Cserhalmi Imre | Szerencsés vagyok, mert a RePOSZT sorozat mindhárom, eddig megjelent kötetét olvastam, s így az összehasonlításukra is módom nyílik. Az Arany János verseit kommentáló Kemény Zsófi volt a legempatikusabb, az ifjú olvasóihoz legkövetkezetesebben és talán legtürelmesebben közel hajló, a József Attila-verseket válogató Gábor Tamás Indiana hangja volt a legharsányabb, az ötletelés lehetőségében leginkább […]
június 16, 2017 Írta: olvassbele.com
Magyarországon jártam Kádár János, a magyar kormány elnöke augusztus 20-án megjelent a nyilvánosság előtt, amikor is Budapesttől százhúsz kilométerre, az újpesti [sic!]*futballpályán hatezer paraszt előtt beszédet mondott a szocialista alkotmány évfordulóján. Én is ott voltam Kádár mellett a tribünön, annak a nyugati megfigyelőkből álló delegációnak a tagjaként, mely az októberi események óta most először jutott […]
június 16, 2017 Írta: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Márquez mester Magyarországon – robbant (volna) hatalmasat a hír, ha akkoriban ő egyrészt már világhírű lett volna, Nobel-díjas és minden, másfelől, ha akkoriban lett volna már fészbúk. De nem volt. Így aztán az (akkor még) újságíró, ahogy jött, úgy el is ment: nyom nélkül. Ám itt hagyta nekünk és a világnak […]
június 2, 2017 Írta: olvassbele.com
Táncdal Szemed és füled vagyok erre a világra, zeném, szemüvegem, életelixírem, csodás kompromisszumom. Neked tetszeni. Pont szemnek és fülnek azonban használhatatlan. Hiszen szemem, amerre sejtelek, a semmibe néz, és a fülemben vér dobol, minden egyszerre szól – ugye vagy valahol, ugye vagy valahol. Nem látni szeretnék, Csak látni szeretnélek. Keserű pohár Aki egynél többet akar […]
június 2, 2017 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Peer Krisztián negyedik verseskötete, a 42, csakúgy, mint a Jelenkor Kiadó kortárs lírát bemutató sorozatának korábbi darabjai, puhafedeles, vékonyka, tenyérbe simuló könyv. Menő dolog akár a farzsebünkbe is becsúsztatni. Bárhol és bármikor elővehetjük, rongyosra gyűrhetjük, és a szokásoktól függően széljegyzetekkel is teleírhatjuk. De vajon miért kínálják felvágatlan lapokkal, szinte félkészen? Az előző […]
május 10, 2017 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | 2013-ban jelent meg a Mesekalauz úton levőknek – Életfordulók meséi című gyűjtemény, amelyben Boldizsár Ildikó az életfordulók jelentőségére irányította rá a figyelmünket. A kötetbe rendezett 43 mese segítségével bemutatta az emberi élet egyes szakaszainak határait, kihangsúlyozva azokat a feladatokat, amelyeket az új életszakaszba lépve a boldogulás érdekében meg kell oldania többek között […]
április 22, 2017 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Minden probléma ott kezdődik, hogy mit tegyünk egy olyan celebbel, akinek már a nevétől is ég a pofánkról a bőr. Mert ugyebár ez az R. Sándor sokszorosan köztörvényes, sokszorosan elítélt, sokszorosan szökevény illető eléggé flekkes. Másfelől viszont nemigen volt gazdag ember, pedig csak a gazdagokat csesztette, ki-kirabolgatva őket. Ámbár az is […]
április 21, 2017 Írta: olvassbele.com
Xénia | Tóth Krisztina Felhőmesék című új mesekönyvét művészeti foglalkozással egybekötött, interaktív bemutatón ismerhetik meg felnőttek és gyerekek a Műcsarnokban Tervezzünk légvárakat! A Kék, Sárga és Piros szigetek lakói a szivárványos buborékkal érkező Tünemények, akik kényelmes lakhelyeket rendeznek be, ahol vendégül láthatják a kalandorokat, a kóborzengőket és az éppen arra tekergőket. Az idelátogatók versekkel, mesékkel […]
március 8, 2017 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | „Bal felől megnyílt a fasor. Életem egyik fontos elágazásához közeledtem” – kezdi Kun Árpád kissé hatásvadász felütéssel a Megint hazavárunk című regényét. Habár az elbeszélő itt elsősorban a járművezetési vizsgáján megoldandó feladatra koncentrál, e nyitány egyértelműen utal arra a sokkalta jelentősebb változásra is, amellyel a regény főszereplője, bizonyos Kun Árpád néz szembe, […]
február 15, 2017 Írta: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Kiss Tibor Noé prózáját érlelem magamban napok óta. Forgatom, hümmögök, és azon gondolkodom, hogy lehetséges az, hogy egy szöveg úgy legyen szinte gorombán barátságtalan, hogy közben mélyen bensőséges. Jéghideg, és közben tűzforró. Távoli és közeli. Szeretetteljes és kegyetlen. Valóságos és fiktív. Önmagába zárt, és mindenkihez szóló. Mindenkié és senkié. Pedig nagyon lehetségesnek […]
október 4, 2016 Írta: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Ez életem első olyan könyve, melyet kétszer olvastam el, méghozzá egymás után. Merthogy a Jelmezbálnak két olvasata lehetséges. Befejezzük Grecsó Krisztián novellagyűjteményét, elégedetten hátradőlünk, remek volt. De tudjuk, hogy a történetek összefonódtak, talán előbb rendet kéne tenni a fejünkben, még egyszer átböngészni, rájönni a kötődési pontokra. Aztán a második kör után tényleg […]
augusztus 25, 2016 Írta: olvassbele
örökbefogadás tehetsz te bármit nem neked születtem hiába állsz itt és babusgatsz engem nem neked születtem késtél ennyi kerek tíz évet a lelkem akarod elegem van belőled kerek tíz évet anyuzni sem tudlak bocsáss meg ezér’ az a másik az anyu bokádig sem ér bocsáss meg ezér’ jó voltál pedig jó és figyelmes mégse tud […]
augusztus 25, 2016 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Ha nem lett volna a Saul fia című film hazai és nemzetközi sikere, a Magvető Kiadó talán fel sem karolja (?) Röhrig Géza verseit (vagy legalábbis nem most), holott a versírás nála nem előzmény nélküli: első kötete (Hamvasztókönyv; Múlt és Jövő Kiadó, 1995) több mint húsz éve jelent meg. Természetesen Saulnak alapvetően […]
augusztus 20, 2016 Írta: olvassbele
Bogárdi Iván | Nagy-Magyarország (irredenta hangokat visszaidéző) térképe díszeleg az autók szélvédőjén, az emléktárgy-árusok kirakatában és néhány politikus irodájának falán is, konferenciákat rendeznek a trianoni béke igazságtalanságáról. Elkerülhetetlen, hogy leemeljük a könyvespolcról Nemeskürty István 1972-es könyvét: a Rekviem egy hadseregért címűt. Hat kiadást ért meg a Magvetőnél, valamelyik csak megvan otthon. Megjelenésekor a mű […]
augusztus 20, 2016 Írta: olvassbele
A tizenharmadik nap Január huszonnegyedike, vasárnap. Szűkszavú bejegyzés a hadsereg-parancsnokság naplójában: „A magyar hadsereg a mai napon 12 órakor kivált az arcvonalból.” Vége. Vége az értelmetlen vérontásnak. Akik eddig túlélték, most már talán életben maradnak. A 2. magyar hadsereg megsemmisült. Az otthoni sajtó csupa kellemes hírt közöl: szombaton este kívánsághangverseny volt a Magyar Művelődés Házában […]
június 3, 2016 Írta: olvassbele
Novics János | Egy kissé lassan és körülményesen indul Centauri új regénye, a Jákob botja, de ami utána jön, nyugodtan mondhatom, kortárs regényirodalmunk egyik legizgalmasabb vállalkozása. Az új regény főhőse egy klasszikus amerikai író, Jack London. Ő szólítja meg az olvasót és beszéli el történetét egyes szám első személyben. Hogy a tényleges Jack London életéről, […]
július 2, 2017 Írta: olvassbele.com
0