Steven Pinker: Felvilágosodás most (részlet)

Posted on 2019. augusztus 2. péntek Szerző:

0


Bár a humanizmus mellett szóló erkölcsi és intel­lek­tuális érvek, azt hiszem, megfelleb­bez­he­tet­lenek, egyesek talán elgondolkodnak, vajon versenytársa-e a vallásnak, a nacionalizmusnak és a romantikus hősiességnek az emberek szívéért folytatott küz­delemben. A felvilágosodás végül azért bukik el, mert nem tud még hozzászólni sem az elsődleges emberi szük­ség­letekhez? A humanistáknak újjászületési talál­­ko­zó­kat kéne tartaniuk, ahol a prédikátorok a szószékre dobják Spinoza Etikáját és a kifordult szemű, extatikus összegyűltek eszperantóul gügyögnek? Rendezzenek színpadi gyűléseket, amelyeken színes ingben lévő fiatal férfiak John Stuart Mill óriásplakátjainak tisztelegnek? Azt hiszem, nem; em­lék­szünk arra, hogy a sebezhetőség nem azonos a szük­ségletekkel. A Dániában, Új-Zélandon és a világ más boldog részein lévő államok polgárai tökéletesen megvan ezek nélkül a rohamok nélkül. A kozmopolita világi demok­rácia bősége mindenki számára látható. Mindazonáltal a regresszív elgondolások vonzereje örök, és az ésszerűséget, a tudományt, a humanizmust és a haladás ügyét mindig érvekkel kell alátámasztani. Amikor nem ismerjük el keményen kiküzdött előremutató eredményeinket, arra a következtetésre juthatunk, hogy a tökéletes rend és az egyetemes prosperitás a természetes állapot, és hogy minden probléma merénylet, amely felszólít a gonosztevők hibáztatására, az intézmények lerombolására, és egy olyan vezető felhatalmazására, aki visszaállítja az ország jogszerűen kijáró nagyságát. Lefektettem legjobb érveimet a fejlődés és az azt lehetővé tevő eszmék mellett, és tippeket adtam, hogy az újságírók, értelmiségiek és más gondolkodó emberek (beleértve ennek a könyvnek az olvasóit) hogyan kerülhetik el, hogy hozzájáruljanak a felvilágosodás ajándékainak elővigyázatlan elhanyagolásához.

Ne feledjük a matekot: egy anekdota nem trend. Ne feledjük a történelmünket: az a tény, hogy ma valami rossz, nem jelenti azt, hogy jobb volt a múltban. Ne feledjük a filozófiát: nem lehet úgy érvelni, hogy nincs olyan dolog, hogy ésszerű érv, vagy hogy valami igaz vagy jó, mert Isten azt mondta. És emlékezzünk a pszichológiánkra: sok minden, amit tudunk, nem is úgy van, különösen akkor, ha elvbarátaink is úgy tudják. Tartsunk némi perspektívát. Nem minden probléma válság, pestis, járvány vagy fenyegetés puszta létünkben, és nem minden változás jelenti a végét ennek, a halálát annak, vagy egy poszt-valami korszak hajnalát. Ne keverjük össze a pesszimizmust a mélységgel: a problémák elkerülhetetlenek, de megoldhatók, és minden visszaesésnek a beteg társadalom tüneteként való diagnosztizálása egy olcsó módja a nehézségek megragadásának. Végül dobjuk ki Nietzschét. Elképzelései tűnhetnek élesnek, hitelesnek, izgatóan gonosznak, miközben a humanizmus gügyének, elmaradottnak, nem menőnek látszik. De mi olyan vicces a békében, a szeretetben és a megértésben?

A Felvilágosodás most szándéka nem csak a tévedések leleplezése, vagy az adatok terjesztése. Elképesztő kerettörténetként lehet továbbadni, és remélem, olyan emberek, akik több művészi hajlammal és retorikai készséggel rendelkeznek, mint én, jobban elmondják, és továbbterjesztik. Az emberi fejlődés története valóban hősies. Dicsőséges. Felemelő. Sőt, ki merem jelenteni, spirituális. Valahogy így megy ez. Egy könyörtelen univerzumba születtünk, és csekély esélyekkel szembesülünk az életet lehetővé tevő rend és a szétesés állandó veszélye között. Egy olyan erő formált bennünket, amelyik kíméletlenül kompetitív. Göcsörtös fából készültünk, sérülékenyek vagyunk az illúziókkal, énközpontúsággal és időnként az elképesztő ostobasággal szemben. Az emberi természet azonban olyan forrásokkal is megáldott, amelyek megnyitják az utat egyfajta megváltás felé. Meg vagyunk áldva azzal a képességgel, hogy rekurzívan ötvözzük az ötleteket, hogy legyenek gondolataink a gondolatainkról. Van egy nyelvi ösztönünk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megosszuk tapasztalataink és leleményességünk gyümölcseit. Az együttérzés képességével elmélyülünk – a sajnálatban, a képzeletben, az együttérzésben, a részvétben. Ezek az adottságok megtalálták a módját, hogy felnagyítsák saját erejüket. A nyelv hatókörét az írott, nyomtatott és elektronikus szó nagyította fel. Az együttérzés körét a történelem, az újságírás és az elbeszélő művészetek bővítették. Szerény racionális tehetségünket pedig megszorozták az ésszerűség normái és intézményei: a szellemi kíváncsiság, a nyílt vita, a szkepticizmus a tekintéllyel és dogmákkal szemben, és a csakis a valósággal való szembesítés útján letudható bizonyítás terhe az ötletek igazolásánál. Ahogy a rekurzív javulás spirálja lendületet gyűjt, további győzedelmeket küzdünk ki az erőkkel szemben, amelyek elnyomnak minket, nem utolsósorban saját természetünk sötétebb részeivel szemben. Behatolunk a kozmosz titkaiba, ideértve az életet és az elmét. Tovább élünk, kevesebbet szenvedünk, többet tudunk meg, okosabbak leszünk, és többet élvezzük a kisebb örömöket és gazdag tapasztalatokat. Kevesebbet ölnek meg, támadnak meg, tesznek rabszolgává, nyomnak el vagy használnak ki a többiek.

A kevés oázisból egyre több békében és a jólétben élő terület nő ki, és ez egy napon kiterjedhet az egész glóbuszra. Sok szenvedés marad, és óriási veszélyek. De ötleteket fejtettek ki arról, hogy miként lehet őket csökkenteni, és végtelen számú más ötlet még meg sem született.

Steven Pinker

Steven Pinker

Soha nem lesz tökéletes a világunk, és veszélyes lenne ilyet keresni. De nincs olyan korlát, amely gátat szabna a javulásnak, amit elérhetünk, ha folytatjuk a tudás alkalmazását az emberi felvirágzás fokozása érdekében. Ez a hősies történet nem csak egy másik mítosz. A mítoszok fikciók, de ez igaz – a legjobb tudásunk szerint igaz, és ez az egyetlen igazság, amink csak lehet. Hiszünk benne, mert ésszerű okaink vannak rá, hogy higgyünk benne. Ahogy többet megtudunk, megmutathatjuk, hogy a történet mely részei maradnak igazak, és melyek hamisak – mint ahogy bármelyik rész az lehet, és bármelyik rész azzá válhat. És a történet nem tartozik semmiféle törzshöz, hanem az emberiség egészéhez – bármely érző teremtményhez, aki rendelkezik az ésszerűség erejével és a késztetéssel, hogy fennmaradjon létében. Mert a humanizmus csak azt a meggyőződést követeli meg, hogy az élet jobb, mint a halál, az egészség jobb, mint a betegség, a bőség jobb, mint a nélkülözés, a szabadság jobb, mint kényszer, a boldogság jobb, mint a szenvedés és a tudás jobb, mint a babona és a tudatlanság.

Fordította: Mátics Róbert

Steven Pinker: Felvilágosodás most
Alexandra Kiadó, Pécs, 2019