Alison Gopnik korszakos jelentőségű kötete, A kertész és az asztalos (The Gardener and the Carpenter) nem túl szerencsésen megválasztott címmel – Neveljük-e a gyerekeket? – jelent meg. Mielőtt az olvasó a magyar címben felvetett kérdésre igennel válaszolva tovább is lépne, képzelje inkább el, miről szólhat egy gyereknevelési könyv, amiben elsődlegesen kertészekről és asztalosokról van szó. […]
július 10, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | John Scalzi regényfolyammal, a Vének háborújával vált a hazai és külhoni olvasók kedvencévé. A 2020 áprilisában megjelent, és dicséretesen hamar a magyar olvasók kezébe került Az utolsó emperátor egy másik trilógia zárókötete. A sorozat magyar címe Az egyesülés, de az eredeti cím, The Interdependency (Egymástól függés) sokkal beszédesebb. Egy olyan bolygóközi társadalom néz […]
július 2, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Érdekes élmény volt egy olyan regényt olvasni, amiről a kiadó azt írta, 2019 egyik legnagyobb angolszász könyvsikere volt, én pedig nem hallottam róla, pedig elég szorosan figyelemmel kísérem a brit és amerikai sikerlistákat, a reflektorfénybe kerülő vagy oda tuszkolt könyveket. Most megnéztem néhány kritikát, és a Guardianban valóban Jonathan Franzen vagy Philip Roth […]
június 15, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Amikor Suzanne Collins bejelentette Az éhezők viadala trilógia előzménykötetét, a rajongók találgatni kezdték, kit választ a történet hőséül. Kevesen gondolták, hogy Coriolanus Snow, Panem zsarnoki elnöke lesz az, akit felnőttkora küszöbén ismerünk majd meg. Ahogy az ekkora sikert aratott könyvek esetén lenni szokott, az új regényt az igazi rajongók egy része imádja, mások […]
június 6, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Az idei, sajnos elmaradt Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik, számomra nagyon kedves vendége a portugál sztárszerző, J. R. dos Santos lett volna. Szerencsére azért megjelent a fesztiválra időzített új regény, A kormányzó szeretője. Amikor 2018-ban megjelent A lótusz virágai trilógia záró kötete, némi hiányérzettel tettem le. A három kötet párhuzamos életrajzokon keresztül mutatja be […]
június 6, 2020 Írta: olvassbele.com
|| 1. || Artur Teixeira tábornok éppen a nyakkendőjét kötötte, amikor hatalmas robbanás rázta meg a hajót. A hang távolról jött, de egyértelműen be lehetett azonosítani, hogy ágyúlövés volt. Artur a kabinja ablakához lépett, amelyet a Gonçalo Velho hírvivőhajó fedélzetén bocsátottak a rendelkezésére. A portugál hadiflotta nem oly régen épített hajója hozta el öt Hongkongból. […]
május 30, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | A Fortepan különleges online fotógyűjteményének tizedik születésnapja alkalmából született kötet az 1890 és 1989 közötti száz év egy-egy, szubjektíven válogatott fotóját állítja reflektorfénybe. A képek mindegyikéhez kapcsolódva Nádasdy Ádám papírra vetett néhány gondolatot. Ezek közül néhány a kép egy-egy részletére hívja fel a figyelmet, mások az adott korszak történeti vagy politikai eseményeihez kapcsolódnak. […]
május 1, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Jeffrey Archer eddigi legsikeresebb regénye, a Párbaj (eredeti címe: Kane and Abel) negyven évvel ezelőtt jelent meg először, ám a jubileumi kiadás bizonyítja, 1979 óta mit sem veszített olvasmá-nyosságából. Kane és Abel párhuzamos élet-történetét olvasva egyrészt minden rutinos olvasó pontosan tudja (legalábbis nagy vonalakban), mi fog történni, másrészt mégis azon vesszük észre magunkat, […]
április 20, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | A Csillagtalan Tenger megjelenését óriási vára-kozás előzte meg. Az Éjszakai cirkusz rajongóinak csaknem tíz évet kellett várniuk arra, hogy az első regényéért sokszorosan díjazott Erin Morgenstern újabb szöveget engedjen ki a kezei közül, és bízza annak továbbgondolását az olvasóra. Röviden: érdemes volt várni. A történet most nem (csak) a viktoriánus kor díszletei között játszódik. […]
március 11, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Caroline Criado Perez (a továbbiakban olykor CCP) alapvetése, hogy az egész világ férfiakra van kitalálva, és ezt adatokkal próbálja meg bizonyítani. Meg természetesen a címben megfogalmazott állítást is, ti. hogy a nők ilyen értelemben láthatatlanná válnak. Szerettem volna, ha a szerző könyve meggyőz – de nem sikerült neki. Az állítás szerint a big […]
március 7, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Kilencedik kötetéhez érkezett a Rumini, Berg Judit hatalmas sikerű sorozata. A Szélkirálynő fedélzetén utazó kalandvágyó kisegérről szóló nyolcadik regény (a kilenc kötetből egy színdarab), a Rumini Tükör-szigeten sok rajongó számára már meglepetés-ráadás volt, ám a szerző mesélőkedve és fantáziája mit sem veszített lendületéből, így meglepetésből a legkellemesebb fajta. Ismét egy remek egérmesét kapunk […]
március 1, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Az amerikai írónő, Shannon A. Chakraborty alig múlt 30 éves, amikor megjelent Dévabád-trilógiájának első kötete, a Bronzváros, és a fiatal írónő egycsapásra világhírű lett. Amit Chakraborty a középkori keleti mitológiához írt szerelmesregény trilógiának titulál, az egy tökéletesen kitalált világ, valahol az Ezeregyéjszaka és a Trónok harca sarkán: fordulatos sztori, komplex személyiségek, keleti kultúra […]
február 28, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Kedvenc mizantrópom, Michel Houellebecq új köteteinek megjelenése mindig ünnep számomra. A kortárs francia irodalom fenegyereke, miközben nem tartja sokra honfi- és általában embertársait, nem restell házhoz menni a pofonért. Senki nem vádolhatja azzal, hogy csak azért ír, hogy szeressék. A nemrégiben megjelent Szerotonin című regény – még ha nem is éri el a […]
február 25, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | A skandináv országok gyereknevelési gyakorlata sokak számára érdekes, mivel különböző nemzet-közi felmérések szerint ezekben az országokban a gyerekek, és általában az emberek is, boldogabbak másoknál. Egyre-másra jelennek meg különböző népszerű ismeret-terjesztő kötetek. Ebbe a sorba illeszkedik a svéd születésű, Norvégiában élő és dolgozó Hedvig Montgomery kötete, a Szülői varázslat, amely zanzásítva foglalja össze […]
február 13, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Nagyon ritkán fordul elő, hogy mindent megteszek egy könyv befejezésének késleltetéséért. Amor Towles regényével viszont úgy jártam, hogy minden nagyobb fejezet végén félretettem, miközben szívesen folytattam volna azonnal (És a következő rész előtt kiolvastam egy másik könyvet.) Egyrészt nem akartam, hogy az Egy úr Moszkvában túl gyorsan elfogyjon, másrészt így valószínűleg sokkal jobban […]
február 2, 2020 Írta: olvassbele.com
Paddington | Mike Pearl könyve – a kritikus is csak ember – azzal keltette fel a figyelmemet, hogy fordítását Müller Péter Sziámi és három fia készítette. Először jobban érdekelt, hogy mennyire érezhető bármiféle egyenetlenség egy olyan kötetben, amit különböző korosztályhoz tartozó emberek fordítottak (nem érezhető), de ahogy olvastam a cikkeket, egyre inkább a témák váltak […]
szeptember 19, 2020 Írta: olvassbele.com
0