Olyan nagy mennyiségű – hogy stílszerű legyek – ajvékolást olvastam már a hír kapcsán, miszerint Helen Fielding volt képes folytatni a Bridget Jones naplóját, mi több: megölni Mark Darcyt, hogy nem kevés félelemmel kezdtem bele a Bridget Jones naplója 3-ba. Sok dolog hiányzott a márciusomhoz, de speciel az nem, hogy ezt, az azóta ikonikussá avanzsált, a közbeszédet és a közgondolkodást megváltoztató karaktert, és egyben könyvet (könyveket) tönkretegye valami izgága írónő réveteg próbálkozása arra, hogy ismét élvonalba kerülhessen.
Ehhez képest – hála az égnek – pontosan ugyanazt a minőséget nyújtotta, mint az előző két kötet. Azt a felszabadult szórakozást, hangos nevetést és tiszta érzelmeket, mint annak idején, amikor még csak az egyedülléttel birkózott Bridget, meg azzal, hogy a lába csak ’idáig’ ér… Most birkózik annyi egyéb mással, többek között két gyerekkel, a (pszt!) középkorúsággal, meg ami a legrosszabb: az özvegységgel. Igen, kérem szépen, Mark Darcy valóban halott! Azonban a könyv folytatásához szükségképpen halottnak kell lennie. Gondolj csak bele, Olvasó: te miért szeretted Bridgetet? Hát persze, hogy azért, mert ő maga egy adag esetlen tömény bűbáj, aki egyedül hajózik (csuromvizesen) az élet tengerén, s aki által az írónő ki tudta mondatni a te legrejtettebb gondolataidat, legnagyobb félelmeidet is. A belső monológokat, amiket a pókerarc mögött mantrázol egy társasági eseményen, a randizás esetlenségét, és azt is, hogy mit művel az egyedülálló nőkkel a közbeszéd és a társadalmi nyomás. Mindazt, amitől mind rettegünk, és amit mindannyian lefilmeztünk már a belső mozinkban, miközben sajtot/csokit/jégkrémet/cigit/vörösbort döntünk le a torkunkon, de ezt sem vallanánk be soha, senkinek. Ahogyan azt sem, hogy az ember lánya bizonytalan, az élet nehéz, a magány nyomasztó, a pasik dekódolhatatlanok, mindenki más szebb, fiatalabb, karcsúbb, sikeresebb és népszerűbb minálunk. Ésatöbbi. Na, ugye?
Nos, ahhoz, hogy önmagát adhassa ismét ez a karakter, ahhoz újra egyedül kellett lennie. A válás pedig nem opció, hiszen a párkeresést egyedülállóként Fielding már kivesézte két köteten át, Bridget és Mark szerelme pedig annyira igazi volt, hogy ők aztán tényleg nem válhattak el. Így maradt a sajnálatos özvegység, gyerekekkel tetézve, hogy újra szívünkbe zárhassuk ezt a nőt, aki létezésével annyi mindent bizonyít és legitimál egyszerre! Például azt, hogy az ember alapvetően nem változik, legyen harmincöt vagy ötvenegy, de azt is, hogy a magányba átcsapó egyedüllét nyomasztó és kénköves pokol. De kimondja azt is, hogy ebben a tökélyre trenírozott világban, ahol természetesen mindenki golyóálló, de minimum végtelen teherbírású, ám közben tökéletes marad a frizurája is, itt, ebben a 2014-es valóságban is esendőségében válik szerethetővé az ember. Emberek vagyunk, hülyeségeket csinálunk, hibázunk, hiába is igyekszünk, és ettől vagyunk szerethetőek: a téblábolásunktól és a senki másra nem jellemző gondolatainktól. Tökéletesnek lenni egyszerű és támadhatatlan. Azonban tudni (merni!) tökéletlennek lenni! Az a valódi bátorság.
Egy szó, mint száz: ez is egy fantasztikus, kedves és végtelenül vicces könyv lett, csakúgy, mint a Napló első két része. Nem okoz majd olyan revelációt, mint az első a maga idejében, de nem kevésbé fontos. A maga aha-élményeivel, a bájával, a könnyekre ingerlő nevetésével csupa jót tartogat. Nem is lehet olyan lehengerlő hatású, mint az első kötet annak idején: az még akkoriban íródott, amikor a szingli szót nem is ismertük, a Szex és New York sehol sem volt, a közbeszéd pedig még nem tartott ott, hogy kezelje ezeket. Pontosan ezeknek a könyveknek és filmeknek a hatására lett elfogadott az, hogy egy nőnek is vannak párkeresési problémái, nyomasztja őket a rengeteg elvárás, s hol voltunk akkor még a legitim női szabad szerelemtől!…
Egy kis tabudöntögetés ebben is van azonban: a közvélemény ennek kapcsán éppen azt nem hajlandó elfogadni, hogy egy középkorú nőnek szexuális vágyai vannak, melyeket fontosnak tart, hogy szerelemre vágyik, és nem áll fel a gravitáció által a társadalom által elvárt mértékben megviselt, önfeladó mártíranya piedesztáljára, aki süt meg leckében segít és ettől teljes az élete. Jelen társadalmunkban a középkorú elvált vagy özvegy nők életvágya számít tabunak, mert nekik már nem ildomos önfeledtnek lenni. Ez pedig nagy baj: mindaz, amit szorosan véve jelent, és az is, amit elmesél erről a képmutató, tizennégy évesekkel ránctalanítót reklámozó világunkról. Előre szeretném bejelenteni: Booklány Bridget korában is boldog lesz, kitárt karral fog nevetni a tavaszi égre, és dúdolni is az utcán, ha úgy hozza kedve. Ezt a társadalomnak kell megemésztenie, nem azoknak, akik repeső szívvel sietnek randevúra – horribile dictu! –ötven évesen. Középkorú asszonyok: ne nyomjátok el magatokban az életigenlést, tiétek a világ! Annak kell változnia, nem bennetek a hiba.
Szeretni fogod a harmadik részt is, Olvasó! Kivéve, ha a saját életed félresiklásának beteljesülését láttad Bridgetben, mert legalább ő tökéletesen boldog, te meg csak annak akarsz látszani, ha addig élsz is… ezzel a görccsel nem fog menni, így akaratlan tükröt tart. Kiegyensúlyozottan azonban érteni fogod, és pontosan akkorákat fogsz rajta nevetni, mint én. Néha elszoruló szívvel, de mosolyogni fogsz rajta, és hidd el: te is megkönnyezed majd azt a metaforát.
Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon
Fordította: Sóvágó Katalin
Helen Fielding
Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3. Bolondulásig.
Európa Könyvkiadó, 2014
448 oldal, teljes bolti ár 4590 Ft
ISBN 978 963 07 9695 8
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Jó ötlet-e letagadni a korunkat netes párkeresésnél?
Mihez kezdesz, ha a barátnőd hatvanadik születésnapja egybeesik a barátod harmincadik születésnapjával?
Szégyelljük-e magunkat, ha főnöztetünk, amikor az egyik gyerekünk tetves?
Tényleg twittel a Dalai Láma, vagy azt az egyik titkára csinálja helyette?
Lefeküdni valakivel két randi és hatheti sms-ezés után ugyanaz, mint férjhez menni két találkozás és hat hónapi levelezés után Jane Austen korában?
Efféle dilemmákon emésztődve csetlik-botlik Bridget Jones a szinglianyaság buktatói között… És közben újra felfedezi a nőiségét – abban az életszakaszban, amelyet egyesek képesek az otromba és ósdi „középkorúság” szóval meghatározni.
Igen, bridzselők, Bridget visszajött – és bármilyen meglepő, közben felnőtt lett, legalábbis egy kicsit. Most ötvenegy éves, de a körülmények szerencsétlen alakulása folytán megint egyedül van, és két kisgyerekről is gondoskodnia kell, valamint mellettük is időt szakítani szexi fiatal fiújára.
Utolsó találkozásunk óta Bridget fölfedezte a Twittert (ő @JoneseyBJ), lecserélte a chardonnayt koktélra, és már nem önsegélyező könyveket olvas, hanem gyermeknevelési szakirodalmat. Persze, megint hebrencs kalandokba bonyolódik, de olykor – merjük kijelenteni? – mintha érzelmi érettségről árulkodna a viselkedése.
Igaz, továbbra is képes olyan kelekótyaságokra, mint egy balul végződő botoxoztatás.
Olvass bele 
Posted on 2014. március 30. vasárnap Szerző: olvassbele
0