Kor/kór-kép | Krusovszky Dénes: Akik nem leszünk már sosem

Posted on 2019. július 31. szerda Szerző:

1


Lengyel Szilvia |

Krusovszky Dénest még mindig a költő, műfordító, kritikus, szerkesztő kategóriákba illeszti a Wikipédia, pedig első regényével akkora hírre tett szert, aminek alapján csak kéne már frissíteni, hogy író is. Pláne, hogy már megkapta a Libri 2018-as irodalmi közönségdíját is.

Márpedig az Akik már nem leszünk sosem, nem véletlenül jutott el a dobogó legfelső fokáig. Ez az ízig-vérig manapság és az előző évszázad Magyarországán játszódó regény izgalmas, érdekes történet, az olvasó számára tökéletes kikapcsolódás, melyről az író azt mondja: „Talán megadja azt az élményt, hogy szépirodalmat olvasol, de mégsem kell beledöglened, mert viszonylag lendületesen folyik a cselekmény.” És ez tényleg így van.

A több szálon és időben futó események kiinduló pontja Hajdúvágás, mely az író szülőfalujának, Hajdúnánásnak megfelelője. Innen kitekintünk Bécsbe is, hisz a főszereplő – és az író maga is – ma már ott él. Így az aktuális vidék–Budapest, Magyarország–kivándorlás témák is helyet kapnak a történetben, amely ráadásul sok ponton átfedést nyújt az író valódi élete és a főszereplő, Lente Bálint figurája közt.

A fiatal fiú identitásának keresése, a múltban való kutakodás olvastatja magát, és még ha nem is kell megerőltetni magunkat ahhoz, hogy egy idő után megsejtsük a kapcsolódási pontokat és a végkifejletet – nem ez a lényeg. Hanem például az, hogy a ma folyó történelemhamisítás nem mindenki számára elfogadható, nem mindenki vak és süket. Tagadni persze lehet, hogy a könyv egyik fontos része, az 1956-os pogrom a faluban igenis megtörtént, még ha a mostanában állított emlékmű mintha egy másik dimenzióban készült volna.

„Megint ránéztem a kőre, hirtelen még súlyosabbnak tűnt, mint egy perccel korábban, és már röhögni sem volt kedvem rajta. Belém hasított, nem először már, de most talán a korábbiaknál is élesebben, hogy vége van a védettségnek. Egyszer és mindenkorra lefoszlott mindenféle burok, és én magam, bármit is teszek vagy nem teszek, illetve bármit is tesz vagy nem tesz a velem nagyjából egykorúak amőbaszerű halmaza, az már mind valódi döntés lesz, valódi tett, és a felelősséget sem lehet elhárítani többé a fiatalságunkra vagy meggondolatlanságunkra hivatkozva. Ahogy az országban elkezdtek megjelenni a hasonló emlékművek, eleinte még tényleg jóízűen lehetett nevetni rajtuk. Amikor aztán észrevettük, hogy már mindenhol ilyenek állnak, kiderült, mégsem olyan vicces ez az egész. Most pedig végre azt is tudom már, kik állítják őket: mi magunk.”

A történelmi családregény öt egymáshoz kapcsolódó történetből áll össze, leghangsúlyosabb része az egy korábbi tüdőszanatóriumban játszódó, A dzsinn címet viselő. Ebben Krusovszky az akkor talán utolsó, vastüdővel életben tartott betegek életét mutatja be. Ez a legerősebb része – habár nehéz rangsorolni a cselekményt – a könyvnek, itt tárja elénk legaprólékosabban a sorsokat, jellemeket. Nem hinném, hogy van olyan olvasó, aki ne bújta volna végig az internetet a könyv olvasása közben vagy utána, hogy megtudja, hogy is működött annak idején ez a szörnyűséges (életmentő) szerkezet. Az író alapos kutatómunkát végzett a témában, állapíthatjuk meg, nem véletlenül vált A dzsinn a regény meghatározó fejezetévé. Ez a (valószínűleg nem véletlenül) pont középre szerkesztett rész önálló novellaként is megállná a helyét, és a hátán viszi az egész köteteet. Nem mintha enélkül nem lenne jó az Akik már nem leszünk sosem, de kétségkívül ez részlet fog mindenkinek először beugrani.

A különböző korokban élő harmincas férfiak útkeresése, hánykolódása nagyon hasonló egymáshoz és a mai problémákhoz is. Mondhatni nem változott semmi a harminc évvel ezelőtti generáció lelkében, céljaiban – vagy éppen céltalanságában. Az alakok semmiképp sem sablonosak, jellemük remekül kidolgozott. Néhol nem értünk egyet bizonyos döntéseikkel, sőt a regényben nem is igazán találkozunk „követhető példaképpel”. Annál inkább más években elhelyezett, mégis ugyanolyan hétköznapi emberekkel, akiknek erősségeik és gyengeségeik is vannak. Mindezt teljessé Krusovszky szinte filmszerű, életképszerű leírásai teszik.

„Az ifjú pár mögött a meghatott örömszülők csoszogtak, apák és anyák lehangoló válltöméseikkel, aztán a többi rokon, egy-egy borvirágos képű öregember meg nejlonruhában botorkáló vénasszony, utánuk pedig a fiatalok, unokatestvérek, barátok, munkatársak vegyesen, a lányok tarka nyári dresszben, a fiúk feltűrt ujjú, foltosra izzadt ingben pihegve, vagy kipirult arccal feszengve egy-egy nyakig gombolt bocskaiban.”

A könyv külső megjelenése meghatóan tökéletes. A később értelmet nyerő (fiataloknak: őskövület) magnókazetta, és az egész grafikai megoldás, ami hatalmas kőtömbönként mutatja a szerző nevét, szinte hívogatja az olvasót. Ne is álljunk ellen, adjuk át magunkat neki, olvassunk Krusovszkyt. Remélem, hogy nem ez volt az első és egyben utolsó regénye.

Krusovszky Dénes

Krusovszky Dénes: Akik nem leszünk már sosem
Magvető Kiadó, Budapest, 2019
540 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár 3199 Ft,
e-könyv változat 2790 Ft
ISBN 978 963 143 5375

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedés utáni hajnalon hirtelen felindulásból elindul Budapestről kamaszkora kisvárosa felé. 1986-ban egy tüdőbénult beteg és ápolója egy vidéki szanatóriumban magnóra veszi a férfi vallomását gyerekkora sorsdöntő pillanatáról. 1956. október 26-án egy kisváros forradalmi tüntetése váratlanul pogromba fordul. 2013 nyarán egy lakodalmi éjszaka különös fordulatot vesz, 2017-ben pedig a mozaikkockák mintha összeállni látszanának, még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire szemlélői számítanak.
Az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert múltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni.