A kutya türelmes | Agatha Christie: Váratlan vendég / Színházi Szemle

Posted on 2020. szeptember 18. péntek Szerző:

0


Michael Starkwedder: Sárközi József

Tóth Zsuzsanna |

A Győri Nemzeti Színház vendégjátéka
a Városmajori Szabadtéri Színpadon

A napokban olvastam, hogy a további kiadásokon világszerte megváltoztatják Agatha Christie regényének, a Tíz kicsi négernek a címét. Igaz, hogy egyébként nem is szerepelnek benne színes bőrű szereplők, csupán a találkozóhelyként szolgáló sziget neve „néger”. (A formája után, ami afrikai emberfejre hajaz.) Igaz, van még a történetben egy kiszámolós versike, meg 10, 9, 8… kicsi szobrocska, amit (a mai túl-píszízés szerint) eddig rossz néven neveztünk.

Változtat-e a lényegen mindez? Aligha. Nekem a Tíz kicsi… volt az első találkozásom Christie-művel, élénken emlékszem a jóféle izgalomra, amit okozott… Aztán jött a többi, a filmek, színdarabok… Csupa élvezet. Nos, akik hasonló borzongást, izgalmas rejtélyt vártak a Győri Nemzeti Színház vendégjátékától, hiszen Agatha Christie neve biztosítéknak tűnt egy kellemes nyáresti színházi kikapcsolódásra, azoknak csalódniuk kellett. Vagy csak én jártam volna így?

A Városmajori Szabadtéri Színpad nagyszerű programsorozata a Színházi Szemle. Évek óta láthatunk kiváló előadásokat ennek keretében, mondhatjuk, magasan van a léc. Keresem az okokat, miért érzem úgy, hogy a Győri Nemzeti Színház előadása nem lett dobogós az összehasonlításokban.

Michael Starkwedder (Sárközi József), mögötte Mrs. Margaret Warwick (Janisch Éva) és Miss Bennett (Agócs Judit)

Kezdjük talán az alapokkal. Olvasmányaim között rémlik a Váratlan vendég – ami eredetileg (1958-ban) színjátéknak készült, csak 1999-ben dolgozta át Charles Osborne regénnyé. Keletkezésekor nagy sikere volt a színdarabnak. (Nálunk Galambos Attila és Szente Vajk fordításában, Szente rendezésében 2016-ban, a Madách Színház produkciójaként került színre a RAM Colosseumban.) Tény, hogy a történet nem fukar fordulatokban, ám semmiképp nem sorolható a szerző legjobb írásai közé.

Láttam egy beharangozót, ahol maga a rendező (Forgács Péter) hirdeti a városmajori vendégjátékot feszültségfokozó csemegeként. Az előadás készítőinek jó szándékában nem kételkedem. A cél igazi izgalmakban bővelkedő, széles érdeklődést vonzó produkció létrehozása lehetett.

Laura Warwick (Mózes Anita), Michael Starkwedder (Sárközi József)

A vendégjáték közönsége „hozza” a rendkívül széles spektrumot: fiatalok és idősebbek, barátok és magányosan jövők, teljes családok – tizenévesekkel, mellettem (a beszélgetésfoszlányokból színitanodásnak vélt) ifjoncok, a mögöttem lévő sorban tucatnyi látássérült, narráló készülékkel, vakvezető kutyával. Mindenkin maszk, ami megnehezítette ismerősök felfedezését, de láttam színházi embereket is. Vagyis a szakma is érdeklődött – nagyon helyesen.

A vendégjáték hangulata, az előadás atmoszférája azonban, bevallom, elmaradt az alkotók és általam remélttől – kellemes nyáresti krimit vártam, és kissé érdektelen társalgási drámát kaptam. Már az első – egyébként impozáns képben, amit volt időnk a hosszas beültetés alatt alaposan tanulmányozni („igazi angol” miliő, Bátonyi György díszletterve), világítási baki keseríti el a krimirajongót. Noha meglepetésként kéne hatnia, idő előtt látjuk meg a jelenésére váró főhősnőt, Laura Warwickot (Mózes Anita). Neki a végzet asszonyaként kellene működnie (akár öntudatlanul), hogy hihetővé váljon az első jelenetsor, amelyben egy vadidegen férfi képes őt „megmenteni” a gyilkosság vádja alól – első blikkre. De színpadi játéka meglehetősen távol marad a femme fatale-tól.

Mrs. Margaret Warwick (Janisch Éva), Thomas felügyelő (Ungvári István)

Szerencsére az elején még nagyon határozott „váratlan vendég” (Michael Starkwedder: Sárközi József), aki a gomolygó ködből csöppen a cseppet sem tipikus család szövevényes érzelmi és viszonyrendszerébe, sármos színész. Így aztán az első néhány gubanc még – neki köszönhetően – gördülékenyen kerül színre. (Voltaképpen a lezáró megoldás is az ő érdeme, bár időnként elhalványult a játéka.) Ám minél több szereplő jelenik meg, annál szembetűnőbb a helyzetek gondosan kidolgozott, mégis erős színészi jelenlét nélkül megvalósított, kicsit elavult, kimódolt dikciója. Nem mondhatom, hogy nincs törekvés figurák megteremtésére – inkább túlzónak tűnik az igyekezet. De csupán néhány pillanatban érezni, hogy szerep és játszó személy valódi egység látszatát adja. Ráadásul – mintha az előadás készítői nem bíznának a nézői dramaturgiában – külön effekttel hívják fel a figyelmet a „fontos” pillanatokra. Mint egy-egy figyelmeztetően felemelt ujj, amely azonban nem fokozza, éppenséggel kioltja a feszültséget. (Úgyis szólnak majd, ha valami történik!). A zenei háttér – finoman egzotikus felhanggal – amúgy dicséretet is érdemelne. (A színlapon nincs feltüntetve, kinek köszönhető.)

Hosszasan lehetne elemezni, miként válhat a sok-sok fordulat nagyon is kiszámíthatóvá – de nem ez okozza a szomorúságomat. Sokkal inkább az, hogy az előadás valódi izgalmát egy sérülés okozza. A Jan Warwickot játszó színész, Kurucz Dániel, az első felvonás vége felé megcsúszik és elesik. Ettől maratonivá válik a szünet, majd jön a megnyugtatónak szánt bejelentés, Agócs Judit (Miss Bennett) részéről, hogy segítségre várunk. (Nem mellesleg Agócs Juditnak vannak szép pillanatai.) Ez kelt némi igazi feszültséget. A második felvonásban nyugtázzuk, hogy talán nem nagy a baj, Kurucz Dániel tovább játszik, most már bottal a kezében, kicsit bicegve.

Thomas felügyelő (Ungvári István), Cadwallader őrmester (Klinga Péter)

Sokat gondolkodtam az előadás végén – a saját párájában pöffeszkedő hold alatt bandukolva, csodaszép este volt ugyanis! – miért vagyok csalódott. Lehet, hogy csak Agatha Christie vesztette el hamvasságát, titkait… De elég csak néhány remek Miss Marple-alakításra emlékeznem (hogy Poirot-ról szó se essék), és tudom, hogy nem itt a hiba. Még az sem számít, hogy néha indokolatlanul használtak egy-egy járást (pl. az inas, a szobájába indulva a kertbe vezető ajtón megy ki, máskor meg ki tudja, hová…), erre amúgy sem mindenki figyel. Gyanakvás, leleplezés is volt bőven. A naiv néző számára a csavarok is hordoztak kellő meglepetést, de feszültségből nem sokat. A nézők – úgy általában – türelmesek, ezúttal még a vakvezető kutyus is. Egy-két hálás nevetés is felhangzott, már ha mód nyílt rá. (Bár közmegegyezéses poénnak csupán ez tűnt: „Liberális? Olyan még van?”) Az egész játék azonban ritmushibákkal küzdött, noha profi lebonyolításnak tűnt. Nem sugározta a játék örömét, a krimi izgalmát. Így az ígéretesnek induló estéből nem lett maradandó élmény. Látássérült nézőtársaim érdekében remélem, hogy a narráció jó volt!

Fotók: Győri Nemzeti Színház

Laura Warwick: Mózes Anita

Agatha Christie: Váratlan vendég
Fordította: Galambos Attila és Szente Vajk
Rendező: Forgács Péter
Színházi Szemle, 2020. augusztus 28.

Laura Warwick: Mózes Anita
Michael Starkwedder: Sárközi József
Mrs. Margaret Warwick: Janisch Éva
Thomas felügyelő: Ungvári István
Julian Farrar: Bródy Norbert
Miss Bennett: Agócs Judit
Jan Warwick: Kurucz Dániel
Henry Angell: Posonyi Takács László
Cadwallader őrmester: Klinga Péter

Díszlet: Bátonyi György
Jelmez: Győri Gabi