nagyon szeretett, megszokott közegből (Bíró Kriszta 2004 óta az Örkény István Színház tagja – H. C.) egy kis vérfrissítésre. Nagyon érdekes, hogy Panni ugye lényegesen fiatalabb, mint én, tehát izgalmas azt megfigyelni, hogyan látja ő a világot, mit gondol emberi kapcsolatokról, színházról, szövegről, próbáról, bármiről. Ugyanez vonatkozik Gáborra is, akivel bár egyidősek vagyunk, még sosem dolgoztunk együtt. Ez az első alkalom, és nem érzem úgy, hogy homok lenne a gépezetben. Máskülönben pedig természetesen nagyon hálás feladat, amikor két ember így egymásnak passzolgatja úgymond a labdát, és gólt rúg: hol egyik, hol a másik. És itt van még Tihanyi Ildikó látványtervező, aki szintén nagyon érdekes képi világot hozott, amilyennel még nem találkoztam korábban. Tehát nagyon élvezem, hogy egy új dologban vagyok benne, amit szeretnék megismerni, és remélem, tudok majd ezen a nyelven beszélni.

Néder Panni

Néder Panni (ÁF)

Néder Panni:
»Hatalmas szívmunka«

Ezek a rövidre vágott jelenetek nagyon primér érzelmeket mozgatnak meg. Van egyfelől „klasszikus szerelmespár, gyötrődő férfi-nő páros, elszakíthatatlan testvérpár, valamint egy problémás házaspár. Bár látszólag külön­álló történetek, akár össze is csúszhatnak ezek a női-férfi sorsok. Benned hogyan épülnek egymásra az etűdök?

Igazából én is ezt tartom izgalmasnak ebben az előadásban, hogy nagyon alapvető érzelmi viszonyrendszerek sűrűjét ragadjuk meg, a robbanóponthoz közeli pillanatban. Úgy érzem, hogy az etűdökben megjelenő, hétköznapinak tűnő szituációk mindegyikén tudunk csavarni egyet. Hiába ismerős egy-egy férfi–nő helyzet akár a saját életünkből is, talán sikerül a jelenetekbe olyan adag abszurditást belecsempésznünk, ami által elemeltté válnak Azért rettentő nehéz beszélni ezekről a szituációkról, mert elemezgethetem ugyan a viszonyrendszereket, de amiről a történetek szólnak, vagyis ami felé kifutnak, azt nem árulhatom el, mert akkor lelövöm a poént. Miután te elolvastad a szövegeket, nyilván pontosan érted, hogy ez mekkora kiszúrás lenne a nézőkkel.

Bár egyetértek, azért nem adom ilyen könnyen. Ti, gondolom, nem rangsoroltok, de úgy érzem, hogy Parti Nagy Lajosnak a Pékesküvő volt ott legbelül a szíve mélyén, merthogy a legszebb és legszomorúbb mondatokat ennek a testvérpárnak adta. Tévednék?

Nehéz lenne rangsorolni, nekem mindig az a kedvencem, amit épp próbálunk. Tény, hogy az első jelenet – Pályaudvar – a legkevésbé Parti Nagy-os nyelvileg, de ez koncepció volt, hogy ilyen legyen. A Panzióban már egy-két helyen kibújnak olyan mondatok, amelyek Lajost jellemzik, de ami stilárisan, nyelvezetében és textúrájában is valódi partinagyizmus – ahogy mi hívjuk –, az valóban a Pékesküvő, illetve a Vérluxus. Stílusukban is sokkal „csináltabbak” – jó értelemben – ezek a jelenetek, emiatt másként is kell hozzájuk nyúlni. Egyébként azt is nagyon szeretem a közös munkában, ahogyan egymásra rakódnak a beszélgetéseink szilánkjai. Egyszer elmeséltem, hogy rendeztem egy Capote-novellát az egyetemen, ami arról szólt – ez egy igaz történet –, hogy a szerző elkísérte a takarítónőjét egy munkanapjára, és ezt később megírta. Erről Lajosnak eszébe jutott, hogy ő meg egy takarítónőről írt egyszer egy novellát, aki elvitte a férjét a luxuslakásba. Valahogy ez a két történet bennünk összetalálkozott, és a Vérluxusban fejlesztettük tovább.

Arra már nem emlékszem pontosan, hogy a Pékesküvő hogy állt össze, de az biztos, hogy ahhoz is mindenki hozzárakta a mozaikdarabkáit. Amitől pedig elemelődött, az Lajos nyelvezete, tehát valószínűleg nagyon beleszeretett ebbe a jelenetbe, hogy ennyire meg tudta fogni. Én is azt gondolom, hogy ez a legösszetettebb, a legtöbb szinten játszódó etűd. Bármennyire is vicces a karakterek ügyefogyottsága miatt, az azért egy nagyon szomorú történet. Annyira tragikus, ahogy ez a testvérpár bezárva él abban a lakásban, teljes lelki szimbiózisban, miközben állandóan megy köztük a pingpongozás, amit egyébként meg nagyon élveznek. Több történetben is megjelenik, ami a való életben engem leginkább dühít, az emberek közötti nem-kommunikáció – ezt tartom az egyik legnagyobb rákfenének. Bosszantó, ahogy – családon belül is természetesen – mindenki védekezik, leplezi a saját érzelmeit, nem mond igazat, vagyis eljátszik valamit. A Vérluxusnál pedig a kisember tragédiáját élhetjük meg, amikor véget érnek a szavak. Ezek után úgy érzem, hogy nagy szükségünk van egy pozitívabb zárójelenetre, amely persze stilárisan nem tér el az előzőektől.

Milyen megjelenítési módok lesznek az előadásban? Ezek az intim páros jelenetek ugyanis mondhatni filmszerűek, amik megkívánják a közeli képeket.

Parti Nagy Lajos (SzM)

Parti Nagy Lajos (SzM)

Így igaz. Mivel minden jelenetet nagyon közelinek képzelek, az első elgondolásom az volt, hogy a nézők egy talált térben mintegy kulcslyukon keresztül lesik meg ezeket a pillanatokat, de ekkora nézőszám mellett ez sajnos nem megvalósítható. Tehát kompromisszumos megoldás született. Az első jelenet kinn játszódik majd az előtérben, ennyit tudtunk az alapkoncepcióból megtartani. A látványtervezőm (Tihanyi Ildi) kitalált egy multifunkcionális díszletelemet, ami többek közt ágy, kanapé és ruhásszekrény is lehet. Mivel a két színészre szeretnék fókuszálni, a díszletet igyekeztünk minimalizálni, hogy ne az kapja a fő hangsúlyt. A jelmeznél viszont nagyon fontos, hogy az öt-öt karakter markánsan elkülönüljön egymástól, ne lehessenek összekeverhetőek. A színészek a szemünk láttára fognak átalakulni, a színpad mögötti trükköknél sokkal jobban érdekel a nézők előtt zajló, önleleplező varázslat. Vetítést is fogunk használni pár helyen, és azáltal, hogy sikerül a színpadot kitágítanunk, hál’Istennek lehet olyan érzésünk, hogy ezek a figurák közel vannak hozzánk. Nagyon közel.

Fotók: Kállay Tóth Anett (KTA), Szűts Miklós (SzM), Átrium Film-Színház (ÁF)

Átrium Film-Színház (1024 Budapest, Margit körút 55.)
Bemutató: 2014. április 2. (szerda, 19:00)
További előadások: 2014. április 4. (péntek, 22:00!), április 17. (csütörtök, 19:00)