Erdész Márton: El, messze, és még tovább (részlet)

[Marda a]znap sikeresen tevékenykedett egy tüdőtranszplantáció során, mégis nagyobb örömmel töltötte el, hogy ennek a kislánynak segíthetett. Mosolyogva ment vissza az épületbe, ahol váratlanul Drok mester lépett elé.

– Jöjjön velem!

A férfia szokottnál is kimértebb volt. A lány elkomorult, és némán követte mentorát felfelé a lépcsőn. Biztos volt benne, hogy lebukott. Abban reménykedett, hogy megússza egy írásbeli figyelmeztetővel. El sem tudta képzelni, mihez kezdene, ha elküldenék.

Felértek az emeletre, ahol Drok mester kinyitotta a pihenőszoba ajtaját.
– Fáradjon be!
Marda bement, és megállt a terem közepén.
– Foglaljon helyet! – mutatott a férfi az egyik kényelmes bőrfotelre.

A lány leült, a gyógyítómester pedig a konyhasarokban kezdett tevékenykedni.

– Kér egy csésze ánizs teát?
Mardát meglepte a kérdés.
– Nem, köszönöm – mondta, de igazából jól esett volna neki, mert a stressztől kiszáradt a torka.

A férfi megtöltötte a forralót, amelyben a víz szinte rögtön bugyogni kezdett. Kiöntötte egy csészébe, tett bele egy filtert és egy jégkockát, aztán kényelembe helyezkedett a gyakornokkal szemben lévő fotelben.

– Nos, bizonyára sejti, miért van itt.
A lány a padlót nézte, némán bólintott.
– Szeretném, ha tudná, hogy amit ma művelt, az példa nélküli.
A tanonc nyelt egyet és továbbra is lesütötte a szemét.
– Ilyen jó segítségem még sosem volt, egy operáció során sem.

Marda felkapta a fejét és életében először, mosolyogni látta mentorát. Érezte, ahogy az a bizonyos kő leesik a szívéről, és felsejlett benne a gondolat, hogy Drok mester valójában nem pszichoterrorista, csak valamiért szeret annak tűnni.

– Köszönöm… én… igyekeztem, örülök, ha jól teljesítettem.

– Örülhet is, ugyanis szeretném, ha a két hét múlva esedékes művese-beültetést ön végezné el.

Mardának kikerekedett a szeme.

– Nem kell aggódnia, természetesen én is ott leszek. Ha bármi gond adódik, közbe lépek, a staféta viszont magánál lenne. Mit szól hozzá?

A gyakornok hosszan fújta ki a levegőt, majd rövid hallgatás után bólogatni kezdett.

– Rendben. Vállalom.

– Helyes – mosolyodott el Drok mester, aztán nagyot kortyolt a teájából. – Volna itt azonban még valami. – Újra összehúzta a szemöldökét, és lassan, gondterhelten kezdett beszélni. – A szabályok. Be kell őket tartani. – Kis szünetet tartott, megingatta a fejét jobbra is, balra is, mint aki mérlegel valamit, majd folytatta. – Persze megesik, hogy valami zseniális dolog születik a szabályok felrúgása által. Ehhez viszont az kell, hogy előbb ismerjük meg, és tartsuk be őket. Csakis így lehet a kihágás igazán… tudatos, újszerű és eredményes. – A mester olyan képet vágott, mint aki nem teljesen elégedett a saját szavaival. – Remélem, érti, miről beszélek.
– Azt hiszem – felelte Marda.
A férfi bólintott.
– A másik dolog: nem segíthet mindenkin. Ha kikíséri azt a kislányt – ahogy kértem –, a szabályokat is betartja, és egy kicsit szoktatja magát ahhoz, milyen érzés elengedni valakit. Előbb-utóbb megtörténik ugyanis, hogy hibázik… vagy éppen fogalma sem lesz a helyes eljárásról… netalán választania kell majd két élet között. Ezek a helyzetek megviselik az embert, éppen ezért érdemes apróságok útján tapasztalatot szerezni. A mai alkalom jó lecke lett volna.

Drok mester láthatóan várt valami reakciót, de Marda hallgatott. Egyrészt bántotta, hogy lebukott, másrészt nem tudta, hogy melyiket ragadja ki kavargó gondolatai közül.

A férfi pár pillanatig még fürkészte a lányt, aztán az órájára nézett.

– Hogy elszaladt az idő! Ideje mennem, és bizonyára ön is elfáradt. Ne szívja mellre a hallottakat, csak gondolkozzon el rajtuk! És tartsa észben, hogy azért beszéltem ezekről a dolgokról, mert maga igazán tehetséges, és azt szeretném, ha még jobb lenne.

– Rendben – mosolygott halványan Marda.

Ahogy a föld alatti utazókapszula száguldott vele hazafelé, még mindig Drok mester szavain rágódott. Nem érezte súlyosnak a vétkét, és meg volt róla győződve, hogy bárkiről, vagy bármiről is legyen szó, segíteni kell, ha van rá mód. Úgy vélte, helyesen cselekedett. A konklúzió megnyugtatta. Ásított egy nagyot, aztán abban is egyre biztosabb lett, hogy a takarítást, amit egyébként tegnapra tervezett, holnapra hagyja.

*

Mok felajánlotta Veleknek, hogy felrepül vele a dombra, ahol lakott, de kellemes idő volt, és a fiúnak kedve támadt sétálni. Megköszönte az aznapi segítséget, jó éjszakát kívánt, aztán gyalog vágott neki az egyébként rövid útnak.

Miután végigment a kertváros főutcáján, a patakhoz ért, ami a lakónegyed szélén futott. Átugrált a vízből kiemelkedő köveken – volt egy híd is, de azt sosem használta, – és ott is termett az emelkedő tövénél. Egy kis földúton haladt tovább felfelé, miközben a mellette elterülő szőlőültetvényt nézte. Az arnati éjszakákat három hold világította be, ráadásul az egyik most különösen közel volt a boly-góhoz, így remek látási viszonyok uralkodtak. A fényben fürdő leveleket finom szellő táncoltatta. Veleket idáig a két öregember beszélgetése nyomasztotta, de a táj szépsége, a sikeres vizsga öröme, és a tudat, hogy van egy ilyen jó barátja, mint Mok, feledtette vele aggodalmait.

Hamarosan felért a domb tetejére, ahonnan pazar kilátás nyílt a városra. Egy darabig legeltette a szemét az éjszakai fényeken, aztán bement a házba. Ahogy a villany felkapcsolódott, meglepő látvány fogadta: az előtér közepén egy felmosóvödör éktelenkedett, a márványpadló nedves volt. Sejtette, hogy a húga takarított, de furcsállotta, hogy nem pakolt el maga után, ez nem volt rá jellemző. Belépett a tágas nappaliba, ahol szintén szokatlan dolgot vett észre: a lány a kanapén aludt. Bal keze és lába lelógott a földre; a feje alatti díszpárnán egy nyálfolt terült szét.

Velek elvigyorodott, de közben sajnálta is testvérét: biztos volt benne, hogy úgy elfáradt, hogy a szobájáig sem bírt elmenni. Ő is lefeküdni készült, de mielőtt elvonult volna, egy vékony plédet terített a húgára:

– Jó éjt, Marda! – suttogta.

Erdész Márton: El, messze, és még tovább
Metropolis Media Kiadó, Budapest, 2026
319 oldal, teljes bolti ár 6990 Ft