Szórakoztatásnak kiváló igazán | Steven Pinker: Felvilágosodás most

Cserhalmi Imre |

Ha Steven Pinker szándéka egyértelműen a szórakoztatás volna, ugyanolyan lelkesen ünnepelném ezt a könyvét, mint az előzőt, Az erőszak alkonyát. De könyvének mindkét címe azt jelzi, hogy a tudós szerző tudományos céllal adja közre ezt a munkáját, amelytől ezt a szándékot, sőt rangot el se lehet vitatni; mégis, az előző könyve meggyőzött arról, amiről akart, ez nem.

Az erőszak alkonya kemény, következetes, pontosan felépített munkával képes volt bebizonyítani, hogy noha a világ tele van a különböző méretű és fajtájú erőszakok millióinak jelével, tettével és következményével, azért történelmi méretekben és távlatokban az emberiség lényegében szelídebb, mint korábbi korokban, sőt létezésének trendje sem az erőszak uralma felé mutat. Amaz tehát egyetlen, jól körülhatárolt állítást volt hivatva bebizonyítani, és ezt hatalmas tudományos-kulturális-gazdasági-közéleti apparátussal meg is tette. Mindez a Pinkerre jellemző, lendületes előadásmódban, amelyben színre-szín, példáról-példa, aforizmáról-aforizma, érvről-érv úgy rakódott egymásra, hogy a könyv letehetetlen lett volna, ha a 800 oldalával nem ennyire súlyos.

A Felvilágosodás most témája átfogóbb: arról akar meggyőzni, hogy noha az emberiség közérzete, pontosabban a terjedő pesszimizmusa a mindennapok tapasztalataiban gyökerezik, lényegében hamis. Szerinte ez a mostani, tehát a miénk is: a felvilágosodás kora. Nemcsak az a nevezetes 18. századi, amelyet az európai történelem, sőt a civilizáció és haladás legfényesebbjei közt tartunk számon. Ha nem Pinker állítaná, már eleve nevetségesnek tartanánk a hipotézisét, de ő bármit mond, az mindig érdekes és tanulságos lehet. Az is. Csak számomra bebizonyítatlan marad. Már a téma magától értetődő sokrétűsége is kétkedővé tesz. Körüljárására szolgálnak a könyv fejezetei efféle címekkel: Élet, Egészség, Élelmezés, Béke, Demokrácia, Egyenlő jogok, Egzisztenciális fenyegetések, Humanizmus, Terrorizmus, Tudás, Életminőség és még csaknem tíz. Olyan témákat jelölnek a fejezetek, amelyek többsége önálló (és terjedelmesebb) kifejtést is megérdemelne, és amelyek mellé lehetne illeszteni tetszőlegesen akár kétszer ennyit is. És egyikről se mondhatnánk, hogy felesleges. Sőt meggyőződéssel állíthatnánk, hogy lám minden mindennel összefügg. Ez azonban nem lenne túl eredeti megállapítás, tudományos következtetésnek meg kifejezetten közhelyes.

Olvasás közben nagyon jól érzem magam, ezért olykor vissza-visszalapozok gyanakodva, hogy az olvasmányélmény ugyan mitől volt kellemes? És rá kell döbbennem, hogy például azért, mert itt-ott elfedte az érvelés egyenetlenségeit – például a tudományos érv hiányában előbukkan valami szórakoztató történetbeli tanulság, a praktikusság ellentmondásait feltűnés nélkül áthidalja valami jól hangzó elvontság, tudománytörténeti érdekesség vagy polémia. Az olvasás kellemessége olykor átsiklatja a tekintetemet a fogalmi tisztázatlanságokon – például a boldogság és az elégedettség átfedésén, keveredésén.

• Olvass bele!

Hadd idézzek A környezet című fejezetének előszavából: „…most sem fogok úgy tenni, mintha minden trend pozitív lenne, vagy a problémák, amelyekkel szembe kell néznünk, aprók lennének. De be fogom mutatni, hogy ezekről a problémákról máshogy is lehet gondolkodni, mint ahogyan a gyászos konvencionális tudás teszi.” A gondolatmenetet itt így fejezi be: „A központi gondolat az, hogy a környezeti problémák más problémákhoz hasonlóan megoldhatók, ha adva van a megfelelő tudás”. Ezután terjedelmes fejezetben számol be arról a hatalmas tudásról, ami e tárgyban eddig összegyűlt, s hiába látszik elegendőnek, megfelelőnek, a felvilágosodásnak e mostani korszakában az emberiség valahogy mégse tudja megoldani a környezeti problémákat! De régóta tudnivaló, hogy a tudás önmagában még soha, semmire se volt és lehetett elég a megoldáshoz.

Idézek a Tudás című fejezetből is: „De ami jó az emberiségnek, nem mindig jó a társadalomtudománynak, és könnyen lehetetlenné válik kibogozni az élet különböző területein végbement változások közötti összefüggéseket, majd az ok-okozatot biztonsággal megállapítani.” Bizony így van, s erre példa ez könyv is, amelyben igazságtalanul állítja, hogy aki e bonyolultságot konstatálja, automatikusan pánikba eshet, és elmulasztja a statisztikák mögött azt a „lappangó vagy változó” tényezőt észrevenni, aminek szerinte fejlődés a neve.

Pinker azért is lenyűgöző, mert minden – írói-tudósi – porcikájából süt a lebírhatatlan optimizmussá sűrűsödő vitalitás. És még ha egyes állításaival nehéz is egyetérteni, még ha véleményem szerint a könyv merész célkitűzését nem is sikerül maradéktalanul elérnie, azért közben fantasztikusan nagy és friss ismeretanyagot „zúdít” olvasóira, mindig könnyedén, szellemesen.

Persze bármennyire is szórakoztató, azért vízparti nyaralásra nem ajánlom, mert a könyve nemcsak kilóra nehéz, hanem gondolatai mélységét tekintve is.

Steven Pinker: Felvilágosodás most
Fordította: Mátics Róbert
Alexandra Kiadó, Pécs, 2019
640 oldal, teljes bolti ár 6500 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 5525 Ft,
ISBN 978 963 447 4654

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Tényleg darabokra hullik a világ? A haladás eszméje idejétmúlt? A harmadik évezred emberi állapotának ebben az elegáns körüljárásában a kogníciókutató és közéleti értelmiségi Steven Pinker arra biztat bennünket, hogy szemléljük kissé távolabbról a véres főcímeket és a romlásról szóló próféciákat, mert ezek csak a pszichológiai hajlamainkra játszanak rá. Ehelyett nézzük inkább az adatokat: hetvenöt meggyőző grafikon segítségével Pinker megmutatja, hogy az élet, az egészség, a jólét, a biztonság, a béke, a tudás és a boldogság terén is egyre jobb a helyzet, és nemcsak Nyugaton, hanem világszerte. Ez a haladás nem valamilyen kozmikus erő eredménye. A felvilágosodásnak köszönhetjük: a meggyőződésnek, hogy az értelem és a tudomány előmozdítja az emberiség felvirágzását.
Amint ma már tudjuk, a felvilágosodás távolról sem bizonyult naiv reménynek, hanem valóban működött. Mégis erőteljes védelemre szorul – jobban, mint valaha. A felvilágosodás eszmerendszere az emberi természet olyan áramlataival megy szembe, mint a tribalizmus, a tekintélyelvűség, a démonizálás, a mágikus gondolkodás, amelyeket a demagógok nagyon is szeretnek kihasználni. Sok – politikai, vallásos vagy romantikus ideológia iránt elkötelezett – kommentátor folytat ellene utóvédharcot. Ennek eredménye az ártalmas fatalizmus, valamint a globális együttműködés és a liberális demokrácia értékes intézményeinek rombolására való késztetés.
Lenyűgöző intelligenciájával és irodalmi érzékével Steven Pinker védelmébe veszi az értelmet, a tudományt és a humanizmust: az ideálokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy szembenézhessünk problémáinkkal, és tovább tudjunk fejlődni.