Melegnek lenni a francia Mucsán | Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Posted on 2015. április 28. kedd Szerző:

0


Eddy_borito.inddPataki Pál |

Két felsőbb osztályos fiú kínozza a tízéves Eddy Bellegueule-t [e.: belgöl], aki ebben az évben került a falujukhoz legközelebb eső középiskolába. Franciaországban vagyunk, Pikárdia régióban, a 2002-2003-ban.

»Nincs egyetlen boldog emlékem sem a gyerekkoromból. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy gyerekként soha nem éreztem magam boldognak, soha nem örültem. Csakhogy a szenvedés totalitárius, elsöpör mindent, ami nem illeszkedik be a rendszerébe.
Két fiú jelent meg a folyosón, az egyik magas, vörös hajú, a másik alacsony, hajlott hátú. A magas, vörös hajú rám köpött Ezt kapd ki!
Lassan csorog le arcomon az öregemberek által felharákolt turhához hasonló, sűrű, sárga, undorító szagú köpet. A két fiú harsányan röhög Nézd a faszit, telibe kapta a pofájára. A szememtől már leért az ajkamig, mindjárt befolyik a számba. Nem merem letörölni. Megtehetném az ingem ujjával. A másodperc egy töredéke elég volna hozzá, csak egy pici mozdulat, hogy a köpés ne jusson be a számba, de nem teszem, félek, hogy sértésnek vennék, félek, hogy ez csak felhergeli őket.
«

Hogy miért kínozzák? Mert az iskolában elterjed a hír, hogy Eddy buzi. Eddy csöndben, ellenkezés nélkül tűri, hogy megverjék, megalázzák, szidalmazzák, gúnyolják, mert nem akar feltűnést kelteni, attól fél, hogy ha áldozatként panaszt tesz, akkor még többet veszít.

Mintha találkozót beszéltek volna meg, az őt leköpő, ütlegelő fiú mindennap visszamegy arra a keskeny folyosóra, ahol nem jár senki, és Eddy is mindig odamegy, mert el akarja kerülni, hogy az udvaron verjék meg a többiek előtt, nem akarja, hogy a többiek lássák, hogy összeverik, és ez igazolja a gyanújukat: Bellegueule buzi, hiszen összeverik, vagy fordítva: össze kell verni, hiszen buzi.

Eddy már kisgyerekkorától más volt, mint a többi fiú, kislányosan beszél, közben kezével hevesen hadonászik, sikongat. Szülei ezt affektálásnak tekintették, rászóltak, mérgelődtek, gúnyolták, kiscsajnak szólítottak, azt hitték, szándékosan csinálja. Titokban felvette nővére ruháit és divatbemutatót játszott, nem a videojátékokat és a futballt szerette, hanem a babákat és a színházat, nem a rapet, hanem a dallamos tánczenét.

Eddy homoszexuálisnak született, ami nem teszi egyszerűvé az életét, különösen nem egy isten háta mögötti faluban, lumpenproletár, mélyszegény környezetben, ahol a nemi szerepek megkérdőjelezhetetlenek, ahol a férfiak brutálisak, egymással verekednek a kocsma előtt, vagy a feleségüket, gyereküket verik otthon, és számukra ez olyan természetes, mint a piálás, a tévézés vagy a dugás. A fiúk durvák, piálnak, csajoznak, majd korán abbahagyják az iskolát, hogy a gyárban dolgozzanak és folytassák a férfiéletet. Ebben a világban a nők legfeljebb bolti pénztárosok, fodrászok, idősek gondozói lesznek, férjhez mennek, és sok gyereket szülnek, mert ha nem, akkor frigidnek, leszbikusnak tartják őket. Ez a környezet különösen kedvező a homofóbia erőszakos megnyilvánulásai számára – ebbe a világba született melegnek Eddy.

Az apja nevezte el Eddynek, amit az amerikai tévésorozatokból vett, az apja ugyanis otthon állandóan a tévét nézi. Furcsának hat a családnév, Bellegueule, ami szép pofát jelent, de nem költött név, azon a környéken elég elterjedt. Eddy Bellegueule nem költött figura, ez a születési neve az írónak, aki ezt a könyvet teljes őszinteséggel írta meg gyermek- és serdülőkoráról 21 évesen, s aki e könyv publikálásakor a nevét Edouard Louis-ra változtatta.

Az En finir avec Eddy Bellegueule című regény 2014. január 2-án jelent meg a Seuil kiadónál, és vele Edouard Louis üstökösként robbant be az irodalomba. Valósággal sokkolta az olvasókat, olyan erővel ír gyerek- és serdülőkoráról, amely reménytelenül kiúttalannak tűnik. Egy ilyen környezetben nem lehet különbözni a többiektől – katasztrófa lenne a homoszexualitás vállalása. Jobb betegnek, alkoholistának, munkanélkülinek lenni, mint buzinak. Eddy nagyon igyekezett, hogy olyan legyen, mint a többiek, mindent megpróbál, harcba száll ébredő szexualitásával, amely a fiútestek iránt kelt benne vágyat, amit bevallhatatlan szégyennek tart, próbálkozik lányokkal, de a teste fellázad. Egyetlen kiút marad számára: a menekülés. A középiskolában már felismerik tehetségét, és szülei ellenkezését legyűrve, tanárai támogatásával bejut a megyeszékhely Amiens egyik líceumába, amely drámatagozatot kínált az érettségire készülőknek. Ott már új élet kezdődik Eddy számára, amiről már csak az epilógus beszél. A talán ötven kilométerre levő, egyetemi város kultúráját, a diákok mentalitását évszázadnyi távolság választja el a falutól.

Azt már nem a regényből tudjuk, hogy szerzőjét érettségi után felvették a nagyhírű párizsi Grande École-ba (École Normale Supérieure, az egyik legrangosabb francia felsőoktatási intézmény), ahol szociológiát tanul, és máris neves Bourdieu-specialistának számít, 2013-ban az ő irányításával készült a francia egyetemi kiadó (Presses universitaires de France, PUF) kiadásában egy nagy Bourdieu-tanulmánykötet. Amit nem felesleges itt hangsúlyozni, hiszen ez a könyv éppen azért számít unikálisnak, mert benne a megrázó önfeltárulkozás egy Franciaország kellős közepén ma is létező, megdöbbentően elmaradott életforma szociográfiai mélységű leírásával párosul.

Edouard Louis egy interjúban elmesélte, hogy a könyv megjelenése után sokan azt mondták: ha sokkal jobb, polgári körülmények és művelt emberek között nőttem volna fel, akkor nyilván nem ütöttek volna, nem köptek volna arcon, de ugyanezt gondolták volna rólam. Erre a válasza: „Talán – de azért én jobban szerettem volna, még ha ugyanazt gondolják is, hogy ne üssenek! És egyáltalán, hogy voltak képesek ilyet mondani nekem!?”

A könyv első része a Pikárdia címet viseli, színre lépnek Eddy családjának tagjai, az apa, nagyapa, anya, a testvérek, az alkoholista nagybácsi, a bűnözővé lett unokafivér, megismerjük a Bellegueule család házát.

Az első rész egyes fejezetcímei állhatnának egy szociográfiai írás fejezetei felett is. (Csak mutatóba: A férfiszerep; Szüleim hálószobája, Reggeli portré anyámról; A lányok, anyák és nagymamák életéből; A jó nevelés; A férfiak orvosellenessége.) Ám ez az írás élő alakjaival lebilincseli, magához láncolja az olvasót: a Neue Zürcher Zeitung recenzense Edouard Louis mondatait az élő húsba vágó borotvapengéhez hasonlítja, a szöveg fizikailag érezhetővé teszik az emberi megaláztatást, megszégyenülést.

A második rész (Kudarc és menekülés) Eddy igazodni vágyásának kísérleteiről szól – itt is csak néhány címet említek: Átváltozni, Laura, A test lázadása, Utolsó szerelmi próbálkozás. Az utolsó fejezet címével – A szoros kapu – a szerző megemeli a történetet, ugyanis ez Máté evangéliumát idézi (Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.) Eddy számára az jelenti az életet, hogy elkerül a homofób környezetből, és vállalni tudja önmagát.

Az epilógusban a szöveg már szabad verssorokban lebegve jelzi a kiszabadulást:

„Felfedezek –
valamit, amit már sejtettem,
ami már megfordult a fejemben
Itt a fiúk megcsókolják egymást ez az üdvözlés kézfogás helyett
bőrtáskával járnak
finom modoruk van
Mindegyiküket buzinak tarthatták volna a középiskolámban
A polgárok másképp viszonyulnak a testükhöz
számukra a férfiasság nem azt jelenti, mint az apám
számára, mint a gyári munkások számára
(az École Normale-ban még inkább feltűnik majd a
polgári entellektüellek feminin teste)
Amikor először látom őket
azt gondolom
Nahát micsoda buzi társaság
De jön a megkönnyebbülés
Lehet, hogy nem is vagyok buzi, ahogy hittem, csak
éppen nekem polgári testem van, amely gyermekkorom
világának börtönébe került.

A Leszámolás Eddyvel hatalmas érdeklődést keltett, ünnepelve fogadta a kritika. Pár hét alatt a sikerlisták élére is került, és hosszú hónapokig ott maradt. A Seuil kiadó – amely egyike a legtöbb irodalmi díjat bezsebelő három nagynak – eddig 186 ezer példányt adott el belőle, május elején hozza ki zsebkönyv formátumban, és mindjárt 100 ezer példányban.

A kötet megjelenését a Francia Intézet könyvtámogatási programja segítette. A szerzőt a Francia Intézet és a kiadó közösen meghívta a könyvhétre Edouard Louis-t, aki június 6-tól 9-ig Budapestre jön. Tervezett programja szerint a hétvégén dedikálja könyvét a Vörösmarty téren, június 6-án, szombaton este a Cirko-Gejzír moziban találkozik a közönséggel az általa kiválasztott francia film – Jézus élete (r.: Bruno Dumont) – vetítésén, június 9-én, hétfőn pedig a Francia Intézetben lesz estje.

A fordítónak a Könyvfesztiválon elhangzott könyvbemutatója. Szerkesztett szöveg.

Edouard Louis

Edouard Louis

Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel
Fordította: Pataki Pál
Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2015
184 oldal, teljes bolti ár 2400 Ft
ISBN 978 615 535 3635

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Édouard Louis szegény, segélyekből élő családban nőtt fel. Kisgyerekkorától tudatában volt homoszexualitásának, mely szűkebb és tágabb környezetéből megdöbbenést, megvetést és agressziót váltott ki. Környezetéből kitörve érettségi után, bejutott a nagy presztízsű École Normale Supérieure-re Párizsban, ahol szociológiát tanult. 2013-ban megváltoztatta a nevét Édouard Louis-ra. Huszonegy éves volt, amikor 2014-ben publikálta Leszámolás Eddyvel című regényét. »Az az igazság, hogy lázadásom a szüleim ellen, a szegénység ellen, társadalmi osztályom ellen, annak rasszizmusa, durvasága, szokásai ellen csupán másodlagos volt. Mert mielőtt fellázadtam volna gyermekkorom világa ellen, a gyermekkorom világa lázadt fel ellenem. Családom számára nagyon gyorsan szégyen, sőt undor forrása lettem. Nem volt más választásom, mint a szökés. Ennek megértésére tesz kísérletet ez a könyv.« A könyv óriási visszhangot váltott ki, szerzőjét kivételes irodalmi tehetségként üdvözölték.

A Le Figaro így írt róla: »Ritka, mint égboltunkon a Halley-üstökös átvonulása, hogy egy könyv annyira eltérjen a többitől, hogy már a létezése is csodának tekinthető, nem is találunk rá szavakat.«