Bár a humanizmus mellett szóló erkölcsi és intellektuális érvek, azt hiszem, megfellebbezhetetlenek, egyesek talán elgondolkodnak, vajon versenytársa-e a vallásnak, a nacionalizmusnak és a romantikus hősiességnek az emberek szívéért folytatott küzdelemben. A felvilágosodás végül azért bukik el, mert nem tud még hozzászólni sem az elsődleges emberi szükségletekhez? A humanistáknak újjászületési találkozókat kéne tartaniuk, ahol a prédikátorok […]
július 12, 2019 Írta: olvassbele.com
Két szólamban Bedő J. István | Szociológiai tanulmányon ember még nem röhögött annyit, mint én Sándor Erzsi regényén. Mert Erzsi anélkül, hogy vicceskedne, olyan ironikusan tekint a világra, és úgy írja le, hogy azt merev arccal kibírni nem lehet. Majdnem tényregényként jelöltem meg, holott tudható, hogy sok vidéki (píszí-ül: nem-fővárosi) színház légköre ilyen, a különbségek […]
május 18, 2019 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A megjelenésétől számított hét évre jutott magyar olvasóhoz ez a könyv. Hét éve is – de az azóta napjainkig tartó időben bizonyára még inkább – ellenérzésünkkel találkozhatna a címének állítása, hiszen számtalan tapasztalatunk, ismeretünk és általános közérzetünk meglehetősen ellentmond neki. Így van ez Amerikában is, ahol írták és publikálták. Szerzője nem véletlenül […]
április 28, 2019 Írta: olvassbele.com
Kulcsár László | Bár a Tinta Könyvkiadó elsősorban nyelvészeti szakkönyvek és szótárak megjelentetésével vált gyakorlatilag egyedülállóvá és piacvezetővé, azért szerkesztői időről időre elkalandoznak más területekre is. A minap is ez történt: sikerült a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál kirakatába tenni Hódos Mária és Farkas Erzsébet sokáig csak megjelentetésre tervezett vaskos kötetét. (Köszönet érte a szponzoroknak IS.) […]
április 25, 2019 Írta: olvassbele.com
Bevezetés 2014 májusában, éppen 39 év távollét után visszaköltöztem Budapestre. 1971-től, s különösen az 1974 és 1989 közötti időszakban alig, vagy egyáltalán nem publikáltam Magyarországon. 1989 után megszűnt a cenzúra, de én az UCLA-n, illetve a Yale-en tanítottam, ezért elsősorban angolul írtam tudományos igényű írásaimat. Néhány dolgozatomat lefordították ugyan, adtam magyar napi- és hetilapoknak terjedelmes […]
április 25, 2019 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Nem szokásom, nem is ildomos panaszkodni valamely vállalt feladat miatt (különösen, ha nem is kötelező), de nem akarom elhallgatni, hogy gondot okozott, mit írjak erről a könyvről. Ugyanis nem vagyok a témájának tudósa, tehát a bő négy évtizede elmenekült, majd négy éve hazaköltözött Szelényi Iván könyvének szakmai megítélésére nem vállalkozom, noha annak […]
június 21, 2018 Írta: olvassbele.com
Tóth Gergely | A reklámok mindenhol körülvesznek minket, akármerre járunk a mai világban. A hirdetések egyidősek az emberi civilizációval, ezért nem csoda, ha kutatják a történetüket. Sőt: a reklámok kutatása képet adhat az őket létrehozó korról és kultúráról is, méghozzá őszintébb képet a távoli utódoknak szánt krónikáknál, hiszen a reklámozó a ma emberének ma (de […]
május 10, 2018 Írta: olvassbele.com
Kállai Ferenc | Bürokraták és „nagyemberek” 1. Kállait alkata, érzékenysége, megfigyelőképessége, átalakuló művészete arra predesztinálja, hogy a vásznon ne hősi alkatokat formáljon meg. A hatvanas évektől különösen két eltérő alaptípust kell alakítania. Az egyik a hivatalnok, a bürokrata, a hatalom képviselője. A figura előzményei a hatvanas évek elejére nyúlnak vissza. A karakter – maga az […]
május 10, 2018 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Egy generációval ezelőtt úgy fogalmazták meg a kritikát, hogy az maga a mozgó esztétika. Ebben csak az hibádzik, hogy azt a képzési formát, melyben ezt tanították, már elnyelte a rendszerváltozás és folyományai. A kritikust még nehezebb megfogalmazni komoly arccal: ti. ő az, aki mindent tud, jobban a forgatókönyv szerzőjénél, a rendezőnél, […]
december 8, 2017 Írta: olvassbele.com
Paddington | Jobb időpontban talán nem is indíthatta volna útjára a Kossuth Kiadó új sorozatát, a Progress Könyveket. Egy közelmúltban publikált statisztika szerint a Magyarországon élők érzik a legkevésbé jól magukat az EU-ban (még a kilépés mellett döntő britek közül is sokkal többen szeretnek az EU-ban élni). Az egyszerre megjelent négy kötet pedig arra tesz […]
május 29, 2017 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A riport műfaja kihalófélben van Magyarországon. Nem mindenhol. Például Lengyelországban még az utóbbi években is virágzott. Persze a riport strapás teendő, csak az művelheti igazán, aki szerint „gyalogolni jó”, ahogyan az egyik jelentős író-riporter, Móricz Zsigmond írta. Telefonon gyűjtött információval, egyetlen emberrel folytatott futó beszélgetéssel csak a riporter felületességét, esetleg szerkesztőségének igénytelenségét […]
május 29, 2017 Írta: olvassbele.com
II. | A múlt dicsérői | Hódmezővásárhely | 1 | Vizsgálódásom első színhelyére, Hódmezővásárhelyre nem visz le közvetlen gyorsvonat, Szegeden át kell szállni egy kis dízelvontatású szerelvényre, a várakozással együtt az út három órát is igénybe vesz. Nem sokat tudtam a városról, csak átutazóban jártam arrafelé, most megpróbáltam kihasználni az időt, a könyvtárból kivettem Nagy […]
április 28, 2015 Írta: olvassbele
A szüleim hálószobája A szüleim hálószobáját csak az utcai lámpák világították meg. Az elöregedett, a sok esőtől és fagytól megviselt spaletták kevés fény eresztettek be, így csak mozgó árnyakat lehetett észrevenni. Dohos, áporodott szag érződött a szobában. A beszűrődő fényben egyébként látni lehetett a szálló port, olyan volt, mintha egy másik, lassabban múló időben lebegne. […]
április 28, 2015 Írta: olvassbele
Pataki Pál | Két felsőbb osztályos fiú kínozza a tízéves Eddy Bellegueule-t [e.: belgöl], aki ebben az évben került a falujukhoz legközelebb eső középiskolába. Franciaországban vagyunk, Pikárdia régióban, a 2002-2003-ban. »Nincs egyetlen boldog emlékem sem a gyerekkoromból. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy gyerekként soha nem éreztem magam boldognak, soha nem örültem. Csakhogy a szenvedés […]
augusztus 2, 2019 Írta: olvassbele.com
0