Claudia Hochbrunn, Andrea Bottlinger: Pszichiáter látott már? (részlet)

Posted on 2021. július 20. kedd Szerző:

0


Előszó

Az emberi társadalmak az értékeiken keresztül határozzák meg önmagukat – ez azóta így van, amióta az ember a kőkorszakban elkezdett saját szokásokkal és saját kultúrával rendelkező egyénként tekinteni önmagára. Az emberben mindig is megvolt a vágy, hogy megossza másokkal az érzéseit, érzelmeit, ahogy az értékeit, az álmait, a terveit és az elképzeléseit is. A kőkori barlangfestményektől kezdve a digitális közösségi hálózatok koráig, amelyben annyiféle kifejezési lehetőséggel rendelkezünk, mint soha korábban a történelemben.

Ha szeretnénk többet megtudni magunkról, a különböző korok irodalma kész kincsestár, hiszen az irodalmi művek visszatükrözik az adott korban élt emberek értékrendjét. Akár törekedett rá a szerző, akár nem, egy kultúra értékrendje és előítéletei mindig belopakodnak az adott kor műveibe. Az irodalmi művek az adott kultúra hiányosságait is szépen megmutatják. A jó irodalom arról ismerszik meg, hogy a cselekmény hordozói – egykor hősöknek nevezték őket, ma inkább főszereplőkről beszélünk – olyan finoman megrajzoltak, hogy valóságos személyekként jelennek meg az olvasó számára. Valóságos személyek, akiket odatessékelhetünk egy pszichiáter díványára, hogy elemezzük őket, és közelebbről is megvizsgálhatjuk a defektusaikat. Eközben pedig közelebb kerülhetünk a kérdéshez, hogy az adott hibák közül melyek számítanak univerzálisan emberinek, és melyek írhatók az adott kor számlájára. Az is érdekes, hogy a különböző korok elbeszéléskultúráján át az emberi történelem felívelő és hanyatló szakaszait is nyomon lehet követni. Mi lett volna, ha a tragikus sorsú, bukott múltbéli hősök időben pszichiáterhez fordulnak? Vajon egy nevelési tanácsadó megkímélhette volna Oidipusz szüleit a szörnyűségektől? Mennyire pecsételte meg Rómeó és Júlia sorsát, hogy tinédzserek voltak? Vajon elkerülhette volna Goethe Werthere az öngyilkosságot, ha kevésbé kényszeresen viszonyul a szexualitáshoz?

Ebben a könyvben az irodalmár–pszichiáter szerzőpáros sorra vesz néhány híres fiktív irodalmi szereplőt, képzeletbeli díványára fekteti és sok humorral kielemzi őket, hogy alaposan feltárja, mi lett volna, ha a nevezett hősök időben pszichiáterhez fordulnak. Más lett volna bármi? Minden a szereplőkön múlott, vagy inkább a környezetükön?

Ha szereted az irodalmat, és a pszichológia is érdekel, akkor kísérj el bennünket erre a szórakoztató világirodalmi utazásra, és kövesd végig, ahogy pimaszul megvizsgáljuk néhány híres irodalmi hős elmeállapotát…

Bevezetés

Változtak-e az emberek bármit is a történelem során?

A régebbi korok embereit gyakran idegenszerű lényeknek képzeljük, akiknek a tetteit és indítékait nem igazán érthetjük meg. Úgy tűnik, mintha csak háborúzással, emlékművek építésével és különös istenségek imádásával töltötték volna az idejüket, vagy éppen elpatkoltak a háborúkban, mások emlékműveit építve halálra dolgozták magukat, netán a vallás nevében kegyetlenül legyilkolták őket. Nehéz elképzelni, hogy ők is teljesen hétköznapi életet éltek, ugyanúgy nevettek a jó vicceken, mint mi, és teljesen banális problémák foglalkoztatták őket, amelyeknek semmi közük nem volt a világtörténelmi eseményekhez.

A fenti elképzelés abból adódik, hogy a történetírás hosszú ideig kizárólag az uralkodókkal és a vallási vezetőkkel foglalkozott, és csak ritkán tette fel azt a kérdést, hogy mégis mit csináltak ez idő alatt a nép egyszerű fiai. Ha csak a politikusokra és a többi vezetőre figyelünk, akkor az embereket szükségszerűen kissé furcsa szerzeteknek látjuk, és sajnos hajlamosak vagyunk egész népeket azonosítani a politikai vezetőikkel.

Pedig valójában a régebbi korok emberei is egyszerűen csak emberek voltak. Természetesen van némi kulturális különbség, és az okostelefonjainkkal bizonyára meggyűlne a bajuk – bár, ha őszinték vagyunk, ezzel a kortársaink közül is sokan így vannak –, de átlagemberként teljesen szokványos gondjaik és igényeik voltak, és a modern emberekhez hasonlóan viselkedtek. Számos óegyiptomi sírkamra falán láthatóak görög vagy római kori graffitik, amelyek olyan roppant fontos üzeneteket hordoznak, mint például „Itt járt Lucius”. A nyilvános vécék falát is évezredek óta telefirkálják, ahogy azt a pompeji romokból is megállapíthatjuk.

Az emberek az új találmányokat is mindig ugyanúgy fogadták. Így a könyvnyomtatás is kétségtelenül hozzájárult a kora újkori ifjúság erkölcsi romlásához, már ha hinni lehet a korabeli forrásoknak. Kezdve egy bizonyos Luther Mártonnal, akit az ellenfelei azzal támadtak, hogy még a Bibliát és a különféle szent iratokat sem volt képes rendesen megtanulni. Emiatt aztán a hitvitákra mindig magával kellett cipelnie egy kisebb gyűjteményt, hogy szükség esetén utána tudjon nézni bizonyos dolgoknak. Elképesztő! Ezek a mai fiatalok már tényleg semmit nem képesek fejben tartani. Mégis mi lesz így a világból? Hasonlóan, a reformáció korának egyes röpiratai is olvashatók úgy, mint egy mai Facebook-vita, tele trágár sértésekkel és mindenféle roppant kreatív megoldásokkal, hogyan lehet a mindenkori vitapartnert teljesen hülyének beállítani.

Így az sem meglepő, hogy az irodalmi hősök évszázadokon át mindig ugyanazokkal a szokásos emberi gondokkal küzdöttek, és a több ezer éves szövegek akár még napjainkban is relevánsak lehetnek. Éppen ez teszi lehetővé, hogy a modern pszichológia eszköztárát alkalmazzuk a régi művek elemzéséhez.

Ebben a könyvben nemcsak azzal foglalkozunk, hogy milyen különleges defektusai voltak a régebbi korok embereinek, hanem az általános, valamennyi korszakon átívelő problémáikat is szemügyre vesszük, és megvizsgáljuk, hogy ezeket régebben jobban vagy rosszabbul kezelték-e, mint ahogy mi napjainkban.

Claudia Hochbrunn * Andrea Bottlinger

Claudia Hochbrunn, Andrea Bottlinger:
Pszichiáter látott már?
– Zűrös hősök analízisben

Fordította: Csősz Róbert
Athenaeum, Budapest, 2021
280 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft