Az Erdbergi Spedíció Ferdinand Krutzler akkoriban egész Bécs első számú önvédelem-specialistája volt. A bíróság tizenegyszer mentette föl halálos kimenetelű önvédelem vádja alól. Túlzásba csak a legvégén vitte. Amikor ott ült, a rettegett Bregovic-klán tagjai között. Az amúgy mindig hangos jugoszlávok akkorra elcsendesedtek. Az egyetlen hang, amit hallani lehetett, az volt, ahogy a vérük a padlóra […]
április 7, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Az egész egy véletlenül duplán kiállított csekkel kezdődött. De az is lehet, hogy akkor, amikor Becky Farwell az apja egészségi állapota miatt nem tudott egyetemre menni. Innen indulnak a hajmeresztő események a fiatal chicagói írónő, Emily Gray Tedrowe regényében. A szerző számára a hullámvasút akkor indult, amikor a rádióban meghallotta Rita Crundwell történetét, […]
április 7, 2021 Írta: olvassbele.com
1. fejezet | Pierson, Illinois, 1979 A tizennégy éves Becky Farwell rátehénkedett a dudára. – Apu! Indulás! A motor már járt. Becky maga felé hajlította a visszapillantó tükröt, hogy szemügyre vegye a sminkjét. A pilláira sötétebb, a szemhéjára világosabb zöld festéket kent. Hát persze hogy zöldet, hiszen a magazinok szerint a vöröskék nem tehetnek mást, […]
március 3, 2021 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | A nagy francia realisták: Balzac, Flaubert, Maupassant írásainak hangulata rémlett föl bennem olvasás közben. Romlott erkölcsű szépasszonyok, szalonok társasága, parfümillatú női budoárok, vagy éppen isten háta mögötti faluban hervadozó, rózsaszín álmokkal ábrándozó hölgyek – efféle világba visznek minket Molnár Ferenc eddig ismeretlen kisregényei. Pedig nagyon is magyar, nagyon is jellemző környezetben […]
január 31, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Mindig különleges élmény egy olyan könyv olvasása, ami hazájában, egy számunkra ismeretlen, távoli kultúrában óriási sikert aratott. Ilyen mű Cso Namdzsu karcsú, ám annál mélyebb társadalmi kérdéseket feszegető regénye. A Született 1982-ben egy dél-koreai fiatalasszony, Kim Dzsijong életébe enged bepillantást. Olvasása közben lassan rájövünk, a dél-korai kultúra, gondolkodásmód nincs is annyira messze a […]
január 30, 2021 Írta: olvassbele.com
2015 ősze Kim Dzsijong 33 éves. Három éve megházasodott, tavaly született egy kislánya. A három évvel idősebb férjével, Csong Dehjonnal és kislányával, Csong Dzsivonnal együtt élnek egy külvárosi tömbház 158 négyzetméteres bérlakásában. Csong Dehjon egy IT-érdekeltségű középvállalkozásnál dolgozik, Kim Dzsijong egy kis PR-ügynökségnél vállalt állást, de a szülés után abbahagyta a munkát. Csong Dehjon jóval […]
január 11, 2021 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Nagy ötlet volt az Athenaeum Kiadótól 2020 szomorú őszén megjelentetni a Jonasson-sorozat (magyarul) negyedik darabját. A korábbiakat ismerve biztos ennek is a sikere. Nemcsak a humora abszurd, de a szereplők és maga a történet is. Itt csak felvázolnám az eseményeket, de ez is képet adhat a mű egészéről. Adott egy szeretetre igen […]
január 11, 2021 Írta: olvassbele.com
Prológus Élt egyszer az Osztrák–Magyar Monarchiában egy szerény képességű festőművész. Adolfnak hívták, és nevét nem a művészete tette ismertté a világban. Az ifjú Adolf azt gondolta, az igazi művészetnek a szemmel látható valóságot kell ábrázolnia. Nagyjából úgy, ahogy a fénykép, csak színesben. „Az szép, ami igaz”, mondta, és ezzel egy francia ember mondását idézte, akiről […]
december 28, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Belátom, hogy a harsányság jótékonyan hathat a forgalmazásra, ám ennek a könyvnek a valódi tartalmát inkább a kissé hosszadalmas alcíme fejezi ki: Hogyan cseszett el mindig, mindent az emberiség. Ez vicces is, nem is. Egy angol újságíró jelentős történelmi, művelődés- és politikatörténeti ismeretekkel felvértezve, olvasmányosan könnyed stílusban és korunk jelenségeitől sem függetlenül… […]
december 28, 2020 Írta: olvassbele.com
A bénázás hajnala Valamikor réges-régen, amikor Etiópia folyóvölgyei és síkságai fölött felkelt a nap, egy ifjú majom csimpaszkodott egy faágon. Azt nem tudhatjuk, mit csinált vagy mire gondolt aznap. Talán azon mélázott, hogy valami élelmet kéne keresnie magának, talán párosodáson törte a fejét, netán azon, hogy a szomszédos fa kényelmesebb. Azt egész biztosan nem sejtette, […]
november 27, 2020 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | A vonzó cím ellenére azonnal le kell szögeznem, hogy Kit Yates könyvétől megriadhat, aki a könyvesboltban könnyed olvasnivalót keresve nézelődik. Pedig rosszul teszi! A könyv érdekfeszítő – noha alcímével könnyen zavarba ejthet. Kit Yates könyve elsősorban azoknak szól, akik nem ijednek meg a naponta ránk zúduló adattömegben rejtőző törvényszerűségek kibogozásától. Azért csak […]
november 27, 2020 Írta: olvassbele.com
(…) Alkalmazott matematikusként a matematikát mindenekelőtt gyakorlati eszköznek tekintem, amelynek segítségével megérthetjük bonyolult világunkat. A matematikai modellek előnyeit élvezhetjük mindennapi élethelyzetekben, és ehhez nem feltétlenül kellenek unalmas egyenletek százai vagy számítógépes kódok sorozata. A matematika alapvetően egyfajta minta. Ahányszor csak rátekintünk a világra, saját modellt építünk fel a megfigyelt minták alapján. Ha fraktálmintázatot veszünk észre […]
november 11, 2020 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Wisinger Istvánnak nagy rutinja van Amerikában világhírűvé vált magyarok életének feltérképe-zésében. Szent-Györgyi Albert és Neumann János után most Pulitzer József rendkívül részletes élettörténetét kínálja fel az olvasónak. Nem tisztem, hogy a szerző hihetetlenül gondos kuta-tásainak minden állomását megismételjem, így csak arra szorítkozom, amit Pulitzer József életének sarokpontjaiként tekintek, beleértve az írott sajtó megújításában […]
október 9, 2020 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Vámos Miklós legutóbbi, friss regénye két idősíkon játszódik. Az egyik a jelen, a másik 1944, a nyilas vérengzés időszaka. A jelenben egyszerű, minden-napi emberek bonyolult kapcsolatai elevenednek meg, míg a háború utolsó hónapjainak idejéből a szerző hősöket, gyilkosokat és áldozatokat idéz fel. A jelenben megismerkedünk a negyvenes, francia születésű, de Angliában élő, […]
szeptember 29, 2020 Írta: olvassbele.com
A Könyvmecénás kezdeményezés célja, hogy értékteremtő könyvek megjelenését támogassa. Tudjuk, ugye, mi a mecénás és ki volt Maecenas? De azért elmondom. A dúsgazdag és művészeteket pártoló Gaius Cilnius Maecenas (i. e. 70. április 13. – i. sz. 8.) római lovag neve a művészeket anyagilag és erkölcsileg segítő tevékenysége okán vált közmondásossá. A római császárkortól kezdve […]
április 20, 2021 Írta: olvassbele.com
0