Ne úti célokat, hanem útravalót! | Alison Gopnik: Neveljük-e a gyerekeket?

Alison Gopnik korszakos jelentőségű kötete, A kertész és az asztalos (The Gardener and the Carpenter) nem túl szerencsésen megválasztott címmel – Neveljük-e a gyerekeket? – jelent meg. Mielőtt az olvasó a magyar címben felvetett kérdésre igennel válaszolva tovább is lépne, képzelje inkább el, miről szólhat egy gyereknevelési könyv, amiben elsődlegesen kertészekről és asztalosokról van szó.

A kötetet angolul olvastam, és amikor most belelapoztam, nyilvánvaló volt, hogy rettenetes nehéz dolga lehetett Pap Ágnes fordítónak, amikor a legfontosabb fogalmakat próbálta meg magyarítani. A beleolvasó alapján ez nem is sikerült maradéktalanul. Ennek ellenére a kötet elolvasását csak ajánlani tudom úgy, hogy a gyereknevelés kifejezést gondolatban folyamatosan helyettesítsük be valamivel, ami inkább idomítás, mint nevelés.

Gopnik alaptézise, hogy hiba a gyerek felnevelése (raising a child) helyett tervszerű ipari tevékenységnek tekinteni a szülőséget (parenting). Az interneten megtalálható első oldalakon nem sikerül pontosan tisztázni ezeket a fogalmakat, amelyek az eredeti angol nyelvű verzióból sokkal jobban érthetőek. A kötetben ismertetett tudományos eredmények eredetileg az amerikai szülőket voltak hivatva meggyőzni arról, hogy nem kell, sőt nem is szabad a gyerekek minden percét megtervezni, előre eldönteni, hogy mi lesz belőlük és ahhoz igazítani az odavezető utat. Ezért is sokkal kifejezőbb az angol cím. Azt mondja ugyanis, hogy a gyerekeknek, a kerti növényekhez hasonlóan gazdag termőföldre (sokféle lehetőségre), napfényre (szeretetre), vízre (élelemre) és szabadságra van szüksége. Persze, láttunk már kockává növesztett görögdinnyét és ismerjük a francia kert mesterkélt szépségét is, de tudjuk, a legfinomabb paradicsomok egy kesze-kusza bokron nőnek. Hasonlóképpen, a gyerekek is megtalálják, hogy mivé nőjenek, ha a feltételeket megkapják hozzá. Jó kertész módjára persze a szülőnek is oda kell figyelnie arra, hogy ne legyen túl sok gaz a gyerek környezetében, néha szükség van egy-egy növénykaróra, segítségre. A lényeg mégis az, hogy szabadon növekedjen.

• Olvass bele! 

Az asztalos (vagy ács, hiszen a carpenter szó mindkettőt jelenti) viszont, beszédes hasonlatként, már halott anyaggal dolgozik. Az igazi művész ránéz, mondják, egy darab fára, és látja, mi rejtőzik benne. Ha elég ügyes, tényleg azt sikerül elkészítenie belőle, amit tervezett. De ki ne ismerné a régi viccet, amelyben a hatalmas szálfából a végén talán csak egy fogpiszkáló készül. A gyerek ráadásul nem halott anyag, amit bármivé formálhatunk, ezt ma már pontosan tudjuk. Ha nagyon erőlködünk, bizony könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri fogpiszkálós paraszt bácsi.

Ha visszatekintünk a gyereknevelés történetére, látható, hogy amit sokan forradalmi gondolatnak találtak Amerikában, tulajdonképpen évszázados múltra tekint vissza. Az óvoda angol és német elnevezése gyermekkert, és éppen azzal a céllal hozták létre ezt az intézményt, hogy megadják a gyerekeknek a szükséges feltételeket a növekedéshez. A kötet ide próbálja visszavezetni a szülőket, akik a rohamosan növekvő gyerekformáló iparág áldozataivá válnak – gyerekeikkel együtt. Ez az ipar az elmúlt 20-25 évben Magyarországra is megérkezett, és egyre több szülőt téveszt meg színes, hangzatos reklámokkal, az influenszerek befolyását kihasználva. Az elmúlt évek egyik legrémisztőbb Facebook-bejegyzése számomra például az volt, amelyben egy anyuka hároméves gyereke számára ovi utáni különórákat keresett késő délutánra. Ugyanitt a minap valaki 10 éves gyereke mellé keresett kísérőt, aki a tanítás végén átkíséri őt a zebrán az edzésre. A szabad játékot, a felfedezés lehetőségét, a fejlődés szempontjából oly fontos kockázatvállalást felváltotta a gyerekjóga és Helen Doron játékosnak álcázott nyelvtanulási drilljei. Ezek a szülők nem engedik felnőni a gyerekeiket, hanem a parenting intézményét gyakorolják. Ezek nyilván egy szűk réteget érintenek, úgynevezett first world (kb. fejlett világbeli) problem a gyerekek túlóvása és túlfoglalkoztatása. De míg 25 éve ezen a legtöbb olyan szülő, aki megengedheti mindezt magának, nevetett volna, a baj terjed Magyarországon is (érdekes módon Hollandiában, ahol jobban bíznak magukban az emberek, például nem).

Gopnik arra hívja fel a figyelmet, hogy a legjobb szándékkal tesszük tönkre a gyerekeket. Az ács szülők sokszor erejüket jócskán meghaladóan invesztálnak abba, hogy a gyerekeik a megálmodott tervrajz szerint nőjenek fel. Aztán egyre többször látják, hogy az „áru” még gyártás közben tönkremegy (iskolakerülés, alkohol, drog, figyelemzavar stb.) vagy egy rejtett hiba miatt később törik ketté.

Talán az elmúlt hónapok sokkja segít abban, hogy belássuk, egy bizonytalan világba neveljük őket. Mindenki ismeri a sokat idézett szlogent, hogy a mai gyerekek olyan foglalkozásokat fognak űzni, amik ma még nem is léteznek. Csakhogy éppen a tegnapi és mai szülők ritkán értik, hogy erre nem különórákkal, még több tárgyi tudással tudjuk felkészíteni őket, hanem leginkább kellő viharállósággal és a tanulás, felfedezés élvezetének megőrzésével. Ha ezt elfogadtuk, érdemes belemélyedni abba is, miért nem szabad hajszolni a gyerekeket, miért kell hagynunk időt arra, hogy utánozzanak, hogy próbálkozzanak és hibázzanak, és legfőképpen mi értsük meg: a játék nem jutalom a gyerekek számára, hanem alapvető szükséglet ahhoz, hogy fejlődni tudjanak.

Azt már csak én teszem hozzá, felnőttként is sokkal jobban tanulunk hasonló keretek között. Gopnik könyvét érdemes elolvasnia minden olyan szülőnek, aki érzi, hogy nem jó irányba tereli őt a csoportnyomás, és tudományosan megalapozott érveket keres. De hasznos lehet a szakemberek számára is, akik közül egyre többen kérdezik kétségbeesetten, mivel győzzék meg az óvodás vagy alsós szülőt arról, hogy nincs szükség nyelvi szakkörre, számítógépes tanfolyamra, hanem inkább a játszótéren kellene összekoszolnia és kicsit összetörnie magát a gyereknek.

Alison Gopnik: Neveljük-e a gyerekeket?
HVG Kiadó, Budapest, 2020
352 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3150 Ft,
ISBN 978 963 304 9433 (papír)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A gyerekekről való gondoskodás alapvető emberi ösztön, a modern „gyereknevelés” elképzelése azonban alig harminc-éves múltra tekint vissza. Ennek ellenére multimilliárdos forgalmú üzletté és egyfajta megszállottsággá vált, amellyel a szülők egy meghatározott típusú – okos, sikeres, jól nevelt, az életben elboldoguló – gyereket próbálnak „előállítani”.
Alison Gopnik, a gyerekek tanulásával és fejlődésével kapcsolatos kutatások nemzetközileg elismert szaktekintélye ebben a könyvében azt vizsgálja, miért félrevezető, sőt egyenesen káros a szülő-gyerek kapcsolat eme 21. századi felfogása. Saját kutatásaira és az evolúciós pszichológia eredményeire támaszkodva bemutatja, hogy szülőként nem a gyerekek „alakítása” a feladatunk, hanem az, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsuk számukra ahhoz, hogy a rájuk jellemző kreatív, játékos és kiszámíthatatlan módon megalkothassák önmagukat.