A hó felül landol, de nem feltétlenül fehér | Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája

Paddington |

Amikor Suzanne Collins bejelentette Az éhezők viadala trilógia előzménykötetét, a rajongók találgatni kezdték, kit választ a történet hőséül. Kevesen gondolták, hogy Coriolanus Snow, Panem zsarnoki elnöke lesz az, akit felnőttkora küszöbén ismerünk majd meg. Ahogy az ekkora sikert aratott könyvek esetén lenni szokott, az új regényt az igazi rajongók egy része imádja, mások utálják, akik pedig nem olvasták vagy nem szerették a trilógiát, most talán adnak egy esélyt ennek is. Egyelőre pozitívnak tűnik a fogadtatás. (És én is csak ajánlani tudom, hogy vágjon bele az olvasó.)

Az Énekesmadarak és kígyók balladája felnőttebb könyvnek tűnik, mint a trilógia volt. Talán nem véletlenül, hiszen az első kötet megjelenése, 2008 óta az akkori első olvasók már érett felnőttek lettek. Viszont a jelenlegi helyzetben valószínűleg egy kicsit másképp fogja olvasni, értelmezni mindenki, mint ahogy a szerző eredetileg gondolta volna az első részletek januári megjelenésekor. Azóta a demokratikus országokban élők nagy része néhány hónapja vakon feladta szabadságjogainak jókora szeletét, ráadásul az elmúlt napokban az USA elnöke a polgárháború szélére sodorta az országát. Így nagyon más egy disztópikus Amerikáról olvasni. Míg olvastam, nem sikerült teljesen kizárnom a külvilág eseményeit, ettől kissé tovább is tartott a kötet végére érni. Óhatatlanul felmerült a kérdés, mit tehetünk, hogy ne hasonlíthasson a mai ún. fejlett világ a regénybeli Panemre – évtizedek vagy akár évek múlva.

De ez csak egy az elgondolkoztató témák közül. Ennél jelentősebbek a kötet fő témáját adó kérdések: mit tesz vagy nem tesz meg egy becsvágyó ember a hatalomért, és vajon az emberek alapvetően rosszak és csak a „jó” erőszakszervezetek tartanak bennünket vissza az erőszakos káosztól – avagy az erőszakszervezetek teszik az embert rosszá. (Az utóbbi kérdés olvasás közben megint csak igen aktuálissá vált, mert közben zajlott az iskolákba telepítendő rendőrökről szóló vita is a sajtóban és szűkebb szakmámban, az oktatásban.)

A történet elején a tizedik Éhezők viadala idején járunk. Ebben az évben először, kísérletképpen jelölnek ki minden részvevő mellé egy-egy mentort, de egyelőre az Akadémia végzősei közül. Coriolanusra az utolsó, a tizenkettedik körzetből érkezett lány, Lucy Grey jut. A lány nem is a körzethez tartozik, a covey nép tagja, akik vándorló életmódjukkal, színes ruháikkal és zenei tehetségükkel jelentősen eltérnek a körzetek megszokott világától. Lucy Grey is egészen más, mint a viadal többi résztvevője. Nem ijedt és nem dühös, hanem érdekes és eltökélt. Nyerni akar, ahogy Snow is. A viadal még korántsem annyira high-tech, mint a trilógia idején zajlók. Hogy a résztvevőkre fogadásokat kössenek és ajándékokat küldhessenek nekik, éppen Snow találja ki. Később a viadalok nézésének kötelezővé tétele is az ő fejéből pattan ki. Aki olvasta a trilógiát, pontosan tudja, később mivé fejlesztik ezt a borzalmat.

• Olvass bele!

Coriolanus Snow közvetlenül a Kapitólium és a lázadók között kirobbant háború előtt született, fontos és elismert családba. A háború alatt elárvult, nagyanyja, a Nagymadám neveli, unokatestvérével Tigrisszel együtt. Nagymadám számára hihetetlenül fontos a látszat fenntartása. Bár gyakorlatilag nyomorognak, mindent megtesz azért, hogy a nagyság látszatát megőrizze. Nem adja fel előkelő lakásukat, és senkinek nem engedi, hogy akár egy pillantást is vessen szerény körülményeikre. Az ugyan nem derül ki, mennyire érzékeli, mi veszi körül, de a történet során olvasható utalás arra, hogy bizonyosan nincs már igazi kapcsolata a valósággal.

Coriolanust annak tudatára nevelik, hogy ő sokra hivatott és az ő dolga a Snow család hírnevének meg társadalmi státuszának megőrzése. „A hó (angolul snow) mindig felül landol.” Ez a családi jelmondat a fiú legfőbb öröksége. Az Akadémia végzőseként, vagyis érettségi előtt álló diákként Snow életét, tetteit két nagyon erős idea befolyásolja. Egyrészt úgy véli, neki jár a siker, másrészt szinte bármit képes megtenni, hogy ez be is következzék. A történet során éppen ez a „szinte” lassan megkérdőjeleződik és eltűnik. Gyerekekkel, kamaszokkal dolgozó szakemberként számomra a legérdekesebb kérdés az, mennyire veleszületett a gátlástalanság és becsvágy, ami Coriolanusban munkál, és mennyire a nagymama meg az iskolai, társadalmi környezet, a nevelés hatása. Hajlok arra, hogy az utóbbi tényezőket hibáztassam, mivel bő harmincéves pályám alatt igazán gonosz kisgyerekkel csak egyetlen eggyel találkoztam.

Coriolanus Snow története vagy visszafejlődés-regény, vagy azt mutatja meg az olvasónak, hogy a mélyben munkáló hatalomvágy milyen megállíthatatlanul rombol le minden pozitív tulajdonságot, emberi érzelmet és gátlást. Egyik olvasat sem vidám, de ettől még az Énekesmadarak és kígyók balladáját érdemes elolvasni és továbbgondolni. Főleg most, amikor a világunk éppen valami nagyon furcsa irányt vesz.

Aki beszáll a továbbgondolásba, azt is megtudja, milyen szerepet játszanak a történetben a kígyók és az énekesmadarak. A kötet Farkas Veronika remek fordításában jelent meg, aki a trilógiát fordító Totth Benedektől úgy vette át zökkenőmentesen a stafétabotot, hogy meg kellett néznem, kié is volt a korábbi fordítás.

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája 
Fordította: Farkas Veronika
Agave Kiadó, Budapest, 2020
448 oldal, teljes bolti ár 4680 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3510 Ft,
e-könyv változat 2980 Ft
ISBN 978 963 419 8154 (papír),
ISBN 978 963 419 8178 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.
Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.